Híreink

2017. október 20.

Idén először ünnepeljük A Táj Nemzetközi Napját

Az európai tájak minősége és sokfélesége közös érték. A táj egyformán fontos része az emberek életminőségének mindenhol: városon és falun, leromlott és kiváló állapotú területeken egyaránt. Az Európa Tanács kezdeményezésére október 20-át idén először Európa-szerte A Táj Nemzetközi Napjaként ünnepelhetjük.
2017. október 19.

Élménybeszámoló a Geotóp napi túráról – Kilátótól kilátóig

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Keszthelyi-hegységben szervezte meg a Geotóp napi túrát, mely közel 20 km-es távot járt be, megemlékezve a nemzeti park kihirdetésének 20. évfordulójáról. Fotó: Horváth Melitta / Sinka Gábor (BfNPI)
2017. október 12.

Beszámoló a Vadlán Ultra Trail 2017 terepfutóversenyről

2017. október 7-én hajnalban több mint 150 versenyző gyülekezett Cserszegtomajon az Önkormányzat épülete előtt és várta, hogy beléphessen a rajtzónába. 6 órakor közös visszaszámlálást követően dudaszóra indultak neki a versenyzők a jelenlévő nézők bíztatása mellett a 104 illetve 44 km hosszú pályának.
2017. október 5.

Köszönet és dicséret

Nagyon köszönjük egy kedves látogatónk levelét, melyet örömmel olvastunk!
2017. október 5.

Hévforrások és jó borok

Német nyelvű cikk Hévíz és környékének látnivalóiról, többek között a Kis-Balaton turisztikai kínálatáról | Szöveg és fotók: Axel Scheibe
2017. szeptember 29.

„Pelék, versek, képek” pályázat eredményei

A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály által működtetett Vadonleső Program és a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság 2017. AZ ÉV EMLŐSE: a mogyorós pele alkalmából „Pelék, versek, képek” címmel pele-vers illusztrációs pályázatot hirdetett az év során.
2017. szeptember 27.

Látogatóhelyeink ősszel is várják az érdeklődőket

Ősszel is számos látogatóhelyünk nyitva tart, jöjjön el hozzánk. Várja a természet iránt érdeklődő vendégeket, kirándulókat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, de néhány látogatóhely nyitva tartása szeptember 1-től változik a nyárihoz képest.
2017. szeptember 21.

Új kiállítás a Salföldi Majorban

Nagy Örömünkre szolgál, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 20. születésnapi évfordulója alkalmából egy új kiállítást mutathatunk be a Salföldi major Racka-termében.
2017. szeptember 18.

20 éves születésnapot ünnepelt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrejöttének 20. évfordulóját ünnepeltük 2017. szeptember 16-án, a Salföldi Majorban.
2017. szeptember 14.

Ilyen az igazi pásztorösztön – Zalai kutyák a Hard Dog Race Wild versenyen

Igencsak mozgalmas héten van túl Csiszár Viktor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, valamint két kutyája, a pumi Konkoly és a mudi Vargánya. | Zaol.hu | 2017.09.14.
2017. szeptember 12.

Mi is az a Vadlán Ultra Trail? A Keszthelyi-hegység, ahogy még sosem láttad!

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Mazsola KSE és a Cserszegtomajfutás Sportegyesület 2017. október 7-én első alkalommal rendezi meg a VADLÁN ULTRA TRAIL 2017 elnevezésű terepfutó versenyt a Keszthelyi-hegységben.
2017. szeptember 7.

Sikeres sasmentés a Kis-Balatonon

Megerősödve és meggyűrűzve került szabadlábra az a fiatal rétisas, melyet egy hete munkatársaink mentettek meg a biztos haláltól. Fotók: Szász Benedek és Magyari Máté
2017. szeptember 5.

Ifjú Kócsagőr verseny területi fordulója

2017-ben ötödik alkalommal indult útjára az Ifjú Kócsagőr Program, melynek célja a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése.
2017. augusztus 31.

Szavazz a legjobb kisfilmre!

"A természet élménye a 20 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban"
2017. augusztus 30.

2017 őszén is Nyitott Balaton

A Balatoni Regionális TDM Szövetség – szoros együttműködésben a helyi és térségi TDM szervezetekkel – 2017 őszén is megszervezi a Nyitott Balaton programsorozatot, amelyhez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott.
2017. augusztus 29.

Az ürge-mozi technikai okok miatt átmenetileg szünetel

Az elmúlt hétvégén a Belső-tó melletti ürgés gyepről ellopták az ürge-mozi kameráinak áramellátását biztosító napelemeket, akkumulátorokat és más, kiegészítő berendezéseket.
2017. augusztus 28.

Állami és miniszteri kitüntetéseket adott át Fazekas Sándor

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami és miniszteri kitüntetéseket adott át.
2017. augusztus 22.

Juhász- és Pásztorkutya CAC kiállításon Konkoly és Vargánya

2017. augusztus 19-én, szombaton Nemeshanyban (Devecser), a Bakonyerdő Zrt. Sárosfői Vadászházánál volt kutyakiállítás.
2017. augusztus 16.

Geotúra-vezetői tanfolyam a Déli-Bakonyban, Ajka és a Kab-hegy térségében (2017. szeptember 22–október 15.)

Izzó lávaárak, hűvös víznyelők, ősi trópusi tájak és ősmaradványok nyomában…
2017. augusztus 15.

Remete-zarándokút élmények, 2017.08.13.

Hetedik alkalommal vezettem túrát a Remetekerti búcsúra augusztus 13-án.
2017. augusztus 14.

VADLÁN ULTRA TRAIL 2017 terepfutó verseny

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Mazsola KSE és a Cserszegtomajfutás Sportegyesület 2017. október 7-én első alkalommal rendezi meg a VADLÁN ULTRA TRAIL 2017 elnevezésű terepfutó versenyt a Keszthelyi-hegységben.
2017. augusztus 7.

Tapolcai-tavasbarlang a Balatoni Nyárban

Bertalan Csaba, a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont tárlatvezetője a Balatoni Nyár 2017.08.02-i adásában Lázár chéfnek segített a főzésben és közben elárult néhány érdekességet a Tapolcai-tavasbarlangról.
2017. augusztus 4.

Időutazás a Balaton mellékén

A Természet Búvár Magazin 2017/4. számában megjelent a 20 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Parkról szóló cikkünk, "Időutazás a Balaton mellékén" címmel.
2017. július 31.

Címlapon a pumi

A kutya újság 2017. július-augusztusi számának címlapjára a pumi került.
2017. július 27.

Tapolca, ahol még a föld alatt is szépség rejtőzik

Tapolca 2014-ben lett gyógyhely. A turisztikai rangot jelentő cím elnyerését a nemzetközi hírű gyógybarlang és az ott folyó gyógyászati tevékenység alapozta meg. De Tapolca ennél jóval többet: izgalmas látnivalókat és nyugodt eleganciát kínál a városba érkezőknek. Az Utazó | 2017.07.25 |
2017. július 21.

Interjú Puskás Zoltánnal a tihanyi levendulatermesztés hagyományáról

Tihanyról mára majdnem mindenkinek a levendula jut eszébe. Június végén lilába borul a táj és ezrek látogatnak el, hogy szedjenek a nemes növényből.
2017. július 21.

Pazar látvány: ismerd meg a Hegyestűt, a Káli-medence kapuőrét!

Az egykori vulkán az ország egyik legérdekesebb természeti képződménye.
2017. július 21.

Látogass el Te is Matula bácsi kunyhójához!

Ha valaki azt hallja, Kis-Balaton, elsőként a Tüskevár és az érintetlen természet jut eszébe.
2017. július 18.

A pumi nyírása

Egy kutyakiállításon az a kutya indul sikerrel, amelyik mind küllemben, mind viselkedésben a legjobban megfelel az FCI standard-nek. A felkészítés egyik igen fontos eleme a kutya nyírása. Nem mindegy, hogy ez mikor (mennyi idővel a megmérettetés előtt), és hogy hogyan történik. Minden fajta felkészítésének megvannak a sajátosságai. A mudit például, nem kell nyírni, maximum csak fazon igazítani. A pumi szőre viszont speciálisabb.
2017. július 13.

"Itt kell lenned, hogy elhidd"

"Magyarország sokkal többet tartogat annál, mint amennyi a fotókba belefér. Indulj el, fedezd fel, légy ott és éld át." - a Magyar Turisztikai Ügynökség ajánlásai között számos helyszín és élmény a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban található.
2017. július 13.

Újabb természetvédelmi fejlesztések indulnak a Mura-vidéken

A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára szerdán Letenyén, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitórendezvényén.
2017. július 13.

Kisfilm pályázat amatőrök részére

"A természet élménye a 20 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban" címmel amatőr filmkészítő pályázatot hirdet a 20 éves születésnapját ünneplő Balaton-felvidéki Nemzeti Park.
2017. július 11.

A daru újabb költése Magyarországon

Az első, 2015. évi bizonyított költés után kiemelt figyelmet fordítottunk a Marcal-völgyben a daru esetleges fészkelésére.
2017. július 10.

Egy kutya bemutatós szombat margójára

Csiszár Viktor, Észak-Zala természetvédelmi őr ismét bemutatón járt.
2017. július 10.

A Mars hete a Pannon Csillagdában

Július 9 és 16 között, a Pannon Csillagda különleges programmal várja a látogatóit.
2017. július 7.

Bivalyfesztivál Kápolnapusztán

Hol máshol lehetne megtartani ezt a rendezvényt, mint a Balaton közelében megtalálható Bivalyrezervátumban. Ide várnak minden családot a szervezők ezen a nyáron is.
2017. július 6.

Rádiós hirdetés készült a Bivalyfesztiválról

A 2017. július 8-án tartandó Bivalyfesztivál rendszeres, nyári rendezvényünk. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
2017. július 4.

Zsűrizték a félszigetet - A legjobb esetben aranydiplomát kaphat a település

TIHANY - Megérkezett az Európai Virágos Városok és Falvak nemzetközi zsűrije a félszigetre. Tihany tavaly megnyerte a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt a kisváros kategóriában, így idén indulhatott a nemzetközi megmérettetésen.
2017. július 3.

