vissza | nyomtatás

Értékes élőhelyek

Magyarország természetföldrajzi adottságai sokszínű tájak és gazdag természetes élővilág kialakulását tették lehetővé, melyek a Kárpát-medencében egyedi ökológiai egységet képeznek. Az Európai Unión belül egy sajátosan magyar bioregionális ökológiai komplexumot, a pannon biogeográfiai régiót (Pannonicum) mondhatjuk magunkénak.

A pannon régió sajátossága a klimatikus és kőzettani változatosság is, amely egyedi gazdagságú növény- és állatvilág kialakulásához járult hozzá. A fajok, társulások dinamikája szinte a szemünk előtt, emberi léptékben változik. Számolnunk kell azzal, hogy a klímaváltozás – bár az északi országokhoz képest ma még nem mutat olyan látványos következményt hazánkban – beláthatatlan ökológiai változásokat okoz majd, így a keleti erdős-sztyepp fajai, vagy a szubmediterrán-mediterrán, illetve illír elemek frontvonalai várhatóan eltolódnak.

Az intenzív emberi hasznosítás és terhelés következtében a természetes élőhelyek jelentős része hazánkban is megsemmisült vagy feldarabolódott. Bár az élőhelyek állapotát, jóságát nagyon nehéz objektív indikátorokkal országos léptékben mérni. Még ma is elmondhatjuk, hogy a jelentős természetközeli élőhelyek és a fontos természetvédelmi értéket képviselő fajok élőhelye még több mint 30 %-ot képvisel az országban. Ugyanakkor, ha az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelve I. mellékletén felsorolt, hazánkban előforduló 46 közösségi jelentőségű élőhely állapotát az Európai Bizottság által meghatározott szempontok (elterjedés, kiterjedés, szerkezeti jellemzők és jövőbeli megőrizhetőség) szerinti 2007-ben elkészült értékelés alapján nézzük, akkor azok csupán 11%-ának állapota kedvező, 20%-a nem kielégítő, 67% pedig rossz állapotú.

Számos hazai növénytársulás és a hazánkban megtalálható fajoknak megközelítően 20-25 százaléka veszélyeztetetté vált. Természeti értékeink nemzetközi összehasonlításban ennek ellenére még most is kiemelkedő értéket képviselnek. A gazdasági tevékenység fellendülésével ugyanakkor tovább növekszik a zöldmezős beruházások száma és kiterjedése: fellendült az új utak, autópályák építése, sok esetben indokolatlanul a természeti környezet rovására, az energiaültetvények ültetése és a területfoglaló alapanyag-termelést feltételező bioetanol üzemek beindítása. A természetes élőhelyek eltűnése mellett a már említett klímaváltozáson túl vagy azzal egyidejűleg fokozottan kell számítanunk az inváziós fajok megjelenésére és természetes élőhelyeinken egyre nagyobb térhódításukra. Az inváziós fajok fokozódó térhódítása nem csak a biológusokat foglalkoztatja. Egyes fajok jelenlétét szinte mindenki saját bőrén érzi.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található nagyobb tájegységek értékes élőhelyei

Balaton
A Balaton Magyarország, de egyben Közép-Európa legnagyobb állóvize, amelyet szokás „magyar tengernek” is nevezni, bár a pannóniai-medencét elborító harmadidőszak végi beltengerhez semmi genetikus kapcsolat nem fűzi. Ez a mérsékelten meleg és mérsékelten száraz, a parti és a feltöltődő részein nádasokkal és síklápokkal keretezett sekély tómedence értékes növény- és állatvilággal rendelkezik. A nyílt vízi életközösségekre a plankton-szervezetek a legjellemzőbbek. A vízben gyakoriak a különböző hínártársulások, hínarasok. Elterjedtebb fajaik pl. a bojtos békalencse, a rucaöröm, a békaliliom, a kanadai átokhínár. A tó parti zónájában az elmúlt évezredek alatt változó nagyságú és változatos fajösszetételű nádasok (sásokkal, gyékényfélékkel) alakultak ki, melyek a különböző emberi beavatkozások - pl. lecsapolások (már a III. században Galerius császár megpróbálta lecsapolni a Balatont) miatt - hol kisebb, hol nagyobb területtel bírtak. A tó nádasainak összterülete manapság még meghaladja az 1000 hektárt, a nádasoknak jelentős a természet- és környezetvédelmi, a tájképi és gazdasági szerepe (pl. a szárazföld és víz határán un. szegélytársulás alakul ki; fontos; stb.).

