Lakóhelyemtől, Nagykanizsától 15 kilométerre északra fekszik a középkori eredetű Nagybakónak település. A falu határától nem messze található a helybeliek által még ma is Kiciklának, azaz Kősziklának nevezett délnyugat-északkeleti irányú Kőszikla-szurdok. Öt–hat évesen még csak azt találtam izgalmasnak, ahogy a körülbelül 25 méter magas sziklafalon létrákon másztunk felfelé. Az évek múlásával azonban egyre inkább a szurdokvölgy homokkő sziklái és a talán még náluk is szemet gyönyörködtetőbb növényei felé fordult a figyelmem.
A nyugat-magyarországi peremvidék legtagoltabb, sokarcú középtája a Zalai-dombvidék, amelynek keleti peremén húzódik a Kőszikla-szurdok. Mindmáig egyetlen kutatója, dr. Cseke Ferenc így ír róla a Nagykanizsai Honismereti Füzetekben: „A vadregényes szurdok felső-pannon tengeri eredetű homokkőbe, homokba és márgába vésődött és a hegyvidékek hasonló képződményeire emlékeztet. A szurdok mélyén csobogó víz a kövek alól és az ún. »könnyező falakon« szivárog.” A víz a szurdok falának pórusain át jut a felszínre, befolyásolva a mikroklimatikus viszonyokat.



A geomorfológiai sajátosságok által nagyban meghatározott termőhelyi adottságok a körülbelül 250 méter hosszú völgyben eltérők, emiatt a szurdok nyugati és keleti része között fontos különbségek figyelhetők meg. A szurdokvölgy délnyugati végét magas homokkő fal zárja le, itt keskenyebbé is válik. A zártság miatt ide kevesebb napfény jut be, ezért mindig alacsonyabb a hőmérséklet, mint a völgy más szakaszain. A homokkövet nem, vagy alig borítja talaj.
Mindezekkel magyarázható, hogy a növényvilág pionírjai, a moha- és páfrányfajok szép számmal képviseltetik magukat. A „legstrapabíróbbak” a májmohák, amelyek a csupasz kőzeten is megtelepedhetnek. Teleptestűek, leveles száracskájuk van, amely az aljzathoz tapad. Nevüket onnan kapták, hogy néhány fajuk telepe karéjaival a máj alakjára emlékeztet. A májmohák ragaszkodnak a szurdoknak ehhez a végéhez, máshol nem találtam meg őket. Néhol az egész északi féltekén elterjedt hegyeslevelű ligetmoha vegyül hozzájuk, amely egyébként a völgy egész hosszában előfordul. A hólyag- és a bordapáfrány, valamint az aranyos fodorka is csak ezen a részen található meg. Az aranyos fodorka egyedszáma a legnagyobb közülük , bár 2008 tavaszán már ennek is csak négy tövét találtam meg.



Kelet felé indulva azt tapasztalhatjuk, hogy a völgy egyre szélesebbé válik, és a felszínre bukkanó sziklák eltűnésével párhuzamosan vastagszik a talaj. A szurdok oldalában erdei pajzsika, erdei madársóska, kapotnyak és erdei ciklámen töveivel találkoztam. Csapadékos években a gombák is előbújnak, ilyenkor nagy számban található meg a veszélyeztetett csészegomba.



A völgy nyitottabb, szélesebb végéhez közeledve először csak szálanként, majd egyre nagyobb csoportokban jelenik meg az erdei szélfű és az odvas keltike is. Az utóbbi geofiton tavaszonként két–három hétig borítja a talajt mintegy 30–40 százalékos arányban. Néhány késői példány áprilisban virágzik, és ezek szinte kizárólag fehér virágú példányok közül kerülnek ki. 2008 márciusában 15–20 centiméteres hó hullott a tömegesen virágzó keltikékre, de túlélték ezt a megpróbáltatást.



Kisebb számban fordulnak elő a völgy keleti végéhez közel az üde erdőkre jellemző fajok, amilyen például a nagyvirágú méhfű, a tavaszi lednek, a podagrafű, az enyves-, valamint a sárga árvacsalán és a soktérdű salamonpecsét.
A völgy előterében a keltikék már hozzávetőlegesen 80 százalékban borítják az erdő alját. Később az orvosi tüdőfű majd a hagymás fogasír virágzik nagy számban. A májusban virító, kevéssé feltűnő békakontynak viszont szintén csak négy példányát számolhattam meg.

