vissza | nyomtatás

Nemzeti Park Tanács

Megalakult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkáját segítő Nemzeti Park Tanács

Második ciklusát kezdte meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkáját segítő Nemzeti Park Tanács. Az első Tanács 2005. október 7-én az 5/2005. KvVM utasítás értelmében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság csopaki központjában alakult meg, akkor 7 fővel. Az új testület 2009. március 23-án tartotta alakuló ülését. A Tanácsnak most 8 tagja van.

A testület alapvető feladata az Igazgatóság munkájának tudományos megalapozása, szakmai segítése, társadalmi támogatottságának növelése. A tagokat a tudományos élet, illetve szakmai szervezetek képviselőiből, illetve a gazdasági életből a nemzeti park igazgatójának javaslatára a természetvédelemért felelős szakállamtitkár, Haraszthy László kérte fel a részvételre. A Tanács működésével szakmai, tudományos hátteret biztosít az Igazgatóság munkájához, és egyben segíti társadalmi integrációját. Feladata, hogy tanácsaival és javaslataival támogassa a természetvédelem stratégiai jelentőségű, a társadalom számára fontos kérdéseinek megoldását.

A Tanács tagjai:
Dr. Bíró Péter hidrobiológus, az MTA rendes tagja, a tihanyi MTA Limnológiai Kutatóintézet igazgatója, egyben a Tanács elnöke,
Bús Mária erdőmérnök, az Állami Erdészeti Szolgálat Veszprémi Igazgatóságának nyugalmazott igazgatóhelyettese,
Futó János geológus, a Bakonyi Természettudományi Múzeum egykori igazgatója,
Gál Lajos a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének elnöke, Gyenesdiás polgármestere,
Dr. Körmendi Sándor hidrobiológus, a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának Természetvédelmi Tanszékének vezetője,
Dr. Laposa József tájépítész, a VÁTI Kht. egykori vezető tervezője, borász,
Rosta Sándor turisztikai szakember, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke,
Szatmári Gábor magánvállalkozó, borász.

A testület tagjai különböző szakterületeken megszerzett kimagasló tapasztalatukkal támogatják az Igazgatóság és az igazgató munkáját, és természetvédelmi döntések meghozatalát segítik.