Észt gyűrűs fekete sasok a Kis-Balatonon

  • Fekete sas (Clanga clanga), 2016.07.19-én, Észtországban gyűrűzve, 2021.03.19-én észlelve a Kis-Balatonon.
  • Fekete sas (Clanga clanga), 2016.07.19-én, Észtországban gyűrűzve, 2021.03.19-én észlelve a Kis-Balatonon.
  • Fekete sas (Clanga clanga), 2016.07.19-én, Észtországban gyűrűzve, 2021.03.19-én észlelve a Kis-Balatonon.
  • Fekete sas (Clanga clanga), 2016.07.19-én, Észtországban gyűrűzve, 2021.03.19-én észlelve a Kis-Balatonon.
  • Fekete sas (Clanga clanga), 2016.07.19-én, Észtországban gyűrűzve, 2021.03.19-én észlelve a Kis-Balatonon. Erről a fotóról sikerült leolvasni a gyűrűt.
  • Fekete sas (Clanga clanga), a másik, észt gyűrűt viselő példány, 2021.03.20-án a Kis-Balatonon. Gyűrűjét nem sikerült leolvasni.
  • Térkép / Forrás: MME Monitoring és Madárgyűrűzési Központ

A fekete sas (Clanga clanga) néhány vonuló, illetve telelő példányával októbertől áprilisig találkozhatunk hazánkban.

A Kis-Balatonon rendszeres téli vendég, ám most először, 2021. március 19-én sikerült színes gyűrű alapján, egyed szinten azonosítani egy példányt Magyarországon! A 2016-ban Észtországban kelt és gyűrűzött madárról az is kiderült, hogy békászó sas (Clanga pomarina) felmenőkkel is rendelkezik: az anyamadár fekete sas, az apa viszont fekete és békászó sas hibrid. Rajta kívül egy másik, szintén észt gyűrűt viselő példányról is készült fotó, a gyűrű azonban olvasatlan maradt.

A fekete sasról
Hatalmas, Kelet-Európától az Usszuri vidékéig és Északkelet-Kínáig húzódó elterjedési területe ellenére a fekete sas egyre csökkenő világállománya mindössze 3300–8800 szaporodó példányra, ezen belül európai költőállománya 1500–2000 fészkelő példányra tehető. Vizes élőhelyekhez kötődik, mocsarakkal, folyókkal, nyílt vízterületekkel szomszédos sűrű, emberi zavarástól mentes, idős erdőkben költ. Nyílt terepen vadászik, tápláléka jórészt kisemlősökből és madarakból, valamint kétéltűekből, hüllőkből áll. A szülőpár monogám, tehát párválasztásuk egy életre szóló. Évente egy fiókát nevelnek. Mint más nagy termetű ragadozó madarakra, rájuk is jellemző a káinizmus: az elsőszülött fióka a legtöbb esetben végez a nála fiatalabb, gyengébb fészektestvérével.

A hibridizáció jelensége
A kelet-európai és a balti államokban a fekete sassal közeli rokonságban lévő, ahhoz hasonló, nála kisebb termetű békászó sas is fészkel, s ahol a két faj elterjedési területe átfed, gyakori a hibridizáció. Ennek okai részben a fekete sas élőhelyeinek szűkülésében, részben a madarak párválasztási stratégiáiban keresendők. Mivel a békászó sas jóval gyakoribb a fekete sasnál, és áreája kelet felé növekszik, több revírrel rendelkezik az egyre kiterjedtebb hibridzónában. Megfelelő élőhely híján a fekete sas hímjei elkóborolnak, a tojók pedig a területen lévő hím békászó sasok közül választanak. Másik lehetséges ok a méretbeli különbség. A tojók, mindkét faj esetében, termetesebbek a hímeknél. A békászó sas hímje számára az egészség és életrevalóság (fitnesz) üzenetét hordozza a fekete sas tojó nagyobb mérete. Az ismert esetek túlnyomó többségében hím békászó sas áll párba fekete sas tojóval. A visszakereszteződések során is általában ugyanez történik: hibrid hímek általában fekete sas tojóval alkotnak párt, akárcsak a Kis-Balatonon megfigyelt gyűrűs madár szülei. A hibrid példányok küllemükben, fészkelési és vonulási szokásaikban is ötvözik a két faj jellemző tulajdonságait.

Vonulási szokások
Az európai fekete sasok többnyire a Mediterráneumban és a Fekete-tenger partvidékén, egyes példányok azonban, a Boszporuszon átkelve, Afrika északkeleti részén telelnek. A békászó sasok egytől egyig hosszú távú vonulók, Afrika déli részéig is eljutnak. A hibrid példányok, csakúgy, mint a fekete sasok, rövid vagy közép távon vonulnak, viszont a feketéknél korábban, a békászó sasokkal együtt indulnak telelőhelyeikre. Számos jeladózott észt, litván, fehérorosz és lengyel példány útvonalát tanulmányozva kijelenthető, hogy a Kis-Balaton a fekete sasok útjába esik, érdekes módon azonban egyik ismert jeladós példány sem telelt át a területen. Ugyan már a 20. század első felében is megfigyeltek itt telelőket, és minden télen látunk négy-öt példányt, azt még nem sikerült kiderítenünk, honnan érkeznek hozzánk.

