BfNPI Hírlevél
2. szám - 2009. július
Köszöntő
Hírlevelünk második számában 2009. I. félévének főbb eseményeiről valamint II. félévi terveinkről tájékoztatjuk kedves olvasóinkat. Sokoldalú programkínálattal várjuk az év további részében is az aktív, egészséges és természetközeli kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyókat.
Nyílt túráink
Az év első felében az ún. jeles napokhoz igazodva, a Víz Világnapjától kezdve összesen tizennégy nyílt túrán, szakavatott vezetők kíséretében ismerkedhettek meg az érdeklődők a Keszthelyi-hegység, a Nagyberek, a felsőörsi geológiai tanösvény, a Siófok melletti Töreki-tavak, Várpalotán az egykori homokbánya és a város melletti legelőerdő, a Tihanyi-félsziget, Badacsony és Szigliget természeti értékeivel. A nyílt túrákon belül túrasorozatot indítottunk a Bakony-Balaton Geopark értékeinek bemutatására, amely során megszelídült tűzhányók és más érdekes földtörténeti események nyomába eredtek a résztvevők. A Csillagászat Nemzetközi Éve alkalmából május 16-án Bakonybélben a csillagos égboltban gyönyörködhettek az érdeklődők. Illatos levendulamezőkön sétálhattak június 20-án a Tihanyi Levendulafesztivál látogatói. Nagy érdeklődésnek örvendett áprilisban Lovason a "Zöld Nap" rendezvény keretében indított gyógynövénytúránk. Az esős időjárás ellenére a Magyar Nemzeti Parkok Hetén a Tihanyi-félsziget gyógynövénykultúráját bemutató túránkon is szép számmal vettek részt.
Köztársasági elnök látogatása
Sólyom László köztársasági elnök 2009. május 10-12-én az "Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" című országjáró sorozatának hetedik állomásaként látogatott a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba. Május 10-én Bakonybélben megtekintette a Bakonyi Erdők Házát és erdei iskolánkat. Május 11-én Csopakon Balogh László igazgató tájékoztatta az államfőt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működéséről, és annak kezelésében lévő természeti értékekről. "Ebben a nemzeti parkban is látszik az, hogy milyen sok elkötelezett ember van, akinek tényleg szívügye a természet védelme" - mondta az államfő. Útja során Sólyom László a nemzeti park mellett önkormányzatok, történelmi egyházak, helyi civil szervezetek és erdészetek képviselőivel is találkozott.
Forrás: greenfo/mti
Magyar Nemzeti Parkok Hete
Harmadik éve rendezték meg a Magyar Nemzeti Parkok Hétvégéjét, melynek idén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park volt a házigazdája. A június 19-én Csopakon szakmai konferenciával kezdődő rendezvényt Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitotta meg. Június 20-án Tihanyban a Levendulafesztivál keretében a Magyar Nemzeti Parkok Hetének nyitányaként bemutatkozott a tíz vendégváró magyar nemzeti park. Június 22. és 28. között minden napra kínáltunk programot - nyílt túrát vagy kedvezményes belépőjegyet - látogatóinknak. Június 27-28-án a Biodiverzitás Napok során az érdeklődők zoológiai, botanikai felmérést végző kutatók munkájába kapcsolódhattak be.
Bivalyfesztivál
Igazi családi kikapcsolódást nyújtott július 4-én a negyedik alkalommal megrendezett Bivalyfesztivál Kápolnapusztán, a Bivalyrezervátumban. A kézműves kirakodó, biotermék-vásár, bivalyból készült ételek kóstolása, íjászat, népi játékok mellett ökolábnyomuk méretét is megismerhették a látogatók. A gyermekek körében az idén új elemekkel bővült játszótér is népszerű volt. Természetesen a dagonyázó bivalyok már önmagukban is élményt nyújtottak. Lehetőség volt a szelíd, szénfekete jószágok simogatására is. Figyelmes szemlélők ürgéket is láthattak a legelőkön.
