A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) meghatározása szerint a táj „a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítésű és sajátosságú része, a rá jellemző természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol kölcsönhatásban találhatók a természeti erők és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek.”
A tájban az egyedi tájértékek karaktermeghatározó elemként jelennek meg. A Tvt. értelmében egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző olyan természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van. A törvény alapján a tájhasznosítás során gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó természeti értékek, és az egyedi tájértékek fennmaradásáról.
Egy egyedi tájérték „értéke” elsősorban akkor tűnik fel egy laikus számára, ha megfelelő környezetben áll. Ha a környező táj és a tájérték kölcsönösen kedvezően hat egymásra, vagyis harmónia van közöttük.
A következő eredeti és számítógépes technikával szerkesztett fotók segítségével a Zala megyében fekvő teskándi Szent Ilona kápolna példáján keresztül szemléltetjük egy egyedi tájérték és az azt körülvevő táj példás „szimbiózisát”, ami a természeti táj és az ember alkotta művi elem harmonikus összképénél fogva egyedülálló, sajátos tájképet eredményez. Ha a kápolna önmagában állna fátlan, sík területen, közel sem lenne ilyen hatással a vizuális befogadóra. De a kápolna nélkül a korántsem egyedülálló lankás domboldal sem keltené fel az érdeklődésünket.
A Dobronhegy irányából Teskánd felé vezető útról feltáruló látvány: egy felszántott, lankás domboldal, tetején erdőfolt és egy magányos, idős fa. Az úton haladva oda sem