Havasi cincér Hévízen

A havasi cincér (Rosalia alpina) hazánk egyik ritka és figyelemre méltó cincérfaja. Főleg öreg bükkösökben található, ahol lárvája elsősorban a korhadóban lévő bükk faanyagával táplálkozik. Mivel erdeinkben egyre kevesebb az öreg fa, ezért, a faj egyedszáma is csökkenőben van.
2017. június 27.

Új filmünk a Levendula Házban

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont bemutatja a "Levendula - az élet illata" ismeretterjesztő filmet.
2017. június 23.

Bővültek a Nemzeti Parki Termékek

A 13. Levendula Fesztivál és az 5. Levendula Szedd Magad hivatalos megnyitóján adtuk át 4 helyi termelő számára a Balaton-felvidéki Nemzeti Parki Termék Védjegy oklevelet.
2017. június 22.

Fecskefészek felmérése a Hévízi-tavon

2011-től minden év júniusának első felében felmérésre kerülnek a Hévízi-tó fecskefészkei. A Hévízi-tavon a fecskék évekig csak a tavi épületek alatt költöttek. 2015-ben viszont már megjelent néhány (3 db) molnárfecske fészek is.
2017. június 21.

Tűzgyújtási tilalom

2017.06.20.-ától átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter az erdőkben és fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetében lévő külterületi ingatlanokon.
2017. június 16.

Tihanyi ürgebemutató a Life program keretében

FM Sajtóiroda | 2017.06.15. | Fotók: Pelsőczy Csaba / FM |Több mint százezer hektáron javulhat a természeti és természetközeli élőhelyek állapota 2020-ig az eddig soha nem látott mértékű európai uniós támogatásoknak és a magyar kormány intézkedéseinek köszönhetően.
2017. június 9.

Közel félmilliárd forint a Mura menti élőhelyek rekonstrukciójára

FM Sajtóiroda | 2017.06.09. | Fotók: Kovács Zoltán | Az élőhelyek fejlesztését és rekonstruálását, az eltűnőben lévő külterjes legeltetés feltételeinek megteremtését és az ökoturizmust is szolgálja a Mura mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága (BFNPI) által 470 millió forintos támogatásból indított program.
2017. június 8.

Környezetvédelmi és pedagógusnapi díjakat adott át Fazekas Sándor

Több mint hatvan, saját szakterületén kiváló munkát végző szakember tevékenységét ismerte el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Környezetvédelmi világnap és a pedagógusnap alkalmából a tárcánál kedden tartott ünnepségen.
2017. június 6.

Pumival és mudival sincs lehetetlen (Konkollyal és Vargányával a Hard Dog Race-en)

Szombaton a piliscsévi motocross pályán került megrendezésre a Hard Dog Race Base, kutyás extrém akadálypályás futóverseny. Egy ilyen megpróbáltatásból mi sem maradhattunk ki, de mielőtt előre szaladnék, a történet nem itt kezdődik.
2017. június 2.

"Pelék, versek, képek" vers illusztráció pályázat

A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály által működtetett Vadonleső Program és a tíz hazai nemzetipark igazgatóság 2017. AZ ÉV EMLŐSE: a mogyorós pele alkalmából „Pelék, versek, képek” címmel pele-vers illusztrációs pályázatot hirdet.
2017. június 1.

Megcsodálták a Balaton-felvidéket

Herczegh Anita a Magyarországra akkreditált misszióvezetők házastársait látta vendégül, egész napos kiránduláson.
2017. május 30.

„Egy nádas felér egy világegyetemmel” – Magyari Máté ökológiai szakreferens a Kis-Balatonról

A Kis-Balaton rehabilitációja, amelynek második fázisa két éve zárult le, nem volt mindig sikertörténet, de mára a kitűzött célokat jórészt sikerült elérni, a tájegység ökológiai állapota sokat javult – állítja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) munkatársa, a régió élővilágának avatott kutatója a Magyar Narancsban megjelent interjúban.
2017. május 29.

Lócsérek rekord méretű csapata a Kis-Balatonon

Európa legnagyobb csérféléje ugyan rendszeresen, de kis számban fordul elő a Kis-Balaton területén, vonulási időszakban. 2017. április 8-án a Domberdő Természetvédelmi Egyesület tagjai madártani megfigyelést végeztek, amikor a lócsér 8 példányát észlelték a Kis-Balaton II.ütemén. Ez az elmúlt évtizedek legnagyobb ismert csapata a területen.
2017. május 26.

Az év ökoturisztikai létesítménye - pályázat

Az idei évben is lehet pályázni „Az év ökoturisztikai létesítménye” címre ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban.
2017. május 26.

2 x CAC Nemzeti Kutyakiállítás – Pápa – 2017. Május 20.

Szombaton Pápán volt – és mindjárt kettő is – kutyakiállítás. Először indultak kutyáink növendék kategóriában (kinőtek a junior osztályból) kiállításon. Mind Konkoly, mind Vargánya jól szerepelt. Kitűnő minősítések mellett Konkoly két CAC, Vargánya egy Res.CAC címmel lett gazdagabb.
2017. május 25.

"Tájunk Háza - Házunk Tája", Regionális Tájháztalálkozó Vörsön

A Magyarországi Tájházak Szövetsége Vörsön tartja dél-dunántúli regionális találkozóját 2017.06.10-én, közös szervezésben a Vörsi Önkormányzattal és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal. Témája: Tájházaink természeti környezete és annak megjelenési formái népi épített örökségeinkben.
2017. május 25.

Álláshirdetés - pénzügyi és számviteli referens

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (www.bfnp.hu) pénzügyi és számviteli referens részére állást hirdet az alábbi feltételekkel:
2017. május 24.

Átfogó természetvédelmi program indul a Hévízi-tó körüli területeken

FM Sajtóiroda | 2017.05.23. | Fotók: Pelsőczy Csaba - FM | A Hévízi-tó körüli leromlott állapotú erdő- és gyepterületek rekonstrukciója, a nem honos fajok eltávolítása érdekében átfogó tóvédelmi program indul Hévízen és környezetében közel 662 millió forintos támogatásból - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden, Hévízen.
2017. május 23.

Ritka növényünk, a hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia)

Az idei évben is sor került a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Program keretén belül növényfajok felmérésére, többek közt egy különleges tavaszi virágunk, a védett hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia) állományának felmérésére.
2017. május 22.

Mocsárrétek a jövő számára! – „Floodplain meadows for the future” konferencia

Az Egyesült Királyságban, York városában rendezték meg a Floodplain Meadows Partnership által szervezett mocsárrétek megőrzését célzó nemzetközi konferenciát (2017. április 9-10), melyen az elmúlt évek kutatási eredményeit foglalták össze. A rendezvényen részt vett a Pannon Egyetem, Georgikon Karáról Dr. Bódis Judit (botanikus), valamint Igazgatóságunk is képviseltette magát.
2017. május 18.

Natura 2000 Díj

A legfőbb természetvédelmi eredmények kitüntetését célzó Európai Natura 2000 díj negyedik évi pályázati időszaka megnyílt.
2017. május 18.

Álláshirdetés - tájvédelmi referens

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) a tájvédelmi referens munkakör betöltésére állást hirdet az alábbi feltételekkel:
2017. május 16.

110 éves Magyarország történelmi ásványvize, a Theodora

Idén ünnepli 110 éves születésnapját hazánk legtradicionálisabb ásványvize, a Theodora.
2017. május 15.

Madarak és Fák Napi előadás a zalaegerszegi József Attila Tagkönyvtárban

Madarak és Fák Napján Igazgatóságunk Észak-Zalai őrkerületének madárvédelmi munkáiból kaphattak ízelítőt a Landorhegyi Általános iskola 7. és 8. évfolyamos diákjai.
2017. május 11.

Fotó és rajzpályázatok kicsiknek és nagyoknak

Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma fotó és rajzpályázatot hirdet meg kicsiknek és nagyoknak a 2017. évi Múzeumok Éjszakája alkalmából. Óvodások, iskolások és felnőttek részére is van pályázási lehetőség.
2017. május 9.

CAC Nemzeti Kutyakiállításon jártunk Zalaegerszegen

Vasárnap, hazai pályán (Zalaegerszegen a Gébárti-tó mellett) méretettek meg pásztorkutyáink. Mind Konkoly, mind Vargánya kitűnő minősítést kapott.
2017. május 8.

Európai Nemzeti Parkok Napja – Élet a vízben és mellékén

1909. május 24-én alakultak meg az első európai nemzeti parkok Svédországban, mindjárt kilenc. Az EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999 óta ennek emlékére minden év május 24-én ünneplik az európai nemzeti parkok napját. Ebből az alkalomból a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel várja az érdeklődőket Csopakra, egy kellemes sétára a Pele-körútra.
2017. május 3.

Hazahúzó Hévíz adás az ATV műsorán

Hazai üdülési és szabadidős lehetőségekről hallhatunk az ATV műsorában.
2017. május 2.

Szeszélyes április

Horváth Melitta, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa a szeszélyes áprilist kapta lencsevégre.
2017. április 28.

A hosszú hétvégén is Balaton-felvidék

Május 1-én is nyitva tartanak és várják a látogatókat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóhelyei!
2017. április 26.

Idén is Nyitott Balaton

A Balatoni Regionális TDM Szövetség – szoros együttműködésben a helyi és térségi TDM szervezetekkel – 2017 tavaszán is megszervezi a Nyitott Balaton programsorozatot, amelyhez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott.
2017. április 25.

Könyékig a lódarázs fészekben

Elkezdődtek az odúellenőrzések Észak-Zalában, lódarázs fészkekeket találtunk néhány odúban.
2017. április 24.

Föld napja alkalmából kaptak kitüntetéseket a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai

Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter a Föld Napja alkalmából Tóth Szabolcsnak Pro Natura Emlékplakettet, Csiszár Viktornak Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott.
2017. április 24.

17. Káli túra

Idén 17. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park támogatásával Káli teljesítménytúra, ahol gyalogosan vagy biciklivel lehet megtenni a különböző távokat a Káli-medencében.
2017. április 20.

Élménybeszámoló a Hévízi-tó túráról

Az idei első Hévízi-tó túra Húsvét vasárnapra esett. A 2012. február 2-án kezdődött Hévízi-tó túrát 22-ik alkalommal tartottuk meg.
2017. április 20.

