Még több látogatóra készül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Napló Online (veol.hu) | 2017. január 16.| Csopak - A Balaton-felvidéki Nemzeti Parknál gőzerővel készülnek az új fejlesztésekre, a megalapítás huszadik évfordulójára, s a természetvédelmi tevékenységek ellátása mellett még télen is sikerül 60-100 fős geotúrákat szervezniük. Puskás Zoltán igazgató a park tavalyi eredményeiről és idei terveiről számolt be lapunknak.

- A 2016-os év a nemzeti park számára külső szemlélőként talán nem volt látványos, ugyanakkor épp egy éve örvendetes növekedést élhettünk meg, huszonöttel bővült a nemzeti park munkatársainak száma, akiket saját költségvetésből foglalkoztatunk - tájékoztatott Puskás Zoltán, a nemzeti park igazgatója.

- A bővítés gyors volt, hiszen a sikeres, jelenleg is 83 főt foglalkoztató közmunkaprogram révén a már megismert, mind fizikai, mind adminisztratív munkakörökben dolgozó kollégák közül választhattuk ki az új állandó munkatársakat.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a meglévő létesítményei fenntartása mellett sikerült különböző fejlesztéseket is megvalósítania: megújult a tihanyi Levendula Ház kiállításának egy része, s a Pannon Csillagda is kibővült egy 3D-s moziteremmel. Ezenfelül 2016-ban az évi százötvenezer fős látogatószámmal büszkélkedő Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont elnyerte "Az év ökoturisztikai látogatóközpontja" címet a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös pályázatán.

- Vezetett túráink résztvevőinek száma is meredeken emelkedett, tavaly nemegyszer 60-100 fős túracsoportok indultak el, s ez jó visszajelzés volt számunkra, hogy nem dolgozunk hiába.

Puskás Zoltán, a nemzeti park igazgatója a tavasbarlang látogatóközpontja által elnyert, "Az év ökoturisztikai látogatóközpontja" címmel | Fotó: Penovác Károly

A nemzeti park soron következő, könnyedén teljesíthető, négy kilométeres téli geotúrája január 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor indul az olaszfalui Eperjes-hegyi tanösvényen. Az előzetes jelentkezéshez kapcsolódó információk a nemzeti park honlapján találhatók.

- A szép turisztikai eredmények mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a nemzeti park elsődleges tevékenysége a természetvédelem, melyet 2016-ban is sikerült teljes területünkön, maradéktalanul ellátnunk. Növekedett például a park bivaly- és szürkemarha-állománya, s ez már önmagában jelentős eredmény - mondta el az igazgató.

A nemzeti park az idei évnek is számos tervvel vág neki, így jelenleg pályázatokkal szeretnék biztosítani a közel- és távolabbi jövőben is fenntartható, folyamatos fejlesztések sorát.

- Jelenleg tíz különböző KEHOP-pályázaton (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) dolgozunk a nemzeti park munkatársaival. Ezek elnyerése több mint hárommilliárd forintos támogatást jelenthet. Célunk a természetes élőhelyek védelme mellett például a Salföldi Major és a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum bemutatóközpontjának fejlesztése, valamint egy nemzetközi projekt, a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum megvalósításában való részvétel is. A legnagyobb falat azonban a Kis-Balaton Turisztikai Látogatóközpont létrehozása lesz.

Idén ünneplik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fennállásának huszadik évfordulóját, mely az egész évükre kihat.

- Szerencsére munkánkat számos kooperáció segítette az eddigi években is; önkormányzatokkal, múzeumokkal, szállásadó és vendéglátóhelyekkel tartjuk a kapcsolatot, s ezek a kölcsönös együttműködések idén is gyümölcsözőnek ígérkeznek.

Szerző: Leitner Vera | fotós: Penovác Károly

Forráscikk megtekintése