vissza | nyomtatás

Tapolcai - tavasbarlang

A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet tíz évvel később a látogatók számára is megnyitottak, így hazánkban ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára is használt barlang.Információk (nyitva tartás, árak) 

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a Tapolcai-tavasbarlang felújítás miatt 2011. október 3-tól 2012. március 14-ig ZÁRVA tart! Nyitás előreláthatólag 2012. március 15-én. Megértésüket köszönjük.

Közlemény a Malom-tó átmeneti vízszint-csökkentéséről és a rekonstrukcióról itt olvasható.

A tavasbarlangot bezáró kőzet a középső-miocén kor szarmata korszakában, 13.7 millió éve képződött. Kőzettömegét tehát az egykori Szarmata-tenger üledékeiből képződött mészkő és márga rétegek alkotják.

A tavasbarlang vízutánpótlása két úton történik, amely egyben magyarázatot ad a járatok kialakulására is. A fiatal szarmata mészkő a 210-230 millió éve képződött felső-triász dolomitra támaszkodik, amelyből hideg karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe. Ugyanez a dolomit a felszín alatt több száz méterrel lejjebb is megtalálható, ahol - a medence tájképét alapvetően meghatározó - napjainkra kihunyt tűzhányók utóvulkáni működésének köszönhetően az oda lejutó víz kb. 40 oC-ra felmelegszik, majd repedéseken keresztül feláramlik.

Tapolcai-tavasbarlang
Tapolcai-tavasbarlang

E két forrásból származó, egymással keveredve immár 18-20 oC-os víz alakította ki a járatokat, amely a mára már nagyrészt száraz Kórház-barlang felől, északi irányból áramlik lassan a Malom-tó forrásai felé. A számos forrásszájon - a jégkorszakok óta - feltörő víz összefolyva a Tapolca-patakot táplálja. Az 1800-as évek végén medrét a felső szakaszon duzzasztással szélesítették ki. Így jött létre maga a Malom-tó, és a duzzasztás következtében csónakázhatóvá vált a tavasbarlang. A tavasbarlang élővilágának közismert és legfeltűnőbb képviselője a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), egy apró halfajta, amelyet a tapolcaiak csetrinek hívnak.

A Tapolcai-tavasbarlang egyike volt hazánk azon alig kéttucat barlangjának, melyeket a barlangok általános védettségének kimondása előtt, már 1942-ben - hazánkban másodikként - védelem alá helyeztek. 1982 óta fokozottan védett; kiemelt védelmi státuszát geológiai, genetikai, morfológiai, hidrológiai és biológiai értékei, valamint kiterjedése indokolja.

Amennyiben Ön már járt bemutatóhelyünkön, kérjük segítse munkánkat véleményével. Köszönjük. Kérdőív kitölthető itt:

Tapolcai - tavasbarlang
Cím: Tapolca, Kisfaludy Sándor utca 3. |
GPS: N46°52,998'; E17°26,595'
Google maps térkép letölthető itt  |Telefon: 06 87 412 579, 06 87 555 291 

Nyitva tartás:
Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a Tapolcai-tavasbarlang felújítás miatt 2011. október 3-tól 2012. március 14-ig ZÁRVA tart! Nyitás előreláthatólag 2012. március 15-én. Megértésüket köszönjük.

A nyitva tartási időben érkezési sorrendben, előzetes bejelentkezés nélkül látogatható!
Március 15. és június 30. között minden nap:  10:00 - 17:00
Július 1. és augusztus 31. között minden nap:  09:00 - 19:00
Szeptember 1. és október 31. között minden nap:  10:00 - 17:00
november 1. és 2013. március 14 között: K, Cs: 10.00-14.00, Szo: 10.00-16.00, V: 10.00-13.00

  Kutyát bevinni a tavasbarlangba tilos!

Utolsó jegyváltási lehetőség: a barlangzárás időpontja előtt 30 perccel.

Tájékoztatjuk a kedves látogatókat, hogy július és augusztus hónapban aki 18 óra után érkeznek a barlanghoz, előfordul hogy a hosszas várakozási idő miatt (főként borús, hűvös időben) aznap nem tudja meglátogatni a barlangot. Ebben az esetben szíves megértésüket kérjük!

Belépődíj:
Felnőtt:  1200,- Ft | Kedvezményezett:  1000,- Ft | Gyermek (4-14)700,- Ft

Kedvezményezett: Nappali tagozatos diák | Nyugdíjas | Pedagógus |
Magyar Természetbarát Szövetség tagjai | Magyar Turista Egyesület tagjai |
WWF Pandaklub tagjai  | Magyar Madártani Egyesület tagjai |  Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat |

A kedvezményt a kedvezményre jogosító, érvényes okmány (pl. hatósági igazolvány, útlevél, személyi igazolvány) felmutatásával lehet igénybe venni.

A tavasbarlangot a magyar állampolgárok és az EU-tagállamok állampolgárai közül ingyenesen látogathatják:
- a magyarországi Nemzeti Park Igazgatóságok dolgozói és közvetlen hozzátartozóik;
- a Vidékfejlesztési Minisztérium dolgozói és közvetlen hozzátartozóik
- a fogyatékkal élők;
- 1 fő kísérő tanár/ 15 fő;
- 1 fő idegenvezető/ 15 fő

A belépőjegy a csónakázás, az alapbiztosítás díját valamint az ÁFA-t is tartalmazza. A pénztárnál kizárólag forintot fogadunk el. Kérjük, hogy kedvezményezett jegy váltásához szíveskedjenek érvényes igazolványukat előkészíteni és azt a pénztárnál bemutatni. Köszönjük!

A Tapolca központjában található barlang utcai öltözékben, szakszerű vezetés mellett látogatható, de a csónakázáshoz külön kísérőt nem tudunk biztosítani. A csónakázás szabályzata itt olvasható. A látogatással kapcsolatos további részletekről itt olvashatnak.