Hagyomány és érték a szürkemarha

veol.hu | 2017.04.16. | szerző: Leitner Vera | Fotó: Nagy Lajos | A szürke szarvasmarha mára legendás nemzeti jelképévé vált mindannak, ami történelem, hagyomány, érték, ezáltal hungarikum. Gál Róbert az állatok közeledő, Szent György-napi kihajtása kapcsán arról is mesélt, miben is rejlik a méltán híres fajta különlegessége.
2017. április 12.

Nemzeti Parki Termékek országjáró körúton

Az épített és a természeti környezet, a táj, a szőlő és gyümölcskultúra, a jószágtartás jelene és hagyománya érződik minden egyes kiváló Nemzeti Parki Terméken. Fontos megőrizni és gyarapítani ezeket az értékeket, e célt is szolgálja a Nemzeti Parki Termék Védjegyrendszer kiépítése - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden, a Veszprém megyei Hegymagason, a Nemzeti Parki Termék Védjegy Körút nyitórendezvényén.
2017. április 12.

Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegy pályázata

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi boroknak, amelyek a nemzeti park igazgatóság működési területén készülnek és előállításuk a természettel összhangban történik.
2017. április 8.

Irány a BirdExperience!

2017. április 21-23 között Nyugat-Pannónia védett természeti területei – köztük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park – ismét közösen jelennek meg Illmitzben, a Pannonian BirdExperience rendezvényen, mely gazdag programkínálattal várja a madármegfigyelés iránt érdeklődőket.
2017. április 6.

Munkatársaink a Fenntarthatósági Témahét keretében segítik az iskolákat

Immár második alkalommal, 2017. április 24-28. között kerül megrendezésre a Fenntarthatósági Témahét. Az idei Témahét az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére, a 2016/2017-es tanév rendjéhez igazodva valósul meg. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóság széles körű elterjesztése iskolai keretek között.
2017. április 3.

Csehországban, a EUROPARC Szövetség Közép- és Kelet-Európai Szekciójának Közgyűlésén mutatkoztunk be

2017. március 29-31. között Csehországban, a Sluňákov – Olomouc Ökológiai Központban (Olmütz közelében, a Litovelské Pomoraví Tájvédelmi Körzetben) rendezték meg a EUROPARC Szövetség Közép- és Kelet-Európai Szekciójának Közgyűlését.
2017. március 29.

Így épül a békaterelő

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai közösségi munkával építettek fel 750 méteres szakaszon a Vidornya-láp nyugati oldalán egy kétéltű és hüllő terelő kerítést.
2017. március 29.

Nemzeti Parkunk a Fenntarthatóság mindenKOR rendezvényen

Diák- és családi nap a fenntarthatóság jegyében. Energiamalom, naptávcső, fűnyírólovaglás, elektromos busz, komposztálás, rovarhotel készítés, ökomata, földmentők, népi játékudvar, kézműves foglalkozások.
2017. március 28.

„Ifjú Kócsagőrök” -et keres a Természetvédelmi Őrszolgálat!

2017-ben immár 5. alkalommal kerül meghirdetésre az Ifjú Kócsagőr program, melynek célja a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése.
2017. március 27.

A molyhos tölgyesek ritka és veszélyeztetett lepkefaja

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság segítő közreműködésének köszönhetően az idei évben is újabb élőhelyekről került elő a fokozottan védett Anker-araszoló (Erannis ankeraria).
2017. március 27.

A 10. Spuri Balaton Szupermaratont 2. helyen zárta nemzeti parkunk csapata

Az elmúlt évekhez hasonlóan nemzeti parkunk is indult 4 fős női csapatával a 2017. március 23-26 között megrendezett Spuri Balaton Szupermaratonon. Nagy büszkeségünkre idén az előkelő 2. helyet érték el a lányok.
2017. március 27.

Egy kíváncsi vendég éjszaka és nappal

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által a Tihanyi-félszigeten kihelyezett webkameránk egy kíváncsi vidrát ért tetten a tihanyi Külső-tavon.
2017. március 23.

Rajzpályázat - A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban jártam

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet 20. évfordulója alkalmából. Olyan rajzokat várunk, amelyeken legkedvesebb élményeitek elevenednek meg.
2017. március 21.

Szakvezetés a Hévízi-tavon, amerikai egyetemistáknak

A Hévízi-tó ma elsősorban a gyógyítás szolgálatában áll, azonban az egyedülálló természeti kincset nem csak gyógyulni vágyók keresik fel, hanem a természet iránt érdeklődő felnőttek és diákok is.
2017. március 20.

Több mint 250 ezer eurós fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

FM-MTI | 2017.03.17. | Fotó: Pelsőczy Csaba - FM | A Dunai GeoTúra projekt részeként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén új tanösvényt hoznak létre, és bővül a Hegyestűn látható geológiai tárlat is, az uniós beruházásra 257 ezer eurót fordítanak egy határokon átnyúló geolturisztikai fejlesztéssorozat részeként – jelentette be a pénteki projektnyitó sajtótájékoztatón a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.
2017. március 17.

Tippek Hévízen és környékén német nyelven

Az Enricos Reisenotizen nevű osztrák utazási blog ajánlja programként többek között a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumot mindazoknak, akik Hévízre vagy környékére ellátogatnak.
2017. március 17.

Elkötelezetten óvjuk a 20 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékeit

Sokszínű vidék | 2017.03.16. | Címlapfotó: Mészáros András | A nemzeti parkon kívül az igazgatóság működési területéhez tartozik számos további országos védelem alatt álló természeti terület.
2017. március 16.

Kitüntetés Március 15., nemzeti ünnepünk alkalmából

Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetést kapott Kozma Bognár László, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa.
2017. március 16.

A többnyelvű seregély

Február közepe óta egyre több, telelőhelyéről visszatérő seregéllyel találkozhatunk, és gyönyörködve hallgathatjuk a madarak színes énekrepertoárját.
2017. március 13.

Pannon Természeti Élménynapok - határtalan kalandok

Az Európa szívében található Nyugat-Pannónia nemcsak történelmi szempontból rendkívül érdekes és izgalmas tájegység. 2017. április 7-9 között Burgenland és Nyugat-Dunántúl 3 napos programsorozattal csábít a természetbe.
2017. március 9.

Nyílik a természet, nyílnak a látogatóhelyeink

Az 5 télen is nyitva tartó látogatóhelyünk mellett 2017. március 11-én az összes többi látogatóhelyünk is megnyitja kapuit a természetet kedvelők előtt.
2017. március 9.

Megjelent a 2017. évi minileporellónk

Megjelent az új leporellónk, melyben látogatóhelyeinkről friss információ található.
2017. március 6.

A zalaegerszegi elkerülőn már nincs "békaveszély"

zaol.hu | 2017. március 3. | szerző: Varga Andor | Fotó: Sinka Gábor | Misefa – Az évek óta tartó tendencia idén is érvényesül: a békák már februárban megindulnak az erdei telelőterületekről a vizek nyújtotta szaporodóhelyek felé.
2017. március 6.

Pannon Természeti Élménynapok

2017. április 7-9. Határon átnyúló természeti élmények 3 napon át Burgenlandban és Nyugat-Magyarországon. Nyugat-Pannóniában a természet egyedülállóan korán ébredezik téli álmából és egész évben átélhetjük, élvezhetjük sokszínűségét.
2017. február 23.

Március a "barlangok hónapja"

A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzetipark-igazgatóságok különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat.
2017. február 23.

Konkoly pumi bajnok lett

zaol.hu | 2017. február 23. | szerző: Varga Andor | fotó: Kiss Barbara | Zalaegerszeg - A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság két kutyája, Vargánya és Konkoly is részt vett a múlt hétvégén a fővárosi Winter Dog Show 2017 kiállításon és versenyen.
2017. február 22.

Uniós támogatás a nemzeti parkoknak

A Karc FM rádió 2017. február 15-ei, "Zöld Zóna" című műsorában két nemzeti park is nyilatkozott a harminchat milliárd forint uniós támogatásról, mely a 10 magyar nemzeti park fejlesztésére áll rendelkezésre.
2017. február 17.

Fészket építettek a Semjénházán telelő gólyának

Az E.ON áramszolgáltató és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei közösen építettek fészekalapot a sérült gólya számára.
2017. február 17.

Van egy csatorna a Balatonnál, ahol trópusi halak is élnek

"A Balaton télen is aktív! És nem csak akkor, ha befagy a tó vize. Eszébe jutott már valakinek a hidegebb hónapokban, hogy valamelyik természetes folyóvizünkön kenuba pattanjon, és túrázzon egyet? ... Van viszont egy kis lefolyó ebben az országban, aminek a vize a leghidegebb időszakban sem hűl 10-15 fok alá, és ezen a lefolyón kifejezetten csak télen lehet evezni." Forrás: WeLoveBalaton.hu | Rápolthy Edit | Fotók: Kőrösi Tamás | 2017.02.17.
2017. február 17.

Közel egymilliárd forintból épül a Kis-Balaton Látogatóközpont

Balatoni futár | XXVI. évfolyam | 2. szám | 2017. február | Több éves előkészítő munka után sikerrel szerepelt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Széchenyi 2020 program keretében kiírt pályázaton.
2017. február 16.

2800 milliárd forint áll rendelkezésre környezet- és természetvédelmi beruházásokra

Az M1 televízió 2017. február 15-ei, "Ma reggel" című műsorában Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tájékoztatást adott a környezet- és természetvédelmi beruházásokkal kapcsolatban. Interjújában megemlítette, hogy jelentős támogatásokat kapnak a nemzeti parkok, így a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is.
2017. február 15.

A legyengült állat kevésbé ellenálló

Nem rendkívüli az idei madárinfluenza. Pár évente megjelenik és elhullásokat okoz az állományokban.
2017. február 14.

Földtani örökségünk védelme és bemutatása a Bakony–Balaton Geoparkban

Sajtótájékoztatót tartottak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Földtani örökségünk védelme és bemutatása a Bakony–Balaton Geoparkban” című (KEHOP-4.1.0.-15-2016-00038) projektjének indításáról.
2017. február 13.

Kenutúra mudi szemmel

Vargánya vagyok, fekete, mudi, szuka; terelő pásztorkutya, nem terelő vízipásztor, és nem is víziterelő pásztorkutya. Jó lenne, ha valaki a gazdinak is elmagyarázná, hogy ez különbség
2017. február 6.

