|
Tavasbarlang
A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet A tavasbarlangot bezáró kőzet a középső-miocén kor szarmata korszakában, 13.7 millió éve képződött. Kőzettömegét tehát az egykori Szarmata-tenger üledékeiből képződött mészkő és márga rétegek alkotják. A tavasbarlang vízutánpótlása két úton történik, amely egyben magyarázatot ad a járatok kialakulására is. A fiatal szarmata mészkő a 210-230 millió éve képződött felső-triász dolomitra támaszkodik, amelyből hideg karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe. Ugyanez a dolomit a felszín alatt több száz méterrel lejjebb is megtalálható, ahol - a medence tájképét alapvetően meghatározó - napjainkra kihunyt tűzhányók utóvulkáni működésének köszönhetően az oda lejutó víz kb. 40 oC-ra felmelegszik, majd repedéseken keresztül feláramlik.
E két forrásból származó, egymással keveredve immár 18-20 oC-os víz alakította ki a járatokat, amely a mára már nagyrészt száraz Kórház-barlang felől, északi irányból áramlik lassan a Malom-tó forrásai felé. A számos forrásszájon - a jégkorszakok óta - feltörő víz összefolyva a Tapolca-patakot táplálja. Az 1800-as évek végén medrét a felső szakaszon duzzasztással szélesítették ki. Így jött létre maga a Malom-tó, és a duzzasztás következtében csónakázhatóvá vált a tavasbarlang. A tavasbarlang élővilágának közismert és legfeltűnőbb képviselője a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), egy apró halfajta, amelyet a tapolcaiak csetrinek hívnak.
A Tapolcai-tavasbarlang egyike volt hazánk azon alig kéttucat barlangjának, melyeket a barlangok általános védettségének kimondása előtt, már 1942-ben - hazánkban másodikként - védelem alá helyeztek. 1982 óta fokozottan védett; kiemelt védelmi státuszát geológiai, genetikai, morfológiai, hidrológiai és biológiai értékei, valamint kiterjedése indokolja.
Nyitva tartás:
Március 12. és Június 30. között minden nap: 10:00 - 17:00
November 1. és következő év március 14. között: minimum 15 fő előzetes bejelentkezése alapján tart nyitva a barlang. Bejelentkezés: legalább 2 nappal az érkezés előtt. | Telefon: 06 87 555 291
A rendes nyitva tartási napokra nem tudunk előzetes bejelentkezést elfogadni,
Belépődíj:
Kedvezményezett: Nappali tagozatos diák | Nyugdíjas | A kedvezményt a kedvezményre jogosító, érvényes okmány (pl. hatósági igazolvány, útlevél, személyi igazolvány) felmutatásával lehet igénybe venni. A belépőjegy a csónakázás, az alapbiztosítás díját valamint az ÁFA-t is tartalmazza. A pénztárnál kizárólag forintot fogadunk el. Kérjük, hogy kedvezményezett jegy váltásához szíveskedjenek érvényes igazolványukat előkészíteni és azt a pénztárnál bemutatni. Köszönjük!
A tavasbarlangot a magyar állampolgárok és az EU-tagállamok állampolgárai közül ingyenesen látogathatják: A Tapolca központjában található barlang utcai öltözékben, szakszerű vezetés mellett látogatható, de a csónakázáshoz külön kísérőt nem tudunk biztosítani. A csónakázás szabályzata itt olvasható. A látogatással kapcsolatos további részletekről itt olvashatnak. |