Balaton-felvidék
A Szentkirályszabadja D-i részétől Királyszentistvánig húzódó mintegy 12 km2-es terület Litér-Balatonalmádi dolomitvidéke, fedőüledék nélküli, vagy fedőüledékkel csak foltosan takart karsztos vonulat. A terület egy része a túlhasználat miatt degradálódott, más részükön feketefenyőt telepítettek. Ugyanakkor gyönyörű dolomitlejtőket, csaknem érintetlen sziklagyepeket és xerotherm tölgyeseket is találunk nagyon gazdag flórával és unikális értékekkel (pl. több ezres szennyes ínfű előfordulás).

Alsóörs és Balatonalmádi homokkővidéke területén permi vörös homokkő és konglomerát van a felszínen, amely DK-en eléri a Balaton partvonalát. A kőzet mállásából keletkező élénkvörös talaj tájképformáló tényező. A terület növényzete talajtani okok miatt fajszegényebb. Erdei szemre szépek, zárt tölgyerdők: a termőhelytől függően xerotherm tölgyesek és cseres tölgyesek.

A Felsőőrs-Csopak-Balatonfüred fölötti hegyek zömmel triász korú dolomitból és kisebb részben mészkőből állnak. Geológiai értékekben (alapszelvények, mély szurdokvölgyek, források, karsztos felszínek, barlangok stb.) különösen gazdag terület. Az itteni nagy változatosságot az itt található élőhelymozaikok (dolomitsziklagyep, puszta- és sziklafüves lejtősztyep, karsztbokorerdő, xerotherm tölgyes) nagyfokú változatossága is elősegítette. Jellemzők itt az árvalányhajas, kökörcsines mezők nőszirmokkal és kosborokkal. A hegyek plató-peremétől É-ra túlnyomórészt homogén cseres tölgyeseket találunk, néhol legelőerdővel.

A Tihanyi-félsziget kiemelkedő geológiai érték. Különleges jelentőségűek a gejzírképződmények, amelyek hévforrások vizéből keletkeztek. Ugyancsak értékes a számtalan bazalttufa feltárás, amely a pannon vulkánosság robbanásos tevékenységét bizonyítja. A félsziget eredeti növényzete erdőssztyep vegetáció volt, ahol az erdők voltak túlsúlyban. Ezek az erdők gyertyános tölgyesek és cseres tölgyesek voltak. Eredeti, de emberi hatásoktól szintén nem mentes társulás a félszigeten a szilikát sztyeplejtő, benne sok délies szubmediterrán hatást jelző növénnyel, mint a hártyás galambbegy, a borzas szulák és a sáfrányokra emlékeztető vetővirág. A Külső-tó nádasa szép, egészséges és homogén, nyílt vízfoltokkal tarkított. Partján mocsárréteket és sásos állományokat találunk. A félszigetet övező nádas állapota rossz, babásodik, a Bázsai-öböl széles nádasa viszont, kisebb részeket leszámítva egészséges. A parti zónát itt is mocsárrét szegélyezi.

A Pécselyi-medence és peremhegyei növényzetének jellemző vonása, hogy a zonális vegetáció fajegyütteseit olyan fajok színesítik, amelyek a jelenlétüket lehetővé tévő speciális alapkőzet, valamint mikroklimatikus tényezőkre vezethetők vissza. Nagy szerepet játszanak a száraz tölgyesek és karsztbokorerdők. Jellemzőek a jelentős területet fedő sztyeprétek, amelyek a legtöbb botanikai értéket rejtik: tavaszi hérics, leánykökörcsin, bíboros kosbor, stb. A vízfolyásokban gazdagabb helyeken védelemre érdemes forráslápmaradványok, magassásos élőhelyek és kiszáradó láprétek maradtak fenn.