Túrával hívják fel a figyelmet a vizes élőhelyekre

Világszerte február 2-án ünnepeljük a vizes élőhelyek világnapját, amivel ezen élőhelyek fontosságára, biodiverzitására, értékeire hívjuk fel a figyelmet.
2017. február 6.

Élménybeszámoló a Szentbékkálla földtani kincsei geotúráról

Ködös, óceáni éghajlatban vágott neki 32 fős időutazó csapatunk Szentbékkálla felfedezésének.
2017. február 6.

Kenutúrák dermesztő hidegben és tavaszias időben

Idén is népszerűek kenutúráink a Hévízi-lefolyón.
2017. február 6.

Vizes élőhelyek napja – a Hévízi láp

A Hévízi láp múltját idéző túrán vehettek részt az érdeklődők, február 2-án.
2017. február 6.

Közel egymilliárdos beruházásból új látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál

Csaknem egymilliárd forintból, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság eddigi legnagyobb beruházásaként épül látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán, ahol felújítják Fekete István emlékhelyét is.
2017. február 3.

Kevesebb madarat észleltek, mint egy éve, de ebben a kedvezőtlen időjárás is szerepet játszott

Kerkaszentkirály – Kevesebb ragadozó madarat számláltak össze az idei, január 13. és 15. között lezajlott XIV. Országos Sasszinkron akció során, de ez betudható a kedvezőtlen időjárásnak is. Kevesebb résztvevővel dolgoztak, illetve a felmért terület is kisebb volt.
2017. január 26.

PaNaNet+ projektnyitó Bildeinben

„Hálózatépítéssel a sikerért“ mottóval 2017. január 25-én a dél-burgenlandi Beled/Bildein településen került megrendezésre a PaNaNet+ projektnyitó rendezvénye. Nyugat-Pannónia nemzeti parkjai és natúrparkjai 2008. óta fennálló együttműködésüket az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program keretében fejlesztik tovább.
2017. január 25.

Vidám téli időutazás az Eperjes-hegyi tanösvényen - Beszámoló és képek

Szikrázó napsütés, vakítóan fehér hó, kristálytiszta bakonyi levegő. 16 jókedvű, energikus geotúrázó vágott neki az izgalmas felfedező útnak az öles hóban, a vadak lábnyomait követve.
2017. január 24.

A fokozottan védett Külső-tó jegére is tilos a belépés!

FIGYELEM! A tihanyi Külső-tó is befagyott, ez arra csábítja a kirándulókat, hogy kipróbálják a jegét, sétáljanak, korcsolyázzanak rajta. Fontos azonban tudni, hogy a tó fokozottan védett területére - így jegére - belépni tilos.
2017. január 23.

Tél a pásztorkutya-fronton Észak-Zalában

Mikor megkérdezik tőlem, hogy mire jók a magyar pásztorkutyák, vissza szoktam kérdezni, hogy mire nem?
2017. január 20.

Az értékek védelme, a látogatók magas száma megtisztelő kötelezettségekkel jár

Balatoni Futár | 2017. január | Interjú Puskás Zoltánnal, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójával.
2017. január 17.

Még több látogatóra készül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Napló Online (veol.hu) | 2017. január 16.| Csopak - A Balaton-felvidéki Nemzeti Parknál gőzerővel készülnek az új fejlesztésekre, a megalapítás huszadik évfordulójára, s a természetvédelmi tevékenységek ellátása mellett még télen is sikerül 60-100 fős geotúrákat szervezniük. Puskás Zoltán igazgató a park tavalyi eredményeiről és idei terveiről számolt be lapunknak.
2017. január 16.

BeHÓDoltunk!

Új fajt hozott az új év a Kis-Balatonra: megérkezett a folyók és csatornák újraszabályozója, a hód (Castor fiber). A Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre 2017. január 6-án találta a hódrágást egy, a Zala egykori medrének befagyott vizében álló fűz törzsén. Ez a faj jelenlétének első bizonyítéka a fokozottan védett területen.
2017. január 16.

Idei első kenutúránk a Hévízi-lefolyón

Verőfényes napsütésben telt idei első kenutúránk a Hévízi-lefolyón 2017. január 15-én.
2017. január 15.

Madarak a téli Balatonon

Vasárnapi Napló | 2017. január 8. | A madarak életében a magyar tengernek nagyon fontos szerepe van. Az őszi-téli időszakban jelentős vonulóhely, és ha nem fagy be, akkor telelőhely is.
2017. január 14.

Kitűnő minősítést kapott nemzeti parkunk két kutyája

Budapesten rendezték meg a Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC Kiállítását. A viadalon kitűnő minősítést kapott két zalai négylábú. Forrás: Zalai Hírlap | 2017. január 13. | szerző: Varga Andor | Fotó: Árkosi József
2017. január 13.

Elmarad a 2017. január 13-ra meghirdetett Holdfénytúra

Értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy betegség miatt elmarad a 2017. január 13. estére meghirdetett Holdfénytúra a Tátikára
2017. január 12.

Csemegéző vidrát ért tetten tihanyi webkameránk

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által a Tihanyi-félszigeten kihelyezett webkamera sikeresen rajtakapta a vidrát, amint az megdézsmálta a számára kihelyezett csemegét.
2017. január 12.

Sikeres mentőakció a jeges Balatonon

Nagy örömmel olvastuk és tesszük közzé az alábbi különleges köszönetnyilvánító levelet, amelyet "nem akárkitől" kaptunk. :)
2017. január 12.

"Ha szereted, öntsd formába őket!"

A Berni Egyezmény Titkárságának a biológiai sokféleség megőrzését szolgáló új, "kreatív kampánya" a természetben jelentős károkat okozó inváziós fajokra kívánja felhívni a figyelmet a róluk készülő alkotások révén.
2017. január 7.

Januári extrákkal várja látogatóit a Levendula Ház Látogatóközpont

Ajándék forró csoki vagy tea, prémium levendulamag... Mindezt ajándékba kaphatja, ha ellátogat januárban a Levendula Ház Látogatóközpontba.
2017. január 6.

Téli vízitúrák a Hévízi-lefolyón

,,Van egy hely Magyarországon, ahol a legnagyobb hidegben is lehet vízitúrázni. A víz kristálytiszta, meleg, tele van apró halakkal, és nem a fővárosi állatkert pálmaházában található. Szilveszterkor kipróbáltuk, milyen az evezés mínusz három fokban a gőzölgő Hévíz-patakon." Forrás: Turista Magazin / Origo | 2017.01.06.
2017. január 5.

Együttműködés a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánysággal a határvadász-toborzásban

A Kormány 2016 augusztusában döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak 3000 fővel történő megerősítéséről. Az Országos Rendőr-főkapitányság a létszámfeltöltés érdekében országos toborzó akciót szervezett.
2017. január 3.

Reflektorfényben a Batyki-láprét

A Batyki-láprét botanikai értékeiről készítette szakdolgozatát Vikár József természetvédelmi mérnök BSc szakos hallgató (Pannon Egyetem Georgikon Kar). Külső konzulensként Igazgatóságunk ökológiai szakreferens munkatársát, Magyari Mátét kérték fel, a dolgozat külső bírálatát pedig Biró Éva botanikai referens készítette. Jelen írás a diplomadolgozat eredményeit mutatja be.
2017. január 3.

Téli túra a Biodiverzitás védelmének napján (december 29.)

A túrán, mely 2012 óta, idén 5. alkalommal indult, bemutatásra kerültek a biológiai sokféleség védelmének lehetőségei.
2016. december 9.

Puskás Zoltán igazgató is részt vett az Amerikai Nagykövetség december 5-i fogadásán

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Puskás Zoltán is meghívást kapott az Amerikai Nagykövetség december 5-i fogadására, amelyen a Nemzeti Park Szolgálat 100. születésnapját ünnepelték és bemutatták a 2016-os "Nyári Munka és Utazás" fotópályázat nyertes képeit.
2016. december 8.

Veszprémi Karácsonyi Vásáron a Nemzeti Parki Termékek

Levendula illat a Veszprémi Karácsonyi Vásárban - "NEMZETI PARK AJÁNDÉKBA"!
2016. december 7.

Cigányréce, sakál és lápi póc is megfigyelhető a Kis-Balatonon

A téli vízi világ is fenséges, aki ezt meglátja, azonnal beleszeret.
2016. december 5.

Ünnepi nyitva tartás a Pannon Csillagdában

Karácsonykor, Szilveszter és Újév napján zárva tart, de a két ünnep között nappali és esti programokkal is várja a látogatókat Bakonybélben a Pannon Csillagda.
2016. november 30.

Ausztriában népszerűsítik a Balaton régiót

A Magyar Turisztikai Ügynökség osztrák újságírók részére szervezett study tourt a Balaton körüli turisztikai látványosságok népszerűsítése céljából.
2016. november 25.

Zöld Vetélkedő a Hévízi-tó Természetvédelmi Területen az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Idén hat éves lett a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházzal közösen megrendezett Zöld Vetélkedőnk. Először fordult elő, hogy nem októberben, a Földünkért Világnaphoz kötődve, hanem novemberben, az Európai Hulladékcsökkentési Héten tartottuk meg.
2016. november 25.

Ősmaradvány inspirálta a Hello Wood egyik csopaki alkotását

Negyedik alkalommal rendezte meg Csopakon a Hello Wood alkotócsoport a Balatoni Hekk névre keresztelt építészeti alkotófesztivált a helyi önkormányzat támogatásával 2016 nyarán.
2016. november 22.

Denevérvédelmi akciók a Bakonyban

"Az Év Emlőse: a denevér" elnevezésű kampány az idei évben ezeknek az éjszakai életmódot folytató állatok kiemelt védelmére hívta fel a figyelmet. Az elmúlt évszázadban a denevérek száma Európa-szerte erősen megfogyatkozott, ma már sok fajuk veszélyeztetett.
2016. november 21.

Denevér Gálán és Forgatagon nemzeti parkunk

Az "Év Emlőse: a denevér" programsorozat záró rendezvényét tartották 2016. november 18-20. között a Magyar Természettudományi Múzeumban, melyen nemzeti parkunk is részt vett.
2016. november 14.

A Pannon Csillagdába kaptak meghívást a Mars-makettépítő pályázat nyertesei

Mars-kiállítást nyitott a NatGeo 2016. november 9-én Budapesten. A kiállítás keretében megtekinthetőek a NatGeo és a Csodák Palotája közös makettpályázatának legkiemelkedőbb alkotásai is, melyeket 5-8. osztályos gyerekek készítettek a csatorna felhívására.
2016. november 11.

