A téli Balaton – ember és a nádas

Elérkezett az összezúzott jégszilánkok csilingelésének ideje. A nyugalom és a háborítatlanság ebben az időszakban is csak látszólagos. Az eleven, nyüzsgő vízimadár sereg időlegesen elhagyta a tavat, folyókra, délebben elhelyezkedő, nyíltvizű állóvizekre vonult.  A part menti nádasokban most többnyire nem a nyáron itt fészkelő nádi énekesmadarak keresik táplálékukat, hanem elsősorban cinegecsapatok és a közéjük vegyült néhány áttelelő énekesmadár faj. Élelem után kutatva vizsgálják végig szálanként a nádasokat. Közben finom, szipogó hangon tartják egymással a kapcsolatot. Szinte kimeríthetetlen táplálékforrás ez számukra. A különböző ízeltlábúak, rovarok, pókok áttelelő formái, egyedei a nádszálak belsejében, az összeszáradó avas levelek fonákán vagy a levél és a nádszál találkozásánál várják a tavaszi felmelegedést - már amennyiben megérik. Ebbe nem csak a madarak szólnak bele, hanem az ember is. A jég beálltával beköszöntött a nádvágás ideje.
Fontos bevételi forrás volt ez korábban is az itt élő emberek számára, napjainkban is így van. Mint minden emberi tevékenység, az idők során ez is átalakult. Megváltozott a célja, megváltoztak a nádvágási módszerek. Egy azonban mégsem változott: az ott élő növény és állatfajokra gyakorolt hatása. Télire a nád visszavonja értékes építőelemeit a nádszálból, a téli avas nád szinte csak cellulóz, ez azonban semmit sem csökkent ökológiai értékéből. A nádvágás minden időben gyökeresen megváltoztatja az élőhelyet. A learatott nád eltávolítása nem csupán szerves anyag kivonását jelenti, hanem időszakosan egy élőhely fontos szerkezetét, térbeliségét szűntetjük meg. Olyan ez, mintha tarra vágnánk az erdőt, azzal a különbséggel, hogy a megújulás a nádasban évről évre látványosan következik be. A nádas az aratott területeken többnyire megerősödik, szálai sűrűbbé válnak, gazdasági hasznosításra alkalmasabb, mint az avas foltok. Mégis mi az, ami változik, ami nem ismétlődik ilyen rövid időn belül, mi az oka annak, hogy a nádvágást évről évre tervezni, kiszámíthatóvá kell tenni.

A nád aratása során a föld ill. a vízszint feletti területről teljesen eltávolítjuk a nádat a nádasból, mindazzal együtt, ami a felszínen élőhellyé teszi. Az sem mindegy, hogy vágják vagy égetik a nádast. A vágás során csak összehordják a nádszálakat a parton, ahol az első tavaszi felmelegedés során a benne telelő rovarok egy részének van esélye a kirepülésre. Az égetés azonban a felszínen mindent elpusztít. Sokan és sokat vitatkoztak a két módszer ütköztetéséről, egy azonban tagadhatatlan: az égetés után az élőhely regenerációja sokkal lassúbb. Látszólag megerősödik a nádas, azonban a nádast alkotó növény és állatfajok megújulása, visszatelepülése hosszabb időt vesz igénybe. Jól jelzik ezt a nádasban fészkelő énekesmadarak: az aratott területeken szinte biztosan kimarad a tavaszi első költésük. Ezt pótolni nem tudják, annyit tehetnek, hogy várnak a nádas megerősödésére, struktúrájának kedvező alakulására. Közben azonban sok-sok időt veszítenek. A nád nem éri el azt a magasságot és sűrűséget, ami a biztonságos fészkelés lehetőségeit megteremtheti.

Hasonlít ez ahhoz, mint amikor a ház lakói messzi útra indulnak, körbejárják a világot és hónapok után hazaérkezvén nem találnak mást kis portájukon, mint a lerombolt házuk újra rakott, csupasz falait. A falakat már emelik, de ezek sehogy sem hasonlítanak a régihez, épül az új ház, de lehet, hogy semmi sem olyan, mint a jól megszokott, a lakók kialakult igényeihez igazított régi. Beköltözésről szó sem lehet. A hasonlat ugyan sántít egy kissé, de a nádi énekesmadarak ezeket a tüneteket mutatják. A nádasokat nem elsősorban az ott élő madarakért védjük, ők a számukra alkalmas élőhelyeket megtalálják és elfoglalják. Tollas barátaink eltérő igényeik miatt megbízhatóan jelzik élőhelyük mindenkori állapotát, a mi dolgunk annyi, hogy megtanuljuk jelzésrendszerüket és ennek felhasználásával próbáljuk a mi igényeinket is az övékéhez igazítani.

