vissza | nyomtatás

Bakonyi Erdők Háza

2012-től az új épületrészben és felfrissített tartalommal várja a látogatókat Bakonybélben az Erdők Háza. 

A festői elhelyezkedésű bakonyi üdülőfalu, Bakonybél központjában található a Bakonyi Erdők Háza. A zirci apátság hajdani gazdasági épületegyüttesének korszerű felújítása teremtette meg annak a lehetőségét, hogy az egykori magtárban természetvédelmi és erdészeti gyűjteményt lehessen kialakítani.
| Információk (nyitva tartás, árak)

A gyűjtemény földszinti terme magát a természetet mutatja be: a hegység földtörténeti múltját, főbb kőzeteit, ásványait, érdekes földtani jelenségeit. Fényképeken jönnek elénk a fontosabb növénytársulások, azok egy-egy védett növénye. Megismerkedhetünk a természet értékeit számba venni tudó erdőrendező mérnök egykori mérő, térképező eszközeivel, munkájával.

Erdők Háza Bakonybél 01
Bakonybél - Bakonyi Erdők Háza

Az emeleti terem a természetben élő, dolgozó, annak javait hasznosító erdész, vadász és a faműves mesterségek tevékenységével ismertet meg. Egy hangulatos diorámában láthatjuk a Bakony vadon élő állatait, s Dani Pál naív festő képein az egykori Bakonyerdő vadregényes világát. Az erdőgondnoki szobának berendezett kiállító sarok a selmecbányai erdőmérnökképzésnek és Dobó Jenő farkasgyepüi erdőgondnok életművének bemutatásán keresztül az informatika korát megelőző század eleji mérnöki pontosságnak, fegyelmezettségnek, szaktudásnak állít emléket.

Erdők Háza Bakonybél 02

S ha kipillantunk az ablakon az erdő borította hegyek sorára, megértjük, miért szeretik az itt élők és az erre járók az idők eleje óta e tájat.

A Nemzeti Park Igazgatóság minden kedves látogatót szeretettel vár!



Bakonybél - Bakonyi Erdők Háza

Cím: 8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 9. | GPS: N47°15,076'; E17°43,704' |
GPS decimális: 47.251271,17.728393 | GPS (EOV-koordinátái): x=550150; y=212932 |
Google maps térkép letölthető itt |Telefon: 06 88 461 245, 06 30 242 1100

Látogatható:
április 28. - szeptember 30: 9:00 - 17:00, április 30-án is nyitva!
október 1 - november 30-ig: 9.00 - 15.00
Hétfő szünnap!  Kivétel: április 28- május 1-ig tartó hosszú hétvége minden napján, hétfőn is nyitva tart!
december 1. - ápilis 27.: ZÁRVA

Amennyiben Ön már járt bemutatóhelyünkön, kérjük segítse munkánkat véleményével. Köszönjük. Kérdőív kitölthető itt:

Belépődíj:

Felnőtt: 500,- Ft | Kedvezményezett: 400,- Ft | Gyermek (4-14): 300,- Ft
A belépődíj az ÁFA-t tartalmazza.

 Kutyát bevinni a Bakonyi Erdők Házába tilos!

Kedvezményezett: Nappali tagozatos diák | Nyugdíjas |
Pedagógus | Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat |
Magyar Természetbarát Szövetség tagjai | Magyar Turista Egyesület tagjai | Magyar Madártani Egyesület tagjai |
Az Igazgatóság által biztosított szakvezetéssel látogató csoport

A kedvezményt a kedvezményre jogosító, érvényes okmány (pl. hatósági igazolvány, útlevél, személyi igazolvány) felmutatásával lehet igénybe venni.

A bakonybéli Tájházban és a Zarándok udvarban megvásárolt felnőttjegy felmutatásával az Erdők Házában kedvezményes jegy váltható.

Az Erdők Házát a magyar állampolgárok és az EU-tagállamok állampolgárai közül ingyenesen látogathatják:
-  az Igazgatóság által szervezett erdei iskola programon résztvevők;
-  a magyarországi Nemzeti Park Igazgatóságok dolgozói és közvetlen hozzátartozóik;
- a Vidékfejlesztési Minisztérium dolgozói és közvetlen hozzátartozóik 
-  a fogyatékkal élők;
- 1 fő kísérő tanár/ 15 fő;
-  1 fő idegenvezető/ 15 fő.
A kedvezményt a kedvezményre jogosító, érvényes okmány (pl. hatósági igazolvány, útlevél, személyi igazolvány, stb.) felmutatásával lehet igénybe venni.

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy az Erdők Házában a szálláshely megszűnt. Bakonybélben a nyári időszakban az Erdőismereti Oktatóbázis és Kismesterségek Háza (Pajta) szálláshelyet ajánljuk szíves figyelmükbe. Részletek