Áprilisi apróságok

  • Örvös légykapó, Ficedula albicollis
  • Kormos légykapó, Ficedula hypoleuca
  • Rozsdás csuk, Saxicola rubetra
  • Hantmadár, Oenanthe oenanthe
  • Kerti rozsdafarkú, (Phoenicurus phoenicurus)
  • Kerti rozsdafarkú, (Phoenicurus phoenicurus)
  • Rozsdás csuk, Saxicola rubetra

A Kis-Balatonon minden hónap a legszebb, az április pedig, minden bizonnyal, az egyik legváltozatosabb. A kibontakozó, megújuló természet számos megnyilvánulása közül kiemelkedik a madarak tavaszi vonulása, amikor is a terület megtelik élettel, bájjal, csiviteléssel, madárdallal.

„A madár akárhova röpül, mindig otthon van.” (Herman Ottó)

A madárvonulás összetett jelensége egyszerű okokra vezethető vissza: a vonuló állatokat az időszakos kedvezőtlen környezeti feltételek kényszerítik arra, hogy rövidebb-hosszabb távon és időre elhagyják fészkelő- illetve élőhelyüket. Ami a tavaszi–nyári költés és táplálkozás szempontjából ideális területnek bizonyul, az a zordabb időjárás beköszöntével, s ezáltal az erőforrások megcsappanásával sivár és viszontagságos környezetté válik az adott madárfaj számára. Évmilliók alatt számos vonulási stratégia alakult ki, amellyel a vándormadarak megválaszolják a természet-adta kihívásokat. S vajon miért térnek vissza a kánaánnak tűnő telelőhelyeikről? Ez valamelyest az emberek vakációihoz hasonlítható: mi is szívesen látogatunk el egy-két hétre kedvenc mediterrán országunkba, ahonnan – a csodás tengerpartok, hegyek, pálmafák ellenére – mégis visszatérünk saját otthonunkba, munkahelyünkre, családunk és barátaink körébe. Hogy miért? Mert itt állnak rendelkezésre azok az erőforrások, amik a mindennapi életünket lehetővé teszik. A madarak számára például a Szaharán túli telelőterületek megoldást jelentenek, mint időszakos, bőséges táplálékbázis, ám hatalmas kompetícióval kellene megküzdeniük a fészkelőhelyekért és a fiókák felneveléséhez szükséges táplálékért az ott honos, hasonló igényű költőfajokkal. Kivételek persze akadnak, előfordul, hogy egy-egy madárfaj a költőterületén kívüli területet hódít meg, tehát a mozgása egyirányú, nem tér vissza korábbi fészkelő- illetve születési helyére.

Kormos légykapó (Ficedula hypoleuca) hím, fotó: Gál Szabolcs

Örvös légykapó (Ficedula albicollis) hím, fotó: Bognár Szabolcs

A Kis-Balatonon általában a vízimadaraké a főszerep, most azonban néhány kevésbé ismert, vonuló énekesmadár-fajjal ismerkedjünk meg! Területünkön csak vonulása során találkozhatunk az elegáns tollazatú kormos légykapóval (Ficedula hypoleuca), leginkább a töltéseket övező fűzbokrokon, fákon. Hazánkban gyakori átvonuló, de ritka költőfaj, elterjedési területe Magyarországtól jórészt északra esik. Közeli rokona az örvös légykapó (Ficedula albicollis), amely világállománya messze alulmarad a kormos légykapóéval szemben, de Közép-Európában, s így hazánkban jóval gyakoribb fészkelő. A két rokon faj hibridizálódhat a költőterületeik határain, erre a Visegrádi-hegységben is sor került. Mindkét faj hosszú távú vonuló, a Szaharán túl telel: a kormos légykapó Afrika nyugati részén, többnyire Guineától Ghánáig, míg az örvös légykapó Tanzániától Zambián át Zimbabwéig.