 A levágott nádasok felnövekedésével nem ugyanaz az élőhely jön létre. Azok a fajok képesek itt megtelepedni, amelyek tűrik az élőhelyük bolygatását, alkalmazkodóképesek, vagy másik oldalról megközelítve, kevésbbé igényesek. A nádirigók alkotják szinte kizárólagosan ezt az egy madárfajból álló csoportot. Miért nem jó a felnövekvő, friss, erős nádas a többieknek? Azért, mert ők igényesebbek az élőhelyükkel szemben. Fészkük elrejtéséhez szükségük van az avas nádra, az ott megbúvó gazdag táplálékra. Ez azt is jelenti, hogy a különböző madárfajok, különböző korú avas nádasokban találják meg életfeltételeiket. Tovább is fokozhatjuk, mert mindezen túl az avas nádas kiterjedése is befolyásolja a megtelepedett fajok sokszínűségét. A nádi tücsökmadár legalább 2-3 éves, több hektáros nádas foltokat igényel. A barkóscinege a csendes öblök keskenylevelű gyékénnyel szegélyezett, nyílt vízhez közeli szakaszain fészkel. Lehetséges, hogy ezt a bonyolult igénysokaságot közös nevezőre hozzuk a nádvágókéval? Igen, lehetséges, csupán a rendelkezésünkre álló ismeretek alapján tervszerűen kell kialakítani a Balaton nádasaiban a nádvágási munkálatok rendjét. Hosszú távra tervezünk, mégis fontosak az adott pillanat kívánságai is.

Az elmúlt év hozta számunkra az egyik szívet melengető eredményt. A Szigligeti-félsziget keleti oldalán 2008-ban jött létre az első nagy kócsagok által is lakott telep a Balatonon. Ez a faj a 8-16 év közötti avas nádasokban képes megtelepedni. Az avas nád ebben a korban éri el azt a szerkezeti minőséget, ami alkalmassá teszi a gémfészkek megtartására. Ez az oka annak, hogy a Balatonon nagyon kevés számú ilyen terület van, de mégiscsak akad. Ehhez az adott terület majd egy évtizedes kíméletére volt szükség. Mindez úgy ment végbe, hogy nem sérültek a nádvágók érdekei sem. A Tihanyi-félsziget nyugati oldalán húzódó Bózsai-öböl is ilyen szentély jellegű, fokozottan védett nádas. Itt az elmúlt évek során először figyelhettünk meg fiókáit vezető nyári ludakat. Ennek a fajnak is hasonlóak az igényei a fészkét rejtő nádassal szemben, mint a nagy kócsagnak. Szerencsére azonban a legtöbb nádhoz kötődő madárfaj sokkal kevesebbel is beéri. Ha meghagyjuk a 100 m-nél szélesebb keskeny, part menti nádasok nyílt víz felőli 20-30 m-es sávját, akkor szinte biztosan megmentettük a nádirigók és a cserregő nádiposzáták által fémjelzett élőhelyeket, telelőterületükről visszatérve megtalálják kedvelt nádasaikat. A nagyobb öblökben vetésforgó szerűen vágásforgót alakítunk ki, hogy mindig legyen lehetőség ipari hasznosításra alkalmas nád vágására és minden évben legyen nagy kiterjedésű, legalább 4 éves avas nádas is a területen.
Ember tervez, Isten végez, tartja a közmondás és ez napjainkban a szárazodás időszakában is fokozottan érvényesül. A vágásforgókat a jégmentes évekhez kell igazítanunk, mert jég nélkül csak a szárazulat felőli oldalon dolgozhatnak emberek és gépek.
Mindennek megvalósítása eddig is csak összefogással és kompromisszumok megkötésével volt lehetséges és bízunk abban, hogy ezt követően is így lesz.

Szerző: dr. Nagy Lajos természetvédelmi területfelügyelő