A Káli-medence szelíd tája felvillantja a régi, csendes Balaton-felvidék utánozhatatlan hangulatát. A Káli-medence aljának mintegy felét már fölszántották. A szántatlan területek jelentős része eredetileg sztyeprét. Vannak nagyon fajgazdag, kiemelten értékes sztyeprét foltok, főleg a Sásdi-rét és a Horog környékén. Másrészt vannak olyan helyek, ahol a hegyekből kifolyó víz a talajt csaknem egész évben nedvesen tartja. Itt láprétek jöttek létre. A mélyebb, állandóan nedves réteken üde láprétek vannak, míg ezek szélein kékperjés ún. kiszáradó láprétek díszlenek. Az évezredek során a láprétek alatt jelentős tőzegréteg (lehet 2 m is) gyűlt össze. A fentebb felsorolt társulások országosan ritkák, nagyon fajgazdagok, általában kiemelkedően sok védett növényfajjal, pl. szibériai nőszirom, széleslevelű gyapjúsás, sokféle orchidea: hússzínű ujjaskosbor, mocsári nőszőfű, mocsári kosbor, vitéz kosbor, agárkosbor, sömörös kosbor, pókbangó. A Káli-medence peremhegyei botanikai szempontból a Balaton-felvidék talán legdiverzebb részei. Az összes zonális erdőtársulás nagy területen megtalálható itt, de extrazonálisan van bükkös és intrazonálisan hárs-kőris törmeléklejtő erdő is. Kiemelt értéket jelentenek a vulkános mélyedésekben rejlő kis tőzegmohás láptavak. Ezek legértékesebb növényzeti típusa a tőzegmohás fűzláp védett tőzegmoha fajokkal.

A Badacsony és Tapolca környékének vulkáni tanúhegyei uralják a tájat, jellegzetes alakjukkal messziről is meghatározzák a tájképet. A vulkáni tanúhegyek legjellemzőbb társulásai: sziklahasadékgyep, sziklagyep, lejtősztyeprét, sajmeggyes bokorerdő, xerotherm tölgyes, cseres tölgyes, törmeléklejtő erdő, gyertyános tölgyes. Annak ellenére, hogy a bazalthegyek flórája hasonlóságot mutat, mégis mindegyik más, ill. mindegyiket sajátos botanikai értékek is jellemeznek. A Tapolcai-medence láprétjei a karsztvízkiemelés miatt nagyrészt tönkrementek, de nem váltak teljesen értéktelenné. Néhány fontos védett faj, elsősorban a lápi nyúlfarkfű és az illatos hagyma meglepően nagy egyedszámban vészelte át a kiszáradást. Unikálisnak mondható értéke a területnek a fokozottan védett mocsári kardvirág.

A Keszthelyi-hegység dolomittömege változatos mikroreliefjével tűnik ki, ahol kipreparált dolomit kőoszlopok és látványos természetes kőzetfeltárások is megtalálhatók. A szűkebb értelemben vett Keszthelyi-hegység hazánk egyik legváltozatosabb élővilágú vidéke, ahol a szubmediterrán xerotherm sztyeplejtőktől kezdve a zárt tölgyeseken és bükkösökön át a jégkori maradványokat őrző hideg szurdokvölgyekig igen sok élőhelytípus megtalálható, különlegesen gazdag, unikális értékeket is tartalmazó flórával és faunával. Az itteni erdőtársulások közül kiemelkedő az országosan is ritka, különleges reliktum társulás, az elegyes karszterdő. Ebben a száraz-meleg termőhelyek fája, a mannakőris és a hűvös-üde helyeket kedvelő bükk elegyedik egymással és alkot olyan asszociációt, amelyhez több ritka növény kötődik, pl. fehér sás, tarka nádtippan, sziklai páfrányok. Ugyanakkor a hegység az elmúlt évtizedekben igen jelentős károkat is szenvedett: a fajgazdag dolomitkopárokon és a karsztbokorerdők helyén fekete fenyőt telepítettek, melyek sok helyen a vidék arculatát is meghatározzák.