A Kőszikla-szurdok épségét több tényező veszélyezteti, egyebek között az, hogy egy egyre zsugorodó erdőfolt szélén húzódik. Ez azért előnytelen, mert az erdők helyére lépő művelt területek (szántó, szőlős) egyre jobban fojtogatják az itt élő ritkaságokat is. A völgy vize a homokos térszín beszivárgásaiból származik, így a talajba mosódó szennyeződések – például műtrágyák és permetezőszerek – veszélyeztetik az itt élő fajokat.

Az 1960-as években végzett erdőirtások hatása abban is megmutatkozott, hogy megváltozott a kistérség vízháztartása. Manapság már a csapadékos években is érezhetően kevesebb víz van a völgyben, mert a nagyobb esőzések és a hóolvadások után is elég gyorsan kiszárad. Talán ez is oka a páfrányok egyedszámában tapasztalt csökkenésnek. Ugyanakkor a megnövekedett szegélyfelületek nagyobb teret engednek a szegélyhatások érvényesülésének, az invazív fajok, így az akác és a szántóterületek gyomnövényei betelepülésének. Az özönnövények versenyképesebbek a völgylakóknál, így tartani kell a „hamupipőkék” visszaszorulásától.
Ezért szükség lenne a védelemre, a védetté nyilvánításra azonban az elkövetkező években nem sok esély látszik. Elsősorban az ismeretlenség miatt. A Nagykanizsai Honismereti Füzetekben még 1994-ben ajánlotta Balogh László tanár úr a terület jogi oltalmazását. De azt is szóvá tette, hogy a terület növénytani és állattani feltárása még nem történt meg, és sürgetése ellenére azóta sem következett be előrelépés e téren, holott ez elengedhetetlen volna a hosszú távú megőrzés szempontjából. Az adósságok felszámolása sürgető feladat, mert a mostohasors helyrehozhatatlan károkat okozhat.

Forrásjegyzék:
 Balogh László: Nagykanizsai Honismereti Füzetek 7.
 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa
 Nagykanizsai Honismereti Füzetek 11.
 A fényképek saját készítésűek.

Tolnai Judit a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 12/D. osztályába jár. Legjobban a biológia és a földrajz érdekli, a biológián belül pedig leginkább a növénytan és az ökológia áll hozzá közel.
A természet iránti szeretetét szüleinek köszönheti, akikkel már kisgyerekként is sokszor járta a környékbeli erdőket és mezőket. Ezeknek az élményeknek is köszönhető, hogy a természetjárás mind a mai napig kedvenc elfoglaltságai közé tartozik. Lakóhelye környékén több olyan hely is van, ahová szívesen látogat el, amikor csak lehetősége van rá. Az ilyen alkalmakkor a látott természeti szépségekről – például növényekről, a zalai táj lankáiról – szívesen készít fényképeket is.
Érdeklődését a természet és kedvenc tantárgyaim iránt az általános iskolai és a gimnáziumi évek versenyei is növelték. A felkészülések során nem kizárólag biológiai és földrajzi ismereteket sajátíthatott el. Élményekkel és tapasztalatokkal is gazdagabb lett, valamint olyan emberekkel találkozhatott, akik a természetközeli szemléletmódot, környezetünk értékeinek megismerését és védelmét képviselik.
A jövőben is szeretne természettudományokkal foglalkozni és ilyen irányban továbbtanulni.

A TermészetBÚVÁR magazin 2009/1. számában jelent meg az ifjú szerző fenti írása. Örömmel láttuk, hogy Judit színvonalas munkáját a legutóbbi Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjében is elismerésre méltónak ítélték, és hogy a fenti cikknek köszönhetően Igazgatóságunk működési területének egy kevésbé ismert természeti értéke is bemutatásra került. Ezért dömtöttünk a dolgozat közlése mellett.

Tolnai Judit versenyeredményei (felkészítő tanár: Popellár Márta):

2003/04-es tanév: Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny, 8. helyezés
2004/05-ös tanév: Herman Ottó országos Biológia Verseny, 15. helyezés
2005/06-os tanév: Herman Ottó országos Biológia Verseny, 4. helyezés
2007/08-as tanév: Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny, 13. helyezés
2008/09-es tanév: Földrajz OKTV, 3. helyezés
Biológia OKTV, 4. helyezés
Less Nándor Országos Földrajzverseny, 5. helyezés