Rozsdás csuk (Saxicola rubetra) hím, fotó: Gál Szabolcs

A rozsdás csuk (Saxicola rubetra) a Kis-Balatonon is fészkelő, ún. vártamadár. A lágy szárú növényekben gazdag, nedvesebb élőhelyeket kedveli. A hím madár a magasabb cserjékre, kórókra kiülve énekel, így hívja magához a tojót és jelöli ki territóriumát. A telet a Szaharától délre, Afrika nedvesebb területein tölti. Közeli rokona, a cigánycsuk (Saxicola torquatus) állománya a Földközi-tenger partvidékére, tehát rövid és közép távon vonul, az ott fészkelő állomány pedig áttelel.

Hantmadár (Oenanthe oenanthe) hím, fotó: Mátics Róbert

A hantmadár (Oenanthe oenanthe) tavaszi és őszi átvonuló a Kis-Balaton területén. Nevéhez hűen a környezetükből kiemelkedő földhalmokra, tereptárgyakra állva tartja szemmel revírjét. Az északi féltekén hatalmas elterjedési területtel rendelkezik, hazai állománya az utóbbi évtizedben drasztikusan visszaesett. Érdekes a világállomány vonulása: Afrika egy viszonylag kis területére érkeznek mind az európai, mind az ázsiai és észak-amerikai populációk telelni, annak ellenére, hogy közelebbi, a túlélés szempontjából megfelelő területekre is vonulhatnának. Ennek hátterében az eredeti, a mainál jóval kisebb fészkelőterületen kialakult genetikai minta, „emlékezet” áll, amely az emberi logikának ellentmondva, a mai populációk vonulási szokásait vezérli.

Kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus) tojó, fotó: Fejes Éva

Végezetül következzék egy ritka hazai fészkelő, a kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus). Sokszor összekeverik a lakott területeken, kertekben is gyakori, kedves fészkelővel, a házi rozsdafarkúval (Phoenicurus ochruros), amely egyes példányai, amint ezt bizonyára egyre többen tapasztalják, áttelelnek. A kerti rozsdafarkú hosszú távú vonulóként a Szaharától délre telel. A Kis-Balatonon nem mindennapi látvány, ősszel és tavasszal egy-egy vonuló példányával találkozhatunk szerencsés napjainkon.

Szöveg: Fejes Éva, Kis-Balaton – Nagyberek Tájegység

Fotók: Bognár Szabolcs (örvös légykapó), Gál Szabolcs (kormos légykapó, rozsdás csuk), Mátics Róbert (hantmadár), Fejes Éva (kerti rozsdafarkú)

Irodalom

Csörgő, T., Karcza, Zs., Halmos, G., Magyar, G., Gyurácz, J., Szép, T., Bankovics, A., Schmidt, A. & Schmidt, E. (szerk.) 2009. Magyar madárvonulási atlasz. – Kossuth Kiadó Zrt., Budapest

Hadarics, T. & Zalai, T. 2008. Nomenclator Avium Hungariae - An annotated list of the birds of Hungary. – MME Birdlife Hungary, Budapest

Haraszthy L. 2019. Magyarország fészkelő madarainak költésbiológiája. 2. kötet. Sárgarigóféléktől a sármányfélékig (Passeriformes). Pro Vértes Nonprofit Zrt., Csákvár.

Keller V., Herrando S., Voříšek P., Franch M., Kipson M., Milanesi P., Martí D., Anton M., Klvaňová A., Kalyakin M. V., Bauer H.-G. & Foppen R. P. B. (eds.) 2020. European Breeding Bird Atlas 2: Distribution, abundance and change. European Bird Census Council & Lynx Edicions, Barcelona.

Zsoldos, Á. 1990. Kormos légykapó (Ficedula hypoleuca) hím és örvös légykapó (Ficedula albicollis) tojó eredményes költése a Visegrádi-hegységben – Madártani Tájékoztató 3–4: 34–35.


Scroll to top