Buglyos szegfű (Dianthus superbus)
A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába tartozó és édeskés illatával virágzását jelző védett növényfaj, mely jellegzetes formájú sallangos virágszirmairól kapta e méltán találó elnevezést. Évelő, 30-60 cm magas, érdekessége, hogy a többi száraz termőhelyeken előforduló fehér virágú hazai szegfűfajoktól eltérően lápi környezetben él. Hazánkban még nem ritka, megtalálható sík és dombvidéken egyaránt. A szárlevelek szálasak, az alsók szálas-lándzsásak. A szár sokvirágú, a virágok finom illatúak, általában augusztusban jelennek meg. Jellegzetessége, hogy a szirom lemeze 15-30 mm hosszú, fehér, rózsaszínes, majdnem a tövéig rojtos, sallangos.

Cifra (medvefül) kankalin (Primula auricula L.)
A kankalinfélék (Primulaceae) családjába tartozó, fokozottan védett növényfaj. Lágyszárú, évelő, tőlevélrózsás növények, legtöbbjük az északi félteke magashegységeiben fordul elő. Magyarország mai területén először Rédl Rezső veszprémi piarista tanár találta meg 1927-ben. Hazánkban mindössze a Keszthelyi-hegység, a Bakony és a Vértes északias kitettségű dolomit-sziklagyepjeiben és elegyes karszterdeiben található meg, mint hidegkedvelő jégkorszaki maradványnövény (reliktum). Termőhelyeinek egy része áldozatául esett a nem kellően átgondolt feketefenyővel végzett „kopárfásításnak”. Örökzöld, húsos leveleinek alakja alapján nevezik „medvefül” illetve „cifra” kankalinnak is, melyeket a napfénytől fehéres lisztszerű bevonat védi. Illatos aranysárga virágai a tengerszint feletti magasságtól függően áprilistól májusig nyílnak, de az utóbbi évtizedek megfigyelései a virágzási idejének két héttel való előbbre tolódását igazolták.

Cseh tyúktaréj (Orchis purpurea Huds.)
Apró , sárga virágú évelő növény. Zárt sziklagyepek, pusztafüves lejtők, száraz sztyeprétek faja. Rövid vegetációja és kis termete miatt nehezen megtalálható faj.

Cselling (Cheilanthes marantae (L.) Desv.)
A hazánkban fokozottan védett cselling rövid rizómájú haraszt, Eurázsia déli részén, a Himalájától Etiópián át a Pireneusokig fordul elő. Elterjedési területe hatalmas, maga a növény mégis igen
ritka. Európában a mediterrántól eltérő éghajlatú területeken alig tucatnyi állománya ismert. E kicsiny, elszigetelt populációk közül egyet a Kárpát-medencében, a Tapolca melletti Szent György-hegyen találhatunk meg. Hazánk egyik legnagyobb florisztikai ritkasága, s előfordulásának jelentőségét növeli, hogy egy melegebb éghajlatú kor flórájának máig fennmaradt maradványfaja. Növényünk kizárólag bazalt és szerpentin alapkőzeten, igen száraz, meleg mikroklímájú, sekély talajrétegű sziklagyepekben él. A kétszeresen szárnyalt levelei tavasszal és ősszel bőrneműek, élénkzöldek, a nyári aszály idején kiszáradnak, összepöndörödnek. A magasabbrendű növények között ritkák az un. poikilohidratúrás vízháztartású fajok, amelyek sejtjei az esők érkezése után visszanyerik víztartalmukat, a cselling és a vele együtt előforduló pikkelypáfrány (Ceterach) ilyen.

Epergyöngyike (Muscari botryoides)
A liliomfélék /Liliaceae/ családjába tartozó gyöngyikék (Muscari) nemzetségébe hagymás évelő növényeket sorolnak. Magyarországon négy fajuk él: a fürtös gyöngyike, az üstökös gyöngyike, a karcsú gyöngyike, valamint az epergyöngyike. Ez a 10-25 centiméteres magasságúra megnövő gyöngyikefaj Közép- és Dél-Európában, a Balkánon, valamint Kis-Ázsiában fordul elő. Felálló, kopasz tőlevelei soha sem emelkednek a virág fölé. Fürtvirágzatának hossza körülbelül 3–6 centiméter, maguk a virágok gömbölydedek. Növényünk leginkább a száraz, meszes talajt kedveli, de jól megél a gyengén savanyú agyagtalajokon is. Gyönyörű, kék virágait március végétől májusig nyitja, alighanem ezek miatt nevezik egyes vidékeken csengőjácintnak, másutt gyöngyjácintnak. A vadon élő epergyöngyike hazánkban potenciálisan veszélyeztetett növény: a földművelés módjának változása és a vegyszerek rá sem hatnak kedvezően. Néha mégis meglepő helyen bukkan fel. A Balaton-felvidéken több helyen is előfordul, többek között jelentős számban Balatonszepezd térségében.