A Kovácsi-hegy és Tátika a Keszthelyi-hegység bazaltvidéke. Álkarsztos jelenségként számon tartottak a bazalt-dolinák, melyek mélyedéseiben apró tavacskák húzódnak meg. A Keszthelyi-hegység bazaltvidéke bazaltdolináit állandó vízállások lápi, mocsári vegetációja díszíti bükkelegyes gyertyános tölgyes környezetben. A több száz méter hosszú bazaltfolyosókban igen érdekes, mediterrán jellegű moha-zuzmó vegetációt találunk. A Tátika Ősbükköse, a Szebike-erdő hatalmas bükkösei természetközeliek és igen festőiek. A Gyöngyösi-patakot kísérő égeres láperdő az egész Keszthelyi-hegység egyetlen, épségben megmaradt ilyen állománya, szabályozatlan vízfolyással.

Sümeg-Tapolca közötti hát
A Sümeg - Uzsabánya - Sáska - Nyírád helységek, mint sarokpontok által kitűzhető területnek jelentős természeti értékei vannak. A dolomit alapkőzeten nagyobb kiterjedésű xerotherm erdők, cseres-tölgyesek és gyertyános tölgyesek jellemzők. A Kis-Bakony - Babuka-hegy dolomitgyepjei részben másodlagosak, de igen régiek, kiemelten sok védett dolomitnövénnyel. Dolomitgyepes vegetáció a kistájban sok helyütt megjelenik (Lesence-völgy, Csilla-hegy, Véndek-hegy, stb.) A kavicstakaróra elsősorban cseres-tölgyesek és áfonyás-csarabos mészkerülő tölgyesek jellemzők. A kavicsdombok tetején a körülmények annyira mostohák is lehetnek, hogy az erdőalkotó fák megtelepedni már nem tudnak (legföljebb csak bonsaiszerű törpe példányaik néhol), itt csarabos, seprőzanótos, nyíres fenyérfoltokat látunk. Ezek nagyon érdekes, szép állományok.

A szűkebb értelemben vett Déli-Bakony
A devecseri törésvonal, a veszprém-nagyvázsony-diszeli törésvonal és a 84-es fóútvonal határolja. Hegyei 100-200 méterrel alacsonyabbak, mint az Északi-Bakonyban, csupán a Kab-hegy éri el a 600 méteres magasságot. A nyugati enyhén dombos rész már csak a 200-250 méteres magasságot éri el. A Déli-Bakony növénytani szempontból átmenetet képez az Északi-Bakony és a Balaton-felvidék között. Ezt mutatja a melegkedvelő növények megjelenése is (pl. őszi csillagvirág, henye boroszlán). Itt már nem olyan gyakoriak a karsztbokorerdők és a xerotherm tölgyesek, mint a Balaton-felvidéken, elsősorban a cseres-tölgyesek és a gyertyános tölgyesek uralkodnak, de északi oldalban extrazonális középhegységi bükkösöket is találunk (pl. Kab-hegy). Nevezetes vegetációs jelenség a bükk és a melegkedvelő tölgyerdők találkozása. Jellemzőek a mezofil kaszálórétek, a völgyekben patakparti magaskórósok, égerligetek. A kilúgozásra alkalmas bazalton acidofil növények (pl. svábrekettye-, perjeszittyó-fajok) jellemzőek.

Veszprémi-várpalotai fennsík
Veszprém-várpalotai fennsíknak nevezzük a Keleti-Bakony letörésétől délre elterülő dolomitmezőt a Séd-völggyel együtt. Eredeti erdői, sőt erdőtalajai is javarészt eltűntek, itt-ott ültetett fenyvesek találhatók. Az alapkőzet több helyen a felszínre került, helyenként rajtuk sziklafüves lejtősztyeprétek és nyílt sziklagyepek vannak. A dolomitflóra a Keleti-Bakonyéval mutat megegyezést, a xerotherm dolomitnövényzet nagy elterjedése mindkét tájon az itt lebukó meleg főnszelekkel is magyarázható. A tektonikus eredetű mélyedésekben, a felszínre kerülő karsztvizek hatására állandóan vizenyős alluviumon helyenként (Gyulafirátót, Várpalota) üde vagy kiszáradó láprétek alakultak ki.