A kis-balatoni példányokról
Ezen a ponton kanyarodjunk vissza a március 19-i adathoz. Aznap három fekete sas biztosan a Kis-Balatonon volt, ezekből kettőről készült fotó. Bődör Bence kiváló felvételén egyértelműen olvashatóvá vált a madár bal lábán lévő, fehér színű műanyag gyűrű (|UX). Meglepődtünk, amikor a többi fotót elemezve kiderült, hogy a másik madár is gyűrűs! Sajnos sem a fotóról, sem a következő terepi észlelés alkalmával nem sikerült a gyűrűt leolvasni. Csak annyi volt megállapítható, hogy ugyanolyan típusú, észt gyűrűt visel, azonban a színes gyűrű a jobb, a fém pedig a bal lábán van. A gyűrűk fordított helyzete és a kisilabizálható karaktertöredék alapján az észt kollégák sejtése, hogy egy ugyanabban a fészekben, de 2015-ben kelt madárról van szó. Mivel ezidáig a rendszeresen megfigyelt telelő példányokon nem látszódott gyűrű, nyitott kérdés marad, hogy ezek az észt madarak a tavaszi vonulás során a Kis-Balatont útba ejtő, de másutt telelt példányok, vagy a téli hónapokat is ezen a területen töltötték. Mindenesetre észt kollégáinknak is újdonság a kis-balatoni adat, főként, hogy az azonosított példánynak ez volt az első észlelése 2016 óta.

Köszönet a március 19-i megfigyelőknek: Bődör Bence, Kovács Zoltán, Miklós Marianna.
A madarak azonosításában és életútjuk felderítésében részt vettek: Fejes Éva, Gál Szabolcs, Hadarics Tibor, Prommer Mátyás, Szinai Péter, Ülo Väli.

Fejes Éva
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Kis-Balaton – Nagyberek Tájegység

Fotók: Bődör Bence, Gál Szabolcs, MME Madárgyűrűzési Központ

Irodalom:

Dombrovski V. C. & Ivanovski V. V. 2005. Numbers, distribution and breeding ecology of the Greater spotted Eagle (Aquila clanga) in Belarus. Ornithologia 32: 57–70. [in Russian with English summary]

Haraszthy L. 2019. Magyarország fészkelő madarainak költésbiológiája. 1. kötet. Fácánféléktől a sólyomfélékig (Non-Passeriformes). Pro Vértes Nonprofit Zrt., Csákvár.

Keller V., Herrando S., Voříšek P., Franch M., Kipson M., Milanesi P., Martí D., Anton M., Klvaňová A., Kalyakin M. V., Bauer H.-G. & Foppen R. P. B. (eds.) 2020. European Breeding Bird Atlas 2: Distribution, abundance and change. European Bird Census Council & Lynx Edicions, Barcelona.

Keve A. 1976. Adatok a Kis-Balaton madárvilágához II. Aquila 82: 49-79.

Lõhmus A. & Väli Ü. 2001. Interbreeding of the Greater Aquila clanga and Lesser Spotted Eagle A. pomarina. Acta Ornithoecologica 4(2–4): 377–384.

Lõhmus A. & Väli Ü. 2005. Habitat use by the vulnerable Greater Spotted Eagle Aquila clanga interbreeding with the Lesser Spotted Eagle Aquila pomarina in Estonia. Oryx 39(2): 170–177.

Maciorowski G., Mirski P. & Väli U. 2015. Hybridisation dynamics between the Greater Spotted Eagles Aquila clanga and Lesser Spotted Eagles Aquila pomarina in the Biebrza River Valley (NE Poland). Acta Ornithologica 50(1): 33–41.

Väli Ü. 2004. The Greater Spotted Eagle Aquila clanga and the Lesser Spotted Eagle A. pomarina: taxonomy, phylogeography and ecology. PhD dissertation. Institute of Zoology and Hydrobiology, Faculty of Biology and Geography, University of Tartu, Tartu.

Väli Ü. 2015. Monitoring of spotted eagles in Estonia in 1994–2014: Stability of the Lesser Spotted Eagle (Aquila pomarina) and decline of the Greater Spotted Eagle (A. clanga). Slovak Raptor Journal 9: 55–64.

Väli Ü. & Lõhmus A. 2002. Parental care, nestling growth and diet in a Spotted Eagle Aquila clanga nest. Bird Study 49(1): 93–95.

Väli Ü., Dombrovski V., Treinys R., Bergmanis U., Daróczi Sz. J., Dravecky M., Ivanovski V., Lontkowski J., Maciorowski G., Meyburg B.-U., Mizera T., Zeitz R. & Ellegren H. 2010. Widespread hybridization between the Greater Spotted Eagle Aquila clanga and the Lesser Spotted Eagle Aquila pomarina (Aves: Accipitriformes) in Europe. Biological Journal of the Linnean Society 100(3): 725–736.

Väli Ü., Mirski P., Sellis U., Dagys M. & Maciorowski G. 2018. Genetic determination of migration strategies in large soaring birds: evidence from hybrid eagles. Proceedings of the Royal Society B (Biological Sciences) 285(1884): 20180855.

Ugrás a tetejére