Mint geológiai természeti értéket, már 1951-ben védetté nyilvánították, országos jelentőségű besorolással. Különleges földtani képződmény, amely nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak számít, ugyanis a mangánérc kitermelése során alkalmazott kézi fejtési mód és a viszonylag kevés robbantás alig károsította a feltáruló őskarsztos formakincset. A látványos töbörsort illetve környezetét a Pangea Egyesület és a Mangán Kft. által létrehozott tanösvény segíti megismerni.
A Dunántúli-középhegység, és ezen belül a Bakony területén a bauxitbányászat számos kréta időszak végi óriás méretű őskarsztos formát tárt fel, mivel az érc ezekben található. Néhány kivételtől eltekintve (Darvas-tó, Iharkút, Gánt) ezeket meddővel visszatemették és felszínüket többé-kevésbé tájrendezték, csak térképek, fotók és szöveges kutatási jelentések formájában őrződtek meg róluk dokumentumok. A fent említett látogatható – és részben természeti területként védett – karsztbauxitos külfejtések formakincse más jellegű, mint az úrkúti. Ehhez még leginkább a hajdani Iharkút falu alatt talált mélytöbrös, óriás víznyelős karsztformák hasonlítottak, de hosszabb távon – bemutatási céllal – ezeket sem lehetett megőrizni, mert a fekükőzetet képező, töredezett triász fődolomit érzékeny a fagyaprózódásra, így néhány év alatt a töbrök közel függőleges falai leomlottak, mélyedései fokozatosan feltöltődtek.
Mindezek fényében jól látszik, hogy az immár több mint fél évszázada szabadon lévő úrkúti kőzetfalak időtállóak, kőzetanyaguk és részben formakincsük is eltérő a bauxitos őskarsztokétól. A védett terület kiválóan alkalmas a jura időszaki mangánércek keletkezésének, valamint a paleokarsztos formakincs védett földtani értékként való bemutatására. Rendeltetése a széles körű geológiai ismeretterjesztésen és a turizmuson túl: tudományos kutatási helyszín a szakemberek számára, illetve alsó-, közép- és felsőfokú oktatást szolgáló terepi bemutatóhely.
A terület földtani felépítését itt csak vázlatosan foglaljuk össze. Eszerint a karsztosodott fekükőzetet az alsó-jura, rózsaszín hierlatz mészkő képezi. E vastagpados (méteres nagyságrendű), gyengén rétegzett kőzet tömött szövetű, világosabb és sötétebb árnyalatú, helyenként vékony (mm-es) kalciterekkel átjárt, néhol brachiopoda maradványokat tartalmaz. A védett terület északi részén több helyen, különböző – a fekünél alig fiatalabb – üledékkitöltésű, ún. neptuni teléreket láthatunk. A néhány deciméter szélességű, több méteres mélységű, egykori tenger alatti hasadékok a tágulásos tektonika hatására keletkeztek, magukba fogadva az akkori tengeraljzat laza üledékeit (pl. meszes agyag, crinoideás iszap stb.). Az alsó-jura folyamán karbonátos mangánérc, illetve további, különböző típusú karbonátos, illetve tűzköves üledékek rakódtak le a tengermedencében, majd egyelőre pontosabban nem ismert időpontban (kréta?) kiemelkedett a terület és szárazulattá vált. A trópusi éghajlat következtében megindult a felszín erőteljes lepusztulása, illetve karsztosodása (ismeretlen vastagságú jura, esetleg kréta kőzet tűnt el) és kialakult az óriástöbrös felszín. Folyóvízi (?) szállítással oxidos mangánérc érkezett a területre (esetleg a karsztosodással párhuzamosan) és a zárt töbrökben felhalmozódva csapdába esett.
A nem túl távoli (1,5 km) nyírjesi mangánérc-külfejtés tanúsága szerint az érctelepet legalább 2–3-szori, laterites mállással kísért felszínpusztulás érte, majd a középső-eocénben a süllyedő térszínt elöntötte a tenger. Először agyagos üledékek, később nummuliteszes mészkő rakódott le és fedte be a területet, megvédve ezzel az eróziótól az eltemetődött formákat.
A pliocén vulkanizmus – mely felépítette a Kab-hegy bazaltsapkáját – közvetlenül e területet valószínűleg már nem érintette, majd a meginduló kiemelkedés hatására megkezdődött a térszín pusztulása. Ez a negyedidőszakban felerősödve azt eredményezte, hogy az eocén fedőtakaró nagyrészt erodálódott, és a Csárda-hegy oldalában felszínre bukkant az oxidos mangánérc.
A földtani felépítés ismeretében szólnunk kell a vízföldtani viszonyokról is. A jó vízáteresztő és karsztosodott alsó-jura mészkövet fedő eocén agyagos összletet a bányászat során letermelték, és a környező térszínre halmozták át. E vízrekesztő agyagon összegyűlő vizek a morfológiai viszonyoknak megfelelően kelet, észak és dél felől oldalirányban átszivároghatnak az őskarszt területére, ahol a függőleges felületek, hasadékok, kürtők, barlangok révén rendkívül gyorsan elnyelődnek és továbbítódnak a mélybe, a főkarsztvíz zónájába. Így tehát a terület szennyeződés-érzékenysége nagymértékben megnövekedett.
A védett terület K-i határának közvetlen közelében a bányászat során egy közel 10 m magas, hosszan elnyúló, meredek vetőfal tárult fel. A vörösesbarnára színeződött, breccsásodott mészkő – vetőkarcaival és oldásos formakincsével – igen hatásosan egészíti ki az Úrkúti-őskarszt látnivalóit. Az országban csak nagyon kevés helyen tárul fel ennyire szembetűnően egy-egy vetődés, oldalelmozdulás, így itt lehetőség nyílik a földszerkezeti mozgások e tanúját geológiai természeti értékként is bemutatni a látogatóknak.