Északi-Bakony
Az Északi-Bakony a Várpalota-Veszprém-devecseri törésvonaltól (a 8-as főút) északra Veszprémvarsány-Gic-Pápateszér vonaláig terjed. Keletről a Móri-árok és a Mezőföld, északról a Kisalföld határolja. A mintegy 300 méteres platóján kupolaszerűen ülnek a hegyek, közülük a legmagasabb a Kőris-hegy (709 m). Mellette több 600 méter fölötti hegy sorakozik, így méltán hívhatjuk az Északi-Bakonyt a Dunántúl tetejének. Az Északi-Bakony erős tagoltsága, a változatos alapkőzet és az ezen kialakult változatos talajtakaró igen sokszínű, fajgazdag élővilág számára biztosít életteret. A fajgazdagságot fokozza a területen érvényesülő szubmediterrán és atlanti hatás is. A fent jelzett csapadékmennyiségek elegendőek a középhegységi (szubmontán) és a montán bükkös kialakulásához is. A zárt lombkoronájú bükkösök a fényt nem engedik át, alattuk kevés az aljnövényzet. Lombfakadás előtt azonban nagy tömegben virítanak a keltikék, a medvehagyma és a szártalan kankalin is a hatalmas fák alatt. Jellemző növényük még az örökzöld babérboroszlán. Az alacsonyabb területeken a gyertyános-tölgyesek válnak uralkodóvá. A mély völgyekben, szurdokokban a szurdokerdők alakulnak ki, állományalkotó fafajuk a korai juhar, a magas kőris, a hegyi juhar és a hegyi szil. Ezekben az erdőkben a nedves, hűvös mikroklíma hatására megjelenik a pézsmaboglár nevű növényfaj. A kiszélesedő völgyek patakjait, az állandó és időszakos vízfolyásokat égerligetek, fűz-nyár ligeterdők kísérik, melyek jellemző növénye a podagrafű vagy a magas zsombor.

Az Északi-Bakony morfológiailag jól elkülöníthető része az Öreg- vagy Magas-Bakony, ahol a legnagyobbak a relatív szintkülönbségek a csúcsok és völgyek között. A terület erdőtársulásai közül a bükkösök a meghatározók, de helyenként gyertyános-tölgyes ill. zárt tölgyes társulások találhatók. Tehát jellemző erdőtársulásai: montán bükkösök, szubmontán vagy gyertyános bükkösösk, gyertyános kocsánytalan tölgyesek, zárt tölgyesek, szurdokerdők, szikla- és törmeléklejtő erdők, virágoskörises-bükkös karszterdő ill. állandó és időszakos vízfolyások mellett patakmenti éger és fűz-nyár ligeterdők. A terület gyeptársulásai közül említésre méltóak a hegyi kaszálórétek, a dolomit vagy mészkő alapkőzeten kialakult sziklagyepek, ill. a lejtősztyeptársulások.

Keleti-Bakony
A Bakony-hegység más területeivel ellentétben a Kelet-Bakony geológiai szempontból nem túl változatos: meghatározó a triász dolomit, szinte uralja a földtani képet. Az Északi-Bakonyhoz képest csapadékban szegényebb, alacsonyabb térszínű keleti vidékeken előtérbe kerülnek a bükkösök rovására a tölgyesek, sőt a cserszömörcés bokorerdő az egyik leggyakoribb növénytársulás. Ennek lombkoronaszintjét molyhos tölgy és virágos kőris alkotja, cserjeszintjében főleg cserszömörce fordul elő. Ebben a keleti részben érdekességként jelentkezik a jégkorszaki maradványfajokban való gazdagság (pl. medvefül kankalin, győzedelmes hagyma, stb.). A gyeptársulások közül említést érdemelnek az emberi behatásra kialakult hegyi kaszálórétek, a különféle sziklagyepek és a lejtő-sztyepptársulások. A sziklakopárokon és a sziklakibúvásos sztyepréteken fajgazdag növényvilág alakult ki: előfordulnak itt a különböző árvalányhajfajok, több kosborfaj, a tarka nőszirom és a leánykökörcsin.

