Preszkíta sír feltárása természetvédelmi őri segédlettel
Kevesen tudják, hogy az állami természetvédelmi őr kötelessége – többek között – a régészeti lelőhelyek és leletek védelme, őrzése, megóvása, károsításuk megelőzése is (9/2000 KöM rend. 6. § (1)).
A hatékonyabb természetvédelmi őri örökségvédelem megvalósításának érdekében 2010. márciusában a Miskolci Egyetem Őstörténeti és Régészeti Tanszéke elindította a ’régészeti kulturális örökség, védelem és hasznosítás’ szakirányú továbbképzést, melyen az ország szinte minden nemzeti parkjából részt vesznek természetvédelmi őrök.
A kurzus keretében szeptember 24-én Mezőcsát község határában a hörcsögös dombon segédkeztünk egy körülbelül Kr. e. 8. század idejére tehető preszkíta sír leletmentő feltárásában Dr. Pusztai Tamás és Dr. Pusztainé Dr. Fischl Klára régészeknek.
A mezőgazdasági tevékenység következtében már bolygatott sírból egy körülbelül 25 éves férfi csontvázának darabjai, és egy összetört edény, benne báránycsontokkal került elő, néhány bronz gomb kíséretében.
Csiszár Viktor (BfNPI, - Természetvédelmi őrszolgálat)
Ajánlja a cikket ismerősének |
Nyomtatható verzió |
Cikk tetejére