Miniszteri elismerések
munkatársainknak 2009. első félévében
A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült:
Moór Gyula nyugalmazott igazgatóhelyettes
A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült:
Barcza Gábor természetvédelmi őr (Káli-medence)
Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott:
Simon Pál természetvédelmi őr (Pécselyi-medence)
Dr. Cservenka Judit kutatási szakreferens, NBmR koordinátor
A Föld Napja alkalmából kitüntettek számára április 21-én Csopakon, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság székhelyén megrendezett országos rendezvény keretében adta át Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kitüntetéseket. Igazgatóságunk javaslatára Pro Natura Díjat kapott az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
Pályázataink
Tavasszal indultunk az EDEN pályázat "Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja" címért, ahol a második helyezést értük el. Jó ütemben halad nyertes pályázati projektjeink megvalósítása. A tihanyi és a bakonybéli erdei iskoláink fejlesztése érdekében megkezdődtek az eszközbeszerzések, beruházások, építési munkálatok. A Tihanyi Levendula Ház látogatóközpont kiállítási terve elkészült. Aláírásra került a "PaNaNet" (Burgenlandi és nyugat-dunántúli természetvédelmi területek hálózata) pályázat Partnerségi Szerződése. Elkészült a LIFE pályázat prospektusa és plakátja. A Zirci Arborétum rekonstrukciós munkái is folyamatosan haladnak.
Bemutatóhelyeink látogatottsága
2009. első félévében összességében mintegy 113.700 látogató kereste fel bemutatóhelyeinket, ami az előző év azonos időszakához képest közel 4%-os növekedést jelent. A tizenkét bemutatóhely közül kettő kivételével mindenhol emelkedett a látogatószám. Balatonfüreden, a Lóczy-barlangban: 2,5 %-kal, a Salföldi Majorban 5,5%-kal csökkent a látogatók száma. Kimagasló mértékben, több, mint másfélszeresére nőtt az overallos barlangi kalandtúráinkon résztvevők száma a balatonedericsi Csodabogyós-barlangban és a Szentgáli-kőlik barlangban egyaránt, amelyeknél az idén már üdülési csekket is elfogadunk. Nagyon népszerű a Szentgáli-kőlik új kiegészítő szolgáltatása: egy hangulatos lovaskocsikázással is el lehet jutni a bázisról a barlang bejáratához.
GPS-szel és műholdas térképpel a látnivalók nyomában
Júliustól már nem csupán térképünkön, hanem honlapunkon is elérhetők bemutatóhelyeink GPS koordinátái. A könnyebb tájékozódás érdekében útvonaltervező szolgáltatással rendelkező műholdas térképet is elhelyeztünk honlapunkon bemutatóhelyeinkről a "Látnivalók" menüpont alatt.
Következő programjaink
A Kapolcsi Völgytalálka keretében a Király-kőhöz vezetünk túrát július 24-és 25-én. Augusztus 13-án a "Denevérek éjszakáján" várjuk Pulára a deneverhálózás iránt érdeklődőket. Augusztus 14-én ismét csillagvizsgálatot tartunk Bakonybélben. Szeptember 5-én Dr. Sonnevend Imre vezetésével indul a hagyományos "Öreg fától öreg fáig" túra. Szeptember 12-én a Bakony-Balaton Geopark értékeit ismertető túrasorozat újabb állomásaként a szentbékkállai kőtengert mutatjuk be. Szeptember 19-én szeretettel várjuk a látogatókat Salföldre, a Majorba, ahol nemzeti parkunk 12. születésnapja alkalmából hagyományőrző vigasságot rendezünk játszóházzal, kézműves foglalkozással, biotermék vásárral és lovas programokkal. Október 3-án, a Gyaloglás Világnapján a Tönkölös-hegyre várjuk az érdeklődőket. Ugyancsak október 3-án az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából Várpalotán és Siófokon tartunk madárgyűrűzést az MME helyi csoportjaival közös szervezésben. Október 10-én az Állatok Világnapján a Keszthelyi-hegységben vezetünk túrát. A 2009-es nyílt túrák sorát december 12-én a "Ramsari-túrával" zárjuk a Tihanyi-félszigeten.