Kis-Balatoni gőte-túra és kalandozás a Bivalyrezervátumban

A Bejárható Magyarország Program honlapján 2016. november 7-én megjelent cikk a Kis-Balaton néhány szabadon látogatható helyszínére és a Bivalyrezervátumba kalauzolja az olvasókat. Szerző és fotók: Ilycsin Zsuzsa.
2016. november 10.

Védett gombák helyzete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén

Magyarországon 58 gombafaj áll természetvédelmi oltalom alatt a 13/2001. (V.9.) KöM rendelet alapján. Az Igazgatóság működési területéről nagyon kevés adat áll rendelkezésre az egyes védett gombafajokkal kapcsolatban, sőt az egyes előfordulási adatok között nincs olyan, amely valamilyen formában publikálásra került volna.
2016. november 4.

Hévízi múltidéző túra élményei

Az idei évben másodszor tartottuk ezt a túrát. Heten kétlábúak, négyen négylábúak. Igazgatóságunk mudija, Vargánya, és pumija, Konkoly mellett egy magyar vizsla, Luca és egy német vizsla, Zoé jött velünk. Sétáltunk, szaladtunk, másztunk, ugráltunk, ki-ki vérmérséklete szerint.
2016. november 3.

Kitüntetés az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából 56 személynek adományozott elismerést, köztük Kenéz István természetvédelmi őr kollégánknak is.
2016. október 27.

A hosszú hétvégén és az őszi szünetben is várjuk a látogatókat

Számos látogatóhelyünk nyitva tart, és változatos programokkal, túrákkal is készülünk a hosszú hétvégére, valamint az őszi szünet idejére.
2016. október 27.

Szlovákiában népszerűsítik a Balaton régiót

A Magyar Turisztikai Ügynökség által szlovák újságírók részére szervezett study tour eredményeképpen számos cikk jelent meg a napokban a Balaton körüli turisztikai látványosságokról a szlovák médiában.
2016. október 25.

Újabb elpusztított madarak

Az október 15-ei eset után újabb Romániából érkező madár szállítmányt találtak a letenyei vámosok.
2016. október 24.

Élménybeszámoló a Földünkért Világnapi túráról

A reggeli hideg és ködfátyol ellenére 10 órakor ragyogó napsütés várta a túrázni vágyókat Balatongyörökön, a Szépkilátónál.
2016. október 19.

Gesztenyefesztivál 2016. képekben

Nemzeti parkunk is bemutatkozott 2016. október 14-15-én az I. Gesztenye Fesztiválon, Keszthelyen. Nagy sikert aratott gesztenyés játszóházunk a magyar és a külföldi látogatók körében is.
2016. október 19.

Portugáliában, turisztikai konferencián mutatkoztunk be

Poszterprezentációt és előadást tartottak nemzeti parkunk munkatársai a "TOURISM 2016 - International Conference on Global Tourism and Sustainability" elnevezésű konferencián Portugáliában, Lagosban 2016. október 12-14 között, melynek témája a fenntartható turizmus volt.
2016. október 18.

Új időszakos kiállítás a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontban

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontja ad otthont Mészáros József denevérekről szóló fotókiállításának.
2016. október 18.

Pacsirták – étkezési célra

2016. október 15.-én a letenyei vámosok riasztották Igazgatóságunk természetvédelmi őrét, mivel olasz vadászok autójában megnyúzott madártetemeket találtak.
2016. október 17.

A Nagyberekben idén gyűrűzött batlát Horvátországban, majd Olaszországban is megfigyelték

A batla (Plegadis falcinellus) fokozottan védett ibiszféle madarunk. A múlt század közepéig gyakori fészkelőnek számított a Kárpát-medencében, legjelentősebb telepei a Kis-Balatonon voltak, ahol ezres nagyságrendben fészkelt.
2016. október 15.

A hattyúk humán-egészségügyi gondot jelentenek a strandokon

A hattyúk nagyon kedves, gyönyörű állatoknak tűnnek. Mégsem javasoljuk etetésüket. Erre több tábla is figyelmeztet a Balaton-parton.
2016. október 11.

A mi pumink, Konkoly

A Földművelésügyi Minisztérium által kidolgozott, a nemzeti kutyafajtáink állami génbanki fenntartási programja keretében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a pumi – őshonos magyar – kutyafajtáért felel. A program megvalósításának egyik lépéseként Zalaegerszegre került Árkosligeti Kócos Konkoly, fakó pumi kan kölyökkutya.
2016. október 11.

Reflektorfényben a Mars

Új fejleményeket publikáltak a közelmúltban a vörös bolygó kutatásával kapcsolatban.
2016. október 10.

2016. október 13-án zárva tart a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont!

FIGYELEM! Technikai okokból 2016. október 13-án zárva tart a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont!
2016. október 10.

Kis-Balaton Látogatóközpont

A Narmer Stúdió terve egy olyan látogatóközpont, amely a Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállítás mellett elsődlegesen az itt valóban nagy számban megforduló turista kiszolgálására született. Vasáros Zsolt DLA vezető tervező elképzelése szerint egy a tájban elvesző, funkcionális és mérnöki szempontokat érvényre juttató épület születhet meg.
2016. október 9.

Állatok Világnapja Észak-Zalában

Az idei utolsó Hévízi-tó túra október 2-ra vasárnapra esett. Az először 2012. február 2-án megtartott Hévízi-tó túrát 21-ik alkalommal vezettem ezen a napon.
2016. szeptember 28.

Autómentes nap a Remetekertben és a Körtvélyesi erdőben

Szeptember 24-én, az Autómentes Nap alkalmából Erdei bóklászáson vehettek részt az érdeklődők a Remetekertben és a Körtvélyesi erdőben.
2016. szeptember 28.

A Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont elnyerte "Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2016” címet

Látogatóközpont és tanösvény kategóriában immáron hatodik alkalommal három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös, „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” pályázatán.
2016. szeptember 27.

Nemzetközi ökoturisztikai konferencián nemzeti parkunk

Szerbiában, Novi Sad-on (Újvidéken) tartottunk poszter prezentációt 2016. szeptember 26-án egy nemzetközi ökoturisztikai konferencián (MMV8 - Monitoring and Management of Visitors in Recreation and Protected Areas).
2016. szeptember 20.

Ősszel is hív a természet

A MOL, Fresh című, 2016. szeptemberi magazinja is felhívja a túrázók figyelmét a Balaton-felvidéki Nemzeti Park adta kikapcsolódási lehetőségekre is.
2016. szeptember 20.

65 éves az Uzsai csarabos - élménybeszámoló a jubileumi túráról

Igazgatóságunk a természetvédelmi terület kihirdetésének 65. évfordulója alkalmából nyílt túrát szervezett 2016. szeptember 17-én az uzsai csarabosba, mely Jávorka Sándor botanikus professzor kezdeményezésére az elsők között részesült természetvédelmi oltalomban 1951-ben.
2016. szeptember 20.

A Balatoni Futár 2016. szeptemberi cikkei nemzeti parkunkról

A Balatoni Futár, 2016. szeptemberi számában adott hírt nemzeti parkunk augusztusi, külföldi kitelepüléseiről.
2016. szeptember 16.

Földalatti kincseskamra: Csodabogyós-barlang

2016. szeptember 13. # gyereabalatonra | Deli Kitti, a száguldó riporter élménybeszámolója
2016. szeptember 16.

Kilátó a Tihanyi-félszigeten

A Bakonyerdő Zrt. kilátót létesít a Tihanyi-félsziget központi részén, az Apáti-hegyen Tihany Község Önkormányzata és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével.
2016. szeptember 12.

Célzott természetvédelem a lőtéren

Beszélgetés Szedlák Tiborral, a Verga termelési vezérigazgató-helyettesével és Petróczi Imrével, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakmai igazgatóhelyettesével a várpalotai lőtér természetvédelmi értékeiről és a LIFE+ alapból támogatást nyert Keleti-Bakony projekt eredményeiről.
2016. szeptember 7.

Őszi Nyitott Balaton programjaink

A Balatoni Regionális TDM Szövetség – szoros együttműködésben a helyi és térségi TDM szervezetekkel – ősszel is megszervezi a Nyitott Balaton programsorozatot, amelyhez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott.
2016. szeptember 2.

Új bemutató videó a Pannon Csillagdáról

A Kirándulástervező Turisztikai Portál készített egy új egy figyelemfelhívó rövid spotot a bakonybéli Pannon Csillagdáról.
2016. augusztus 31.

Nemzeti parki látogatóhelyek őszi nyitva tartása

Ősszel is várja a természet iránt érdeklődő vendégeket, kirándulókat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, de néhány látogatóhely nyitva tartása szeptember 1-től változik a nyárihoz képest.
2016. augusztus 30.

A Pannon-tó emlékei a magyar tenger partján

Babinszki Edit | 2016. 08. 29. | National Geographic Magyarország | A balatoni magaspartokat a közhiedelem löszfalakként tartja számon, pedig ezek valójában jóval idősebb üledékek: az egykoron a Kárpát-medencét kitöltő Pannon-tó emlékei.
2016. augusztus 30.

Ezt a falut a szerzetesek és az indiánok már elfoglalták

Joó Annamária, Turista Magazin | 2016.08.29.| Sok szép település van Magyarországon, de akad néhány, amelynek hangulata már az első séta alkalmával meglepi és magával ragadja a látogatót.
2016. augusztus 29.

Szlovéniában, a Radgonai vásáron nemzeti parkunk

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is részt vett 2016. augusztus 20. és 25. között a szlovén AGRA 2016. kiállításon, melynek idén Magyarország volt a díszvendége.
2016. augusztus 28.

Provence-i levendulavásár díszvendége voltunk

A franciaországi Haute Provence UNESCO Globális Geopark és a rendezők megtisztelő meghívásának köszönhetően 2016. augusztus 24-28 között bemutatkozhattunk a Digne les Bains városában megrendezett 95. Levendulavásáron.
2016. augusztus 24.

Kis-Balaton: ahová az állatok wellnessbe járnak

A száguldó riporter, Deli Kitti beszámolója a Kis-Balatonon tett látogatásáról. A 24 éves egyetemista a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából 60 napon keresztül Willy Fogg után szabadon (majdnem...) körbeutazza a Balatont száguldó riporterként és jelentést tesz a látottakról a kedves olvasók felé.
2016. augusztus 24.

