Most nyílik a konkoly

  • Vetési konkoly
  • Vetési konkoly

A még egy-két hétig virító és szemet gyönyörködtető búzavirágos, margarétás és szarkalábas pipacsmezők szélén érdemes kicsit körülnézni, hátha szemünk elé kerül a kék-piros színkavalkádban egy-egy karcsú, lila virág.

A vetési konkolyt (Agrostemma githago) szirmainak különleges színe és az azokon messze túlnyúló csészecimpái összetéveszthetetlenné teszik. Szára és levelei szürkések és selymesek a rájuk simuló szőröktől. Ez a Földközi-tenger környékén honos szegfűféle az évezredek folyamán tökéletesen alkalmazkodott a gabonatermesztéshez. Egyéves növényként az őszi vetésű búzával, rozzsal, árpával együtt csírázik, zöld tőlevelekkel áttelel, tavasszal megnyúló szárával versenyez a gabonákkal a napfényért. Nyár elején virágzik, magjait néha elszórja. Nem gondolnánk, hogy erre a feltűnően szép, gabona-magasságú szegfűfélére már a Biblia is a gonosz megtestesítőjeként utal. Ennek oka, hogy a növény minden része mérgező, magjai évezredeken át mérgezték a lisztet és az állati takarmányokat. Ennek okán a konkolyhoz több mondás is kapcsolódik: például „búzába konkolyt hint”, „búzát vetett, konkolyt aratott”, „konkoly ott is terem, ahol nem vetik”, „ritka az a búza, kiben konkoly nincsen, ritka a szerelem, kibe hiba nincsen”, „terem a konkoly, ha nem vetik is”, „konkolyt a búzából, vétket a világból nem lehet kiirtani”, „konkolyos zsákot nem ugatja meg az eb”, „mást rostál, maga konkolyos”. Az intenzív mezőgazdálkodással és a vegyszeres gyomirtás elterjedésével gyakorlatilag eltűnt a gabonatáblákról; a faj a kipusztulás szélére jutott. Így - gyomnövényként – viszonylag korán, 1993-ban védetté nyilvánították, de ez önmagában a faj túlélését nem befolyásolja. Felhagyott művelésű szántókon, gondozatlan parcellákon, útszéli mezsgyéken árvakelésből itt-ott még előbukkanhat. Szépsége mellett ritkasága és veszélyeztetettsége miatt a tavalyi évben a konkolyt választották az év vadvirágának.

További érdekességek: https://wes.sze.hu/images/oktatas/gyomkonyv.pdf

Szöveg és fotók: dr. Cservenka Judit, BfNPI

Ugrás a tetejére