Szúnyoglábú bibircsvirág
(Gymnadenia conopsea (L.) R. BR.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó 20-60-(80) cm magas évelő védett kosborfaj. Lápréteken, sziklagyepek, pusztafüves lejtőkön található. A szár vastag, leveles és a többi résszel együtt kopasz. Levelei szálas-lándzsásak, 10-20 cm hosszúak és 8-15 mm szélesek, a felsők rövidebbek, szálas-ár alakúak. A május-július hónapokban nyíló virágzat laza v. tömött, rövid v. megnyúlt, sokvirágú fürt. A virágok kicsik, illatosak és színük a halvány bíborvöröstől a rózsaszínen át egészen a fehérig változhat. A mézajak háromkaréjú, a középső karéja az oldalsókkal azonos méretű. A sarkantyú fonalszerű, ívesen lefelé görbül, kihegyezett csúcsú.

Sömörös kosbor (Orchis ustulata L.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó alacsony, mindössze 10-35 cm termetű növény. Tőlevelei fényesek, tojásdad-lándzsásak. Hosszúkás-hengeres virágzatában a virágok mindössze 3-6 mm-esek, ez Európa legkisebb virágú kosbora. Hosszú ideig, júniustól augusztusig virágzik. A bimbós felső virágok és a már kinyíltak külső lepellevelei feketés bíborpiros színűek. A mézajak közepén túl osztott és a középső cimpa elöl ismét két szétálló cimpára hasadt. Fehér alapon bíborpettyes színű mézajak sömörre emlékeztető mintázatából ered népies elnevezése. A sarkantyúja 1-2 mm-es, lefelé irányul. Nagyon érzékeny a környezeti változásokra, ezért hazánk alföldi területein már nagyon megritkult. Homoki rétek, pusztafüves lejtők, hegyi rétek növénye, a Balaton-felvidék több pontján (Káli-medence, Tapolcai-medence) még jelentős számban megtalálható.

Tarka sáfrány (Crocus reticulatus STEV.)
A nősziromfélék családjába (IRIDACEAE) tartozó „krókusz” növénynemzetség neve a görög "kroké", azaz fonal szóból származik, mely a virágok fonalszerű, 3 ágú bibéjére utal. Sárgát jelentő "sáfrány" szavunk pedig arab eredetű, s ez szintén a bibére, ill. ennek sárga (sokszor vöröses narancssárga) színére vonatkozik. A nemzetség zöme a Mediterráneumban él és hegyvidéki növény. Hazánkban vadon 4 faj fordul elő, s ezek mindegyike védett. A tarka sáfrány kis termetű, mindössze 5-10 cm-es, hagymagumós évelő növény. Virágai hosszúkás-harang alakúak, fehér v. halványibolya színűek, a külső lepelcimpáikon 3-3 hosszanti lefutású ibolyás csík található. E bélyeg jól elkülöníti vadon termő és kerti kultúrába vett rokonaitól is. A lepellevelek közül kiálló bibe vékony, bunkóalakú, narancssárga. Porzói sárgák. Termése háromrekeszű tok, hengeres vagy orsó alakú, csúcsán rövid csőrben végződik. Tőállású levelei csak néhány mm szélesek és-a nemzetségre jellemzően - fehéres középerűek. Laza, humuszos, homokos-löszös altalajú tölgyesekben, gyepekben, sztyeplejtőkön valamint az ide telepített akácosokban él. Hazánkban éri el elterjedésének ÉNy-i határát. Előfordulásait a Mezőföld és a Duna-Tisza köze déli részének néhány pontjáról, valamint Debrecen környékéről ismerjük. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén Siófok közelében található kisebb állománya.

Tátorján (Crambe tataria Sebeők)
A tátorján a pontusi sztyeppek maradványa a Kárpát-medencében. Már a XVI. század végén felkeltette a Carolus Clusius, németalföldi természetkutató figyelmét, aki beszámol arról, hogy a magyarok szűkös esztendőkben kenyérnek eszik a gyökerét, amit bizonyára a tatároktól tanultak. A XX. század elejére úgy tűnt kipusztult hazánkból ez a feltűnő növény, megfogyatkozását, eltűnését elsősorban élőhelyeinek mezőgazdasági művelésbe vonása okozta. Kisebb mértékben azonban az is hozzájárult, hogy a pásztorkodó, földművelő nép szívesen fogyasztotta a feltűnő "tatárkenyér" káposztára emlékeztető ízű karógyökerét, hajtásait és levélzetét. Ez nem meglepő, mert a tátorján is a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozik. A tátorján eredeti termőhelyei meredek, erodálódó partoldalak, löszvölgyek; zárt gyepekben nem él meg. Több lelőhelyén másodlagos termőhelyeken, gyümölcsösök, szo~lo~k bolygatott gyepszintjében található. Az alföldön a tátorján szó jelentése: szélvész, orkán, fergeteg. A szélnek egyébként nagyon fontos szerepe van a növény terjedésében, fennmaradásában. Több más sztyeppei növényhez hasonlóan a tátorján gömb alakú kórója - miután megértek termései - leválik tövéről és így a szél ördögszekér módjára görgeti, miközben becőketerméseit nagy területen szórja szét. Magyarországon legnagyobb állományai a Mezőföldön élnek.

Tavaszi hérics (Adonis vernalis L.)
A tavaszi hérics a magyar flóra egyik legszebb vadvirága. Nagy méretű (3-6 cm átmérőjű) magánosan fejlődő, fénylő, aranysárga virágai március elejétől május közepéig már messziről felhívják magukra a figyelmet. Rendszerint bokrosodó, 30 cm magasra is megnövő évelő növény, feketésbarna, rövid, erős, ferdén álló gyöktörzzsel, amelyből nagyszámú gyökér ered. A szár sűrűn leveles, összetett levelei, finom sallangokra szeldeltek. Változó számú (10-30) sziromlevelet, számos porzót és termőt fejleszt. A külső szirmok és a csészék fonák oldala ibolyás színnel csíkozott. A virágból fejlődő aszmag terméscsoport gömbölyű vagy hosszúkás, éréskor sok részterméskére hull szét. A nemzetség a nevét a görög-latin mitológiából ismert Adoniszról, Vénusz kedveséről, a férfiszépség félistenéről kapta. A boglárkafélék (RANUNCULACEAE) ősi családjának tagja. Eurázsia kontinentális területein elterjedt sztyeppnövény. Különféle száraz gyepekben, irtásréteken és legelőkön, karszt-bokorerdőkben, ligetes, melegkedvelő tölgyesekben találkozhatunk vele. Gyöktörzsét - vizelethajtó, szívnyugtató hatóanyagai miatt - valaha nagy mennyiségben gyűjtötték. Közeli rokona, az erdélyi hérics (A. transsylvanicus), élőhelyeinek megszűnése, ill. az egykori mértéktelen droggyűjtés miatt mára végveszélybe került. A tavaszi hérics hazánkban ma még sokfelé előfordul, de hiányzik a Nyugat-Dunántúlról és kipusztult az Alföld jelentős részéről. Igen erősen mérgező hatású növény mind zölden, mint szárítva. Hatóanyaga a gyűszűvirágéhoz hasonló hatású glikozida, amely érzéstelenséget idéz elő. Az állatok legelés közben rendszerint otthagyják, és szárát a széna közül is kiválogatják.