Önkéntesek segítségével szépült a Salföldi Major

2016. augusztus 20-án önkéntességi munkával ünnepelt a salföldi Majorban az Outdoor Mission Kft. szervezésében a Supercharge Kft. mintegy 30 munkatársa.
2016. augusztus 23.

Új madárfaj a Kis-Balatonon - pásztorgémek Zala megyében

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park nemzetközi jelentőségű madárélőhelyének 275. megfigyelt madárfaja, a pásztorgém (Bubulcus ibis), ugyan világszerte terjeszkedő faj, mégsem mindennapi látvány hazánkban, különösen nem a Dunántúlon.
2016. augusztus 22.

A Pannon Csillagda Látogatóközpont 3D médiatermének átadása és a "Mars útikalauz stopposoknak" 3D ismeretterjesztő film premierje

Az ismeretterjesztő film 2016-ban, közel egy éves munka után készült el.
2016. augusztus 16.

Remete-zarándokút

2016. augusztus 14. élmények.
2016. augusztus 15.

Pannon Csillagda a Balatoni Nyárban

Perseidák meteorraj, csillaghullás, Szent Lőrinc könnyei.
2016. augusztus 3.

LIFE+ Keleti-Bakony Hírlevél 2016

A Life+ közösségi program finanszírozásával, annak első hazai honvédelmi-természetvédelmi akciócsomagjaként 2009 februárjában négy szervezet együttműködésével elindult a Keleti-Bakony projekt.
2016. augusztus 2.

Játékos tudásház a tó partján

A Turista Magazin 2016. augusztusi számában megjelent cikk nemzeti parkunk tihanyi látogatóközpontjáról, a Levendula Házról.
2016. július 27.

A Pannon Csillagda 3D médiatermének átadása és a „Mars útikalauz stopposoknak” című 3D film premierje

Dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára, valamint Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója mondott köszöntő beszédet 2016. július 27-én Bakonybélben, a Pannon Csillagda 3D médiatermének ünnepélyes átadásán és a „Mars útikalauz stopposoknak” című 3D ismeretterjesztő film premierjén.
2016. július 22.

A Salföldi Major a Balatoni Nyárban

Tojás szedés, disznó etetés, birka terelés "Emil" kutyussal!
2016. július 18.

A Balatoni Futár 2016. júliusi cikkei nemzeti parkunkról

A Balatoni Futár 2016. júliusi számában adott hírt a 2016. évi Levendula Fesztiválról és a balatoni strandok "zöld" szemlélet szerinti minősítéséről, melyekben Igazgatóságunk jelentős szerepet játszott.
2016. július 16.

Fészek a csökönyös gólyáknak

Vasboldogasszonyban hosszú évek óta nem költött gólya. Idén azonban két pár is „újra felfedezte” a falut. Az egyik pár, szokásos módon, a hálózatra rakta az új fészket, a másik pár azonban egy olyan oszlophoz ragaszkodott, amin a szigetelt vezetékek miatt még kereszttartó sincsen.
2016. július 12.

Fussunk neki a Kéknek!

Az Országos Kéktúra (OKT) 1160 kilométeres távját már sokan teljesítették, jellemzően egy normál gyalogtúra ütemében. A Kék Csapat 3 tagja most 1 hét alatt, egymást váltva, "nonstop üzemmódban" futja végig az OKT-t. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 3 munkatársa július 13-án 9,5 km-es szakaszon csatlakozik a futókhoz...
2016. július 11.

Eredmények - "Puha szárnyakon száll..." meseíró pályázat denevérekről

A Vadonleső Program, valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság, a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2016. év emlőse a denevér alkalmából „Puha szárnyakon száll..." címmel országos meseíró pályázatot hirdetett az év során.
2016. július 7.

A vízről tanultak az Öttevényi Általános Iskola tehetséges diákjai

Az EMET kisiskolák tehetségsegítő programjainak támogatására kiírt pályázatán az iskola 1.800.000,-Ft támogatást nyert. A Nemzeti Tehetség Programba az 5., 6. és 7. osztályos tanulók közül húsz diák került be.
2016. július 5.

Zöld strandok

A Balatoni Szövetség felkérésére a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is részt vett a Kék Hullám strandminősítésben, ahol külön értékelték "A Balaton legzöldebb strandját".
2016. június 29.

Denevér monitorozás képekben (Remetekert, 2016.)

Az éjjelt a Remetekert Natura 2000 területen töltöttük Fehér Csabával és Fehér Bogával.
2016. június 27.

Odúellenőrzések Észak-Zalában 2016.

Áprilisban, idén is megkezdődött a költés odútelepeinken.
2016. június 27.

Online jegyvásárlási lehetőség a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontba

Mostantól a jegymester.hu honlapon keresztül lehetőséget biztosítunk magánszemélyek részére online, előre megvásárolni a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontba szóló belépőjegyet.
2016. június 27.

Fecskefészkek felmérése a Hévízi-tavon (2016.)

Idén is felmértük a Hévízi-tó fecskefészkeit.
2016. június 27.

Levendula az új divat

A rendezvény ösztönzi a turizmust és a mezőgazdaságot, a természetvédelmet pedig az érdeklődés középpontjába helyezi.
2016. június 27.

Július 1-én irodai ügyfélfogadásunk szünetel, de látogatóhelyeink e napon is nyitva tartanak

Tekintettel arra, hogy július 1. a Közszolgálati Tisztviselők Napja (a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93.§ (2) bekezdése szerint), Igazgatóságunkon az ügyfélfogadás ezen a napon szünetel. Bemutatóhelyeinken azonban - az arra megszabott rendben - e napon is várjuk a látogatókat.
2016. június 23.

Jó a reklámértékünk

Június 20-ától július 1-jéig levendulahetek és június 25-től 26-ig levendulafesztivál várja az érdeklődőket Tihanyban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Németh László Művelődési Ház jóvoltából.
2016. június 23.

A sokoldalú levendula

- Szüretelnek a Tihanyba bevezető út melletti levendularéten, a gyógynövénynek számtalan felhasználási módját ismerjük.
2016. június 15.

Cseh látogatás a Keleti-Bakonyban

2016. június 2-án csehországi állami természetvédelemi szervezetektől 5 főt láttunk vendégül, akiknek a Keleti-Bakony LIFE+ projektünkről (LIFE07 NAT/H/000321), valamint az After-LIFE tevékenységről adtunk tájékoztatást.
2016. június 14.

Június főszereplője a levendula

Virágzó levendulamező, Szedd Magad Levendula akció, a Levendula Fesztivál és Levendula Hetek keretében pedig számos kulturális és természettel kapcsolatos program várja a júniusban Tihanyba látogatókat.
2016. június 10.

Hetés kapta idén az Európa Tanács Táj Díját

Magyar és szlovén településeknek ítélte oda a Miniszterek Bizottsága az Európa Tanács idei Táj Díját, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adott át Bedő Andreának, a projekt magyar vezetőjének csütörtökön, Budapesten.
2016. június 10.

Hévízi-tó túra - 2016. 06. 09. - élmények

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság programkínálatában 2012. február 2-án volt az első, általam vezetett Hévízi-tó túra. Tegnap már a huszadik alkalommal sétáltunk ezen az útvonalon.
2016. június 6.

Ürgehíradó: rövid fényképes beszámoló az ürgecsaládok jelenlegi életéről

Június első napjaitól már érdemes figyelemmel kísérni az ürgekotorékok közvetlen környékét. A nőstények már a felszínre hozzák az ebben az évben született fiatalokat.
2016. június 2.

Lezárultak a békamentések Észak-Zalában – misefai eredmények

Májusban lezártuk a békamentéseket Észak-Zalában. Idén is összesen több, mint egy kilométer hosszú terelőt raktunk le februárban és márciusban (a Zalacsányi-tónál, a Szentmártoni pataknál és Misefán).
2016. május 31.

Egy nap a biztonságért 2015/2016 - zárórendezvény a Levendula Házban

Idén a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontban tartották az "Egy nap a biztonságért, egy nap az iskolában" programsorozat zárórendezvényét, ahol a rajzpályázatra beérkezett alkotások is kiállításra kerültek. A Veszprém TV 2016. május 27-i Híradásában számolt be az eseményről.
2016. május 26.

Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 – Értékek és élmények nyomában

Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 rendezvény nyitóhétvégéje május 28-29-én Debrecenben lesz, a folytatásban pedig június 5-ig valamennyi hazai nemzeti parkunkban gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat.
2016. május 25.

Európai Nemzeti Parkok Napja 2016 - képes élménybeszámoló

A túra kezdete előtt egy órával még zuhogott az eső, ennek ellenére egy lelkes ovis csoport érkezett hozzánk 2016. május 24-én az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett csopaki Pele tanösvény bejárására.
2016. május 23.

Hogy ízlik a természet? Május 24-én az Európai Nemzeti Parkok Napját ünnepeljük

Idén minden eddiginél nagyobb mértékben: 23 országban több mint 300 programmal készülnek az EUROPARC Szövetség tagjai a 2016. évi Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából, melynek szlogenje: Ízelítő a természetből.
2016. május 20.

Az üstökös réce is költ a tihanyi Külső-tavon

A Balaton által körülölelt Tihanyi-félsziget egyik érdekessége, hogy területén belül két állandó tavacska is található: a Külső-tó és a Belső-tó.
2016. május 18.

Elmarad a 2016. május 22-re meghirdetett kerékpártúránk

Sajnálattal értesítjük a kedves érdeklődőket, hogy a Keszthely és Hévíz környékére 2016. május 22.-re (vasárnapra) meghirdetett kerékpártúránk elmarad.
2016. május 13.

Nyitott Balaton programok Hévízen, élmények

Május 4-én az immáron hagyományos Hévízi-tó túrán öt érdeklődővel sétáltam körbe a Hévízi-tavat. A Hévízi-tó történetéről és a környező élővilágáról beszélgettünk.
2016. május 12.

A Vörsi Tájház 2016. május 12-én ZÁRVA!

Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a Vörsi Tájház 2016. május 12-én (csütörtökön) technikai okok miatt ZÁRVA tart!
2016. május 12.

