Balaton-felvidéki
Nemzeti Park Igazgatóság

8229 Csopak, Kossuth utca 16.
Telefon: +36 87 555 260
Fax: +36 87 555 261


Tapolcai - tavasbarlang

A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet
tíz évvel később a látogatók számára is megnyitottak, így hazánkban
ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára
is használt barlang. | Információk

A tavasbarlangot bezáró kőzet a középső-miocén kor szarmata korszakában, 13.7 millió éve képződött. Kőzettömegét tehát az egykori Szarmata-tenger üledékeiből képződött mészkő és márga rétegek alkotják.

A tavasbarlang vízutánpótlása két úton történik, amely egyben magyarázatot ad a járatok kialakulására is. A fiatal szarmata mészkő a 210-230 millió éve képződött felső-triász dolomitra támaszkodik, amelyből hideg karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe. Ugyanez a dolomit a felszín alatt több száz méterrel lejjebb is megtalálható, ahol - a medence tájképét alapvetően meghatározó - napjainkra kihunyt tűzhányók utóvulkáni működésének köszönhetően az oda lejutó víz kb. 40 oC-ra felmelegszik, majd repedéseken keresztül feláramlik.

Tapolcai-tavasbarlang
Tapolcai-tavasbarlang

E két forrásból származó, egymással keveredve immár 18-20 oC-os víz alakította ki a járatokat, amely a mára már nagyrészt száraz Kórház-barlang felől, északi irányból áramlik lassan a Malom-tó forrásai felé. A számos forrásszájon - a jégkorszakok óta - feltörő víz összefolyva a Tapolca-patakot táplálja. Az 1800-as évek végén medrét a felső szakaszon duzzasztással szélesítették ki. Így jött létre maga a Malom-tó, és a duzzasztás következtében csónakázhatóvá vált a tavasbarlang. A tavasbarlang élővilágának közismert és legfeltűnőbb képviselője a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), egy apró halfajta, amelyet a tapolcaiak csetrinek hívnak.

A Tapolcai-tavasbarlang egyike volt hazánk azon alig kéttucat barlangjának, melyeket a barlangok általános védettségének kimondása előtt, már 1942-ben - hazánkban másodikként - védelem alá helyeztek. 1982 óta fokozottan védett; kiemelt védelmi státuszát geológiai, genetikai, morfológiai, hidrológiai és biológiai értékei, valamint kiterjedése indokolja.

Amennyiben Ön már járt bemutatóhelyünkön, kérjük segítse munkánkat véleményével. Köszönjük. Kérdőív kitölthető itt:

Tapolcai - tavasbarlang

Cím: Tapolca, Kisfaludy Sándor utca 3. |
GPS: N46°52,998'; E17°26,595'
Google maps térkép letölthető itt  |Telefon: 06 87 412 579, 06 87 555 291 

Nyitva tartás:
Az érkezés sorrendjében, előzetes bejelentkezés nélkül látogatható!

Március 12. és Június 30. között minden nap:  10:00 - 17:00
Július 1. és Augusztus 31. között minden nap:  09:00 - 19:00
Szeptember 1. és Október 31. között minden nap:  10:00 - 17:00

November 1. és következő év március 14. között:
Kedd: 10.00-14.00 | Csütörtök: 10.00-14.00 |
Szombat:  10:00 - 16:00 | Vasárnap: 10:00 - 13:00

November 1-től március 14-ig, hétfő, szerda, péntek, napokon
minimum 15 fő előzetes bejelentkezése alapján tart nyitva a barlang, ebben az esetben bejelentkezés szükséges (legalább 2 nappal az érkezés előtt).
Telefon: 06 87 555 291

A rendes nyitva tartási napokra nem tudunk előzetes bejelentkezést elfogadni, 
a látogatás az ÉRKEZÉS SORRENDJÉBEN történik. Köszönjük megértésüket!
Utolsó jegyváltási lehetőség: a barlangzárás időpontja előtt 30 perccel.

Belépődíj:
Felnőtt:  1000,- Ft | Kedvezményezett:  850,- Ft | Gyermek (4-14)700,- Ft

Kedvezményezett: Nappali tagozatos diák | Nyugdíjas | Pedagógus |
Magyar Természetbarát Szövetség tagjai | Magyar Turista Egyesület tagjai |
WWF Pandaklub tagjai  | Magyar Madártani Egyesület tagjai | 

A kedvezményt a kedvezményre jogosító, érvényes okmány (pl. hatósági igazolvány, útlevél, személyi igazolvány) felmutatásával lehet igénybe venni.

A tavasbarlangot a magyar állampolgárok és az EU-tagállamok állampolgárai közül ingyenesen látogathatják:
- a magyarországi Nemzeti Park Igazgatóságok dolgozói és közvetlen hozzátartozóik;
- a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium dolgozói és közvetlen hozzátartozóik;
- a fogyatékkal élők;
- 1 fő kísérő tanár/ 15 fő;
- 1 fő idegenvezető/ 15 fő

A belépőjegy a csónakázás, az alapbiztosítás díját valamint az ÁFA-t is tartalmazza. A pénztárnál kizárólag forintot fogadunk el. Kérjük, hogy kedvezményezett jegy váltásához szíveskedjenek érvényes igazolványukat előkészíteni és azt a pénztárnál bemutatni. Köszönjük!

A Tapolca központjában található barlang utcai öltözékben, szakszerű vezetés mellett látogatható, de a csónakázáshoz külön kísérőt nem tudunk biztosítani. A csónakázás szabályzata itt olvasható. A látogatással kapcsolatos további részletekről itt olvashatnak.


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Feltöltve: 2009-11-04




Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.