Holdfénytúra 2011.11.11
Péntek este fél nyolctól egyre több autós és gyalogos túrázni vágyó ember érkezett a Rezi Általános Iskola parkolójába, ahol a túra gyülekező helye volt. Nyolc óra után pár perccel megtartottuk a túra előtti szokásos bemutatkozást, tájékoztatást, majd útnak indultunk.
A túra vezetésében és szervezésében Csiszár Viktor természetvédelmi őr kollégán kívül a Rezi Várbarátok Köre Egyesülettől Tafota Istvánné és a zalaszántói Három Hegy Egyesülettől Hegedűs Ágoston vállaltak jelentős szerepet, Nekik volt köszönhető, hogy a túra útvonalán kialakított állomásokon egy-egy töklámpás által megvilágított, életnagyságú, műanyag vad figura várta a túrázókat (melyeket a nemesbüki Kinizsi Íjász Egyesület adott kölcsön a túra idejére). Külön dicséret illeti azokat a fiatalokat, akik a 144 fős túrázó csoport előtt haladva meggyújtották a lámpásokban a mécseseket és a bozótban elrejtőzve, egy hordozható CD lejátszóról különböző vadfajok hangját játszották le, ezzel segítve az illúziókeltést. Volt olyan eset, amikor az illúzió annyira valóságosnak tűnt, hogy a túrán résztvevő két agarat alig lehetett visszatartani, nehogy rárontsanak a bozótban mocorgó, röfögő, morgó „vadra”.
A túra során végig világított a felhőtlen, tiszta égbolton az éppen fogyni kezdő Hold (egy nappal a telehold után volt a túra), ennek ellenére szinte mindenkinél volt valamilyen fényforrás, így távolról leginkább valami óriás szentjánosbogár vonulásra hasonlíthatott a csapat, amint az erdőben kanyargó ösvényen sétált a vár felé.
A várnál már vártak bennünket a Rezi Polgárőr Egyesület tagjai egy jól megrakott tábortűzzel és forró teával. A tűz körül rövid időn belül hatalmas sürgés-forgás támadt, mert szinte mindenki hozott magával valami sütnivalót és a tisztást hamarosan betöltötte a sülő kolbászok, szalonna, hagyma illata.
A késői vacsora elfogyasztása után kicsit nehézkes volt elindulni a hazafele vezető úton, de a hőmérséklet egyre erősebb csökkenése gyorsan meggyőzött szinte mindenkit arról, hogy indulni kell. Az iskolához pontosan éjfélre érkezett vissza a túrázó csoport, ahol megköszöntük a Rezi Polgárőr Egyesület tagjainak, hogy felügyelték a parkoló autókat, majd jó utat kívántunk a résztvevőknek és megállapítottuk, hogy ekkora tömegre azért nem számítottunk.
Zalaszántó, 2011. november 17.
Sinka Gábor
tájegységvezető (BfNPI, Természetvédelmi Őrszolgálat, Keszthelyi-hegység)
Fotók: Hegedűs Ágoston
Kapcsolodó cikkek:
Ajánlja a cikket ismerősének |
Nyomtatható verzió |
Cikk tetejére