Bakonyalja
A Bakony-hegység és a Kisalföld közötti átmeneti sáv a Bakonyalja. A Bakonyalja kaviccsal, hordalékkúpokkal, löszös homokkal borított pannon alapú lejtő, melyet az ÉNy-DK-i futású patakok felszabdaltak. A Bakonyalja dombhullámait északon alföldi, délen illír-szubalpin klímahatások érik. Ezek következtében ez a terület növénytani szempontból hazánk egyik legértékesebb tája. Északon a Bakony felszálló légáramlatú peremén nyáron is megvan az erdei fenyő életfeltételeihez nélkülözhetetlen légnedvesség. A jégkorszak utáni fenyő-nyír korszakból tehát fennmaradhatott itt az erdeifenyő sztyepperdő, a Fenyőfői Ősfenyves. Az Alpokalja szintén őshonos állományaitól eltérően itt homoktalajon alakult ki. A kisavanyodott foltokon a fenyvesekre jellemző körtike fajok találhatók. A homokos tisztásokon az alföldi homokpuszták gyakori növényei élnek, így a homoki fátyolvirág, a naprózsa, a homoki kocsord, a magyar csenkesz. A Bakonyalja déli részein a tölgyesek, főleg cser- és kocsányos tölgy állományait liget- és láperdők mozaikjaival váltakoznak, de lápok és láprétek is kialakultak a térségben. Reliktumjellegű fajok a mocsári kardvirág, a zergeboglár, a sárgaliliom.

A Széki-erdő és környéke természetföldrajzi szempontból a Bakony része. A területre jellemző, hogy a mészkő és a dolomit a mélybe süllyedt, rajta fiatalabb, miocénkori kvarckavics és kisebb mennyiségben kvarc-konglomerátum található. Jelentősebb erdőtársulásai a cseres-kocsánytalan tölgyes, a jobb vízellátású helyeken a gyertyános-kocsánytalan tölgyes. Jelentős természeti értéket képviselnek a terület kiszáradó láprétjei, rengeteg védett növényfajjal (zergeboglár, sárga liliom, magyar lednek, szibériai nőszirom, kornistárnics, illatos hagyma, poszméhbangó).

A Pápai-Bakonyalja kistájon belül található területek egykor gazdag vízhálózattal bírtak, mivel a bakonyi karsztvíz egyik forrásfője a közelben található. A terület legfontosabb élőhelytípusát a láprétek jelentik, melyeken jelentős zergeboglár, szibériai nőszirom, illatos hagyma, mocsári kosbor állomány található.

A Marcal-völgye
A Kemeneshát és a Bakony között a Marcal hosszan elnyúló félmedencéje helyezkedik el. A Bakonyból érkező patakok (pl. Torna, Hajagos, Bitva, Gerence, stb.) a medence K-i peremén hordalékkúpokat építettek, s ezzel a folyót nyugat felé szorították. A Marcal-medence ma kultúrtáj. A Kisalföldön itt a legmagasabb a szántóterületek aránya. A természetes növényzetet a ligeterdők, mocsárrétek és a hordalékkúp-felszíneken homoki tölgyesek alkották. Maga a Marcal-folyó ma még többé-kevésbé természetközeli állapotú, mert a nagyobb folyómeder-rendezési munkálatok a Rábára korlátozódtak. A folyó geomorfológiailag változatos, a vegetációja mozaikos. Jelentősek a galériaerdő-maradványai. Kaszálók és legelők húzódnak a partok mentén. A Rába gyakran visszaduzzasztja a Marcalt, melynek eredményeképpen a Marcal-völgy és a mellékvölgyek elláposodtak. A hazai síklápok közül a hosszan elnyúló keskeny völgylápok a legjellemzőbbek, míg a mellékfolyók mentén inkább a forrásos láprétek voltak a jellemzőek.

A Marcal-medence síkjából magányosan kiemelkedő vulkáni hegy a Somló, mely távolról is jól látható várromjával, hírneves borával, vendégváró pincéivel, valamint kilátótornyával messziről hívja az érdeklődőket. A fokozottan védett hegytető a híres várrommal, a peremen sorakozó bazaltsziklákkal, az őserdő jellegű, alacsony növésű, festői erdeivel számos kirándulót vonz. Tavasz végén fehér virágba borul a sziklás peremen a sajmeggy minden sziklarepedésben megkapaszkodó állománya a molyhos-tölgyes erdőben, alját sűrűn borítja az odvas keltike illatos virágszőnyege.

Fontos irodalom: Vörös Könyv Magyarország növénytársulásairól [Red Data Book of the Hungarian Plant Communities]. A. Borhidi & A. Sántha (eds). 1999. Pp. 362+404. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest.

Fontos honlapok:
http://www.novenyzetiterkep.hu/
http://www.termeszetvedelem.hu/