Balaton-felvidéki
Nemzeti Park Igazgatóság

8229 Csopak, Kossuth utca 16.
Telefon: +36 87 555 260
Fax: +36 87 555 261
Megszámlálták a sasokat Zalában

Tornyiszentmiklós - Az elmúlt évi adatokhoz képest nincs számottevő változás a Zalában fészkelő sasállományban. A ragadozó madarak összeírását célzó Országos Sasszinkronra január közepén került sor.

A felmérésre immár kilencedik alkalommal került sor, s azt a nemzeti parkokkal és néhány további civil szervezettel együtt a Magyar Madártani Egyesület végezte. A munkálatokban Zalából négy személy vett részt, köztük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, Lelkes András is.
A természetvédelmi őr lapunknak elmondta: az idei adatok közel hasonlóak, mint amit a tavalyi összeírás során tapasztaltak. Az idei monitoring program ugyanakkor a sasok mellett kiterjedt a többi ragadozó madárra, különös tekintettel az egerészölyvre, amelyet a 2012-es év madarának választottak.

réti sas | Fotó: Szakony Attila
A legnagyobb vizes élőhelyek környékén keresték ôket - Fotó: Szakony Attila

- Ami a sasokat illeti, elsősorban az általunk már ismert fészkek környékét, illetve a nagyobb vizes élőhelyeket vettük számba, hiszen jellemzően itt látni leginkább őket - foglalta össze a szakember. - A várakozásnak megfelelően a legtöbb réti sast a Kis-Balatonnál találtuk, a tavalyi 14-gyel szemben most húsz egyedet jegyeztünk fel. Emellett néhány ritkaságszámba menő fekete sas került itt még a látókörünkbe. Róluk tudni kell, költőhelyük a Baltikum és Lengyelország, hozzánk inkább csak telelni jönnek.

Lelkes András azt is hozzátette, a Kis-Balaton mellett csupán a pati halastavak környékén láttak két réti sast. Néhány éve a Miklósfai-tavaknál is voltak sasok, ám ahogy tavaly, úgy idén sem sikerült itt megfigyelni őket.

- Mindez nem jelenti azt, hogy nincsenek is ott, hiszen a fiatal egyedek a költési időszak előtt elég nagy területen mozognak - folytatta a természetvédelmi őr. - Most is tapasztaltunk olyat, hogy a fészkek környékén nem mozgott madár, ugyanakkor az ürülékük azt jelezte, időnként mégis előfordulnak ott. Az enyhe tél a madarakra nem volt különösebb hatással, a költést idén sem kezdték korábban.

2012. 01. 25. Zalai Hírlap  | Szerző: Gyuricza Ferenc  | Az oldal tetején látható fotó: Máté Bence felvétele| a zalahirlap.hu portálon megjelent cikk megtekintése


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.