Sasgyűrűzés a Muravidéktől a Dél-Balatonig

Május elején a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Herman Ottó Intézet és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésében 20 rétisasfiókára került jelölőgyűrű Észak- és Dél-Zala, a Kis-Balaton és a dél-balatoni berkek területén.
2016. május 9.

Állati jó helyek

A Turista Magazin májusi számában szerepelt a Salföldi Major, valamint a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum bemutatóhelyünk is. A cikkben olyan vadasparkokról és állatokat bemutató látogatóhelyekről esik szó, amelyek a maguk nemében mind különlegesek, és ahol az ott lakók is jól érzik magukat.
2016. május 4.

TeSzedd! 2016 – Nagykapornak-Misefa, 2016. 04. 28.

Idén Nagykapornakon és Misefán szerveztünk TeSzedd! akciót Észak-Zalában. Mind a szervezésben, mind a megvalósításban Nagykapornak és Misefa Önkormányzataival és a Nagykapornaki Általános Iskolával működtünk együtt.
2016. május 3.

Turistajelzések felújítása a Keszthelyi-hegységben

Zalaszántó térségében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság – Sinka Gábor természetvédelmi őr koordinálásával – turistajelzéseket újított fel, melynek egyik fontos eredménye, hogy az országos kék túra már a valóságban is elhalad a Kotsy-vízimalom bemutatóhelyünk mellett.
2016. április 28.

Újra indulnak kirándulásaink a Diás-szigetre május 1-től !

2016. május 1-től rendszeressé válnak vezetett kirándulásaink a Fekete István Emlékhelyhez és Matula-kunyhóhoz, a kis-balatoni Diás-szigetre. Indulás: keddtől péntekig 10:00 és 13:00 órakor, szombaton 10:00 órakor.
2016. április 27.

„Mudi nélkül lehet élni, de minek?”

„Magyarságunk fokmérője talán nem a kokárdánk méretén és a szép szólamokon mérhető le igazán, hanem azon, mennyire tudjuk nemzeti kincseinket, eleinktől kapott értékeinket megőrizni. A mudi pedig ugyanúgy nemzeti értékünk, mint a Jáki templom vagy a Barcsi ősborókás.”
2016. április 27.

Föld Napja - Hévízi-tó túra, 2016. 04. 22.-ei élménybeszámoló

Az idei első Hévízi-tó túrát a Föld Napján tartottuk. A 2012. február 2-án indult Hévízi-tó túra 18-ik epizódjára került sor ezen a napon.
2016. április 26.

Tudományfesztivál a Föld Napján 2016 - képekben

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a többi 9 magyar nemzeti parkkal közös sátorban várta idén is az érdeklődőket a Föld Napja és a VI. Tudományfesztivál közös programsorozatán 2016. április 21. és 22. között a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, Budapesten.
2016. április 26.

Elismerés Igazgatóságunknak

A 2015. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét programjaihoz való csatlakozásáért elismerésben részesült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
2016. április 25.

Kóstolj bele a tavaszba!

A Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett "Gasztroélmények Éve 2016" egyik fő eseménye a "Kóstolj bele a tavaszba!" akció, amelyről 2016. április 23-án a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közös sajtótájékoztatót tartott Tihanyban, a Levendula Ház Látogatóközpontban.
2016. április 25.

Kitüntetések a Föld Napja alkalmából

A Föld Napja alkalmából a Nemzeti Múzeumban tartott kitüntetési ünnepségen Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 3 munkatársát részesítette elismerésben 2016. április 21-én.
2016. április 22.

Új gólyafészek Karmacson

Az E-ON és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy vezetéken lévő romos gólyafészek helyett új gólyafészket helyeztek ki Karmacson, a Kisfaludy utcában.
2016. április 21.

Az amerikai nagykövet asszony, Colleen Bell meglátogatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot

Fákat a Földnek! Többek között erről az akcióról is beszélt Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontban. Amerikában idén ünneplik a Nemzeti Park Szolgálat 100. évfordulóját, ebből az alkalomból látogatja végig az összes magyarországi nemzeti parkot a diplomata. Eddig járt már Hortobágyon, Aggteleken és a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban is, negyedik állomása volt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.
2016. április 14.

Innováció és környezetvédelem a Föld Napja – VI. Tudományfesztiválon

Interaktív foglalkozások, vadnyompárosítás, kalandpálya, gasztrotanösvény és az idén először magyar startup vállalkozások bemutatója, valamint középiskolás diákok projektjei is várják az érdeklődőket április 21. és 22. között a Föld napja és a VI. Tudományfesztivál közös programsorozatán a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében Budapesten.
2016. április 11.

Csapdába sétál az ürge

Csapdába sétál az ürge - persze csak rövid időre.
2016. április 7.

Ébredeznek az ürgék

Napról napra egyre több ürgét figyelhetünk meg a tavasz előrehaladtával a Tihanyi-félszigeten.
2016. április 6.

Az év emlőse a denevér lett

Együttműködési megállapodást írt alá a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Természettudományi Múzeum | Forrás: kormany.hu | 2016. április 6.
2016. április 4.

Nem nyílvessző volt, és nem szúrta át!

Szeretnénk további információval szolgálni a Napló Online (veol.hu) portálon 2016.04.03-án megjelent, "Meglőtték a hattyút Alsóörsön?" című hírhez kapcsolódóan.
2016. április 1.

Equinox Nemzeti Park Túrák 2016

Az Equinox Trekking Club Magyarország 10 nemzeti parkját érintő vándortúra-sorozatának első túrája a Börzsönyben lesz, április 9-10-én.
2016. március 25.

Kedvezményre jogosító kupon a Csodabogyós-barlang extrém túráira!

A kuponok kiadása 2016. március 25-től 2016. május 31-ig tart.
2016. március 25.

Világhírűvé válhat egy hazai kilátó

Rangos nemzetközi díjra esélyes a Galya-kilátó: az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renováció kategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is nyerhetnek.
2016. március 25.

Vadvirágos és kockás,... avagy a mezei kisasszony!

A mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) lett a 2016-os „Év vadvirága”. A szavazás során döntő többséggel (40,4%) körözte le vetélytársait: a nagyezerjófüvet (Dictamnus albus, 22,6%), a turbánliliomot (Lilium martagon, 20,3%) és a medvehagymát (Allium ursinum, 16,8%).
2016. március 23.

Medvehagyma gyűjtés szabályai

Sajnos, a medvehagyma gyűjtés lehetőségét kínáló különböző programok szervezői sok esetben elfelejtik a résztvevőkkel ismertetni a gyűjtés feltételeit. Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabb erre vonatkozó szabályokat.
2016. március 22.

Kedvezményes látogatás a Vörsi Tájházban

2016. május 1-től május 16-ig, a Nyitott Balaton kampány keretein belül, minden vendég gyermek jeggyel (300 Ft) látogathatja meg a Vörsi Tájházat a Kis-Balatonon.
2016. március 21.

Ismét dobogós lett nemzeti parkunk csapata a Balaton Szupermaratonon

A tavalyihoz hasonlóan nemzeti parkunk is indult 4 fős női csapatával a 2016. március 17-20 között megrendezett Spuri Balaton Szupermaratonon. Nagy büszkeségünkre idén is - ugyanúgy, mint tavaly - az előkelő 3. helyet érték el a lányok.
2016. március 21.

Kitüntetés március 15. alkalmából

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át
2016. március 20.

Víz világnapja Észak-Zalában 2016. – Kockás liliom és Kakasmandikó túra, élmények

A Víz Világnapja alkalmából Észak-Zalában két túrát is tartottunk. Külön öröm számomra, hogy többen már rendszeres visszatérők túráimon.
2016. március 19.

A leánykökörcsinek szomorú esete…

Már március elejétől megkezdte virágzását hazánk egyik legszebb kora tavaszi vadvirága, a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis Wender). Ugyanakkor a szépsége és a feltűnősége egyben a veszte is…
2016. március 11.

Nyílik a természet, nyílnak a bemutatóhelyek is!

A 7 télen is nyitva tartó látogatóhelyünk mellett március 12-én az összes többi bemutatóhely is megnyitja kapuit a természetet kedvelők előtt.
2016. március 11.

Nagy „hatótávolságú” szennyezés lufival

A Természetvédelmi Őrszolgálat 2016. március 8-án Nagycsepelyen, az erdőben bukkant rá egy bokorba akadt, spanyol nyelvű felirattal, betlehemi csillaggal, illetve három koronával díszített csillag alakú léggömbre.
2016. március 10.

Új "tagokkal" bővült Nemzeti Parkunk csapata!

Örömmel tudatjuk, hogy pár nappal ezelőtt megszületett Mandula, a Salföldi Major legifjabb csacsija. Rajta kívül vörös- és fecskehasú mangalicákkal bővült a major lélekszáma.
2016. március 7.

A szezon utolsó Hévízi-lefolyó kenutúrái (képes összefoglaló)

Véget ért az idei kenutúra szezon Hévízen. A tündérrózsák közül a tél végére már csak az egyiptomi fehér tündérrózsa néhány példánya és a dísznövénykertészek által behurcolt hibridek virágoztak.
2016. március 3.

Utazás Kiállításon a nemzeti park

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság idén is bemutatkozik az Utazás Kiállításon. Látogatóhelyeinkkel, élő és élettelen értékeinkkel szeretnénk fantasztikus szabadidős tevékenységet ajánlani a látogatóknak.
2016. március 3.

Mi zavarja a fekete gólyát?

Zalaegerszeg – Valahol, egy zalai erdő mélyén fekete gólyának építettek fészket a napokban természetvédők. A pontos helyszínt nem véletlenül titkolják: Az emberi zavarásra rendkívül érzékeny madarat akár egyetlen bámészkodó is el tudná űzni a környékről.
2016. március 3.

Alsóörs földtani kincsei: 2016-ban az Év Földtani Értéke a Bakony–Balaton UNESCO Geoparkban

Igazgatóságunk a Bakony–Balaton UNESCO Geopark irányító szervezeteként 2013 óta minden évben e cím adományozásával hívja fel a figyelmet egy-egy, földtani szempontból kiemelkedően érdekes területre, ahol a földtani természetvédelem, a bemutatás vagy a környezeti nevelés szempontjából példaértékű összefogás valósult meg.
2016. március 1.

Barlangoljunk! – március a barlangok hónapja

A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzetipark-igazgatóságok különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat.
2016. március 1.

Új extrém barlangtúra a Csodabogyós-barlangban

Március 12-től nyílik az extrém 2. barlangi kalandtúra útvonala, amely a már régóta elérhető extrém túrához képest fokozottabb fizikai igénybevételt jelent, ugyanakkor megmutatja a Csodabogyós-barlang igazi arcát:
2016. február 24.

Csodabogyóval koronázott cseppkőkincsek

A Balaton partján, az Afrika Múzeumnál legelésző zebrák mögött, a karsztbokorerdőből fehéren világító mészkőszirtekkel megtámasztott Ederics-hegy keleti oldalában nyílik hazánk kilencedik leghosszabb barlangja, a fokozottan védett Csodabogyós-barlang.
2016. február 19.

A békáknál már tavasz van

Zalai Hírlap | 2016. február 18. | szerző: Varga Andor | fotós: Pezzetta Umberto | Misefa – A lassan elmúló tél csak nyomokban emlékeztetett egykori önmagára, és az enyhe időjárás az oka annak is, hogy voltak békák, melyek már egy hete elindultak a szaporodóhelyeik felé.
2016. február 18.

"A mi geoparkunk" – vetélkedőjáték 14-15 éveseknek a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geoparkról

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság minden évben meghirdeti a Bakony–Balaton Geopark területén működő iskolákba járó 7–8. osztályos (a 14-15 éves korosztály szerinti évfolyamba járó) diákok számára a geopark vetélkedőt.
2016. február 15.

Pókember porszívóval – beszélgetés Kovács Péter arachnológussal

Most induló interjúsorozatunkban a természettudomány napszámosait, azaz a terepen kutató szakembereket szólaltatjuk meg,
2016. február 15.

A tavasz első hírnökei már megjelentek!

Kora tavaszi védett vadvirágaink. Csak a természetben gyönyörködjünk bennük!
2016. február 15.

Veszélyes fák kivágása

A Tihanyi-félsziget nyugati szegélyében, a sétálók által is kedvelt sajkodi erdei út és a gerincen haladó túraútvonal mentén a következő napokban elvégzik az úton, illetve turistaúton haladók testi épségét veszélyeztető fák kitermelését.
2016. február 14.

Hévízi-lefolyó túra extrém változat

„Elárasztott minket mindenféle eső, ami csak van. Apró szemű, szurkálós eső, nagy, vastagon ömlő, oldalról zuhogó eső, és néha meg úgy nézett ki, hogy alulról esik az eső fölfelé.” (Forest Gump)
2016. február 9.

Virágba borult az iskolakert az apátság tövében

Már két hete sárgállik a nagykapornaki iskolakert. Zala megye legnagyobb, több tízezres téltemető állománya található itt. A boglárkafélék családjába tartozó, alacsony növény virágzása többnyire megelőzi a hóvirágét.
2016. február 3.

Csodabogyóval koronázott cseppkőkincsek

A Balaton partján, az Afrika Múzeumnál legelésző zebrák mögött, a karsztbokorerdőből fehéren világító mészkőszirtekkel megtámasztott Ederics-hegy keleti oldalában nyílik hazánk kilencedik leghosszabb barlangja, a fokozottan védett Csodabogyós-barlang.
2016. február 3.

Vizes élőhelyek napja – Hévízi múltidéző túra (2016. február 2.) – élmények

Az idei múltidéző túra fokozott médiaérdeklődés mellett kezdődött. A helyi tévék és a megyei sajtó munkatársai is megjelentek a Római romkertnél a 7 résztvevő mellett.
2016. február 1.

Képes összefoglaló 2016. januári kenutúráinkról a Hévízi-lefolyón

Töretlenül népszerűek kenutúráink.
2016. január 29.

Madártömegek a tihanyi révnél

A Balatonon egyre nagyobb területeket borít összefüggő jégtakaró, az itt telelő sok ezer madár egyre inkább a fogyatkozó nyílt vízfoltokra kényszerül.
2016. január 29.

Eddig 150 ezren voltak kíváncsiak a felújított Tapolcai-tavasbarlangra

travelo / MTI | 2016. január 26. | Csaknem 150 ezren látogattak el a tavaly év elején megnyílt Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontba, a Hegyestű vulkánjára pedig 42 ezren voltak kíváncsiak. A Bakony–Balaton Geopark területén több helyszínt érintő fejlesztés fejeződött be 2015-ben.
2016. január 28.

Mi vezethet egy tömeges madármérgezéshez?

A Nagydém határában elkövetett tömeges madármérgezés – amelynek következében a mai napig megtalált, elpusztult madarak leltára: 28 egerészölyv, 10 holló, 1 macskabagoly – felveti a kérdést: ki lehetett az elkövető, és mi motiválhatta.
2016. január 25.

Jutalom kenutúrán a bibós diákok

Holczer Dóra 9.ny osztályos tanuló írása (Hévízi Bibó István Gimnázium)
2016. január 19.

Tömeges mérgezés

2016. január 17-én, vasárnap este civilektől érkezett bejelentés alapján Zábrák Károly, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre sietett a Nagydém melletti gyepterületre, ahol védett madarak tetemeit találta.
2016. január 15.

Gasztroélmények Éve a Levendula Ház Látogatóközpontban 2016-ban

Az MT Zrt. által meghirdetett "2016 - a Gasztroélmények Éve" kampányhoz csatlakozott a Levendula Ház is.
2016. január 11.

A Tihanyi levendulás pótlása

A tihanyi műút melletti levendula-ültetvény telepítése 1996-ban kezdődött, a mintegy 5 hektáros területen összesen nagyjából 50 ezer tövet ültettek el az azt követő néhány éven belül.
2016. január 11.

Túl vagyunk az első idei kenutúrán a Hévízi-lefolyón

Mindenek előtt köszönet az időjárás irányítóinak, mert a beígért eső csak késő délután érkezett meg, így azt a meleg szobából élvezhettük.
2016. január 11.

Gőték a havon

Az időjárási szélsőségek a gőték nyugalmi időszakára is hatással vannak.
2016. január 6.

Galilei élete - nagy sikerű koncert és csillagászat Bakonybélben 2015. december 29-én

Talán nem túlzás állítani, hogy igazi tudomány- és zenetörténeti kuriózumnak adott otthont a Pannon Csillagda. Nagy Csaba és Sárai Gábor lantművészek előadásában hallgathattunk Vincenzo Galilei és Michelangolo Galilei (a legendás Galileo apja és testvére) által szerzett műveket.
2016. január 3.

Téli túra a Biodiverzitás Védelmének Világnapján (2015), élmények

Az elmúlt év végén (december 29.) negyedik alkalommal vezettem túrát a Biodiverzitás Védelmének Világnapján. Idén is inkább novemberi, mintsem december végi időjárás köszöntött minket a „téli túrán”
2015. december 10.

Nem mentek Afrikába a gólyák

Szentpéterúr - Idén 3 gólya döntött úgy, hogy nem költözik Afrikába, inkább Zalában tölti a telet.
2015. december 8.

Idén is népszerű volt a Lóczy-barlang Mikulása

2015. december 5-én és a megelőző néhány napon több száz gyermek vett részt különleges barlangtúráinkon Balatonfüreden, a Lóczy-barlangban.
2015. december 3.

Barlangi fotózás a Csodabogyós-barlangban

Előzmények: ​Az elmúlt évek során több alkalommal is jártam a barlangban, és igyekeztem a föld alatti világ minél több szépségét fényképeken is megörökíteni, hogy azoknak is megmutathassuk ezt a meseországot, akik nem tudnak vagy nem akarnak oda lemenni.
2015. november 27.

Az adventi időszakban is látogatható a Vörsi Tájház!

Megújult, a kis-balatoni pákászélet eszközeit, hangulatát bemutató kiállítással várjuk látogatóinkat.
2015. november 27.

Hozz ki többet kevesebből! Európai Hulladékcsökkentési Hét

Az idei Európai Hulladékcsökkentési Hétből Kehidakustányban vettük ki a részünket.
2015. november 25.

Feltöltődés Bakonybélben

Kalandok a Magas-Bakonyban
2015. november 17.

UNESCO címet kapott a Bakony–Balaton Geopark

Több éves előkészítő munkát követően a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által 2006-ban létrehozott Bakony–Balaton Geopark 2012-ben sikeresen pályázott a Globális Geopark Hálózat tagságára, melynek köszönhetően idén megkapta az „UNESCO Globális Geopark” címet.
2015. november 16.

Egész évben látogatható a Matula-kunyhó és a Fekete István Emlékhely a Kis-Balatonon

Ősszel és télen is indítjuk népszerű kirándulásainkat a Diás-szigetre, a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött.
2015. november 4.

Máté Bence ismét tarolt az év természetfotósa pályázaton

Gratulálunk Bencének az elismerésekhez és további sok sikert kívánunk neki. Köszönjük, hogy mi is használhatjuk lenyűgöző alkotásait.
2015. október 19.

Föld alatti képződmények csodatára

Tapolca belvárosában sétálva nem is sejtik az emberek, mit rejt alattuk a talaj.
2015. október 12.

A Természet ízei Tihanyban - Időszakos kiállítás a Levendula Házban

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park tihanyi látogatóhelyén, a Levendula Ház Látogatóközpontban 2015. október 10-én került átadásra a pécsi Janus Pannonius Múzeum "Természet ízei" vándorkiállítása.
2015. október 6.

Természetfotó kiállítás a Bodorkában

A Varázslatos Magyarország fotópályázat felhívásra beérkezett, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ellesett pillanatait megörökítő fotókból nyílt kiállítás Balatonfüreden a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpontban.
2015. október 1.

Megvédik a természetes élőhelyeket a Balaton-felvidéken

Forrás: Napló, 2015.10.01. | Lezárult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) élőhelyvédelmi és helyreállítási programja, amelyet 130 hektáron végeztek.
2015. szeptember 29.

Negyedévszázados jubileumot ünnepel a Csodabogyós-barlang

50 éve kezdődött a barlangkutatás Balatonedericsen, 25 éve fedezték fel a Csodabogyós-barlangot. A kettős jubileumot 2015. szeptember 26-29. között kedvezményes túrákkal, előadásokkal és kiállítással ünnepeltük meg.
2015. szeptember 23.

18 éves a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

18 évvel ezelőtt, 1997 szeptemberében hirdették ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, mint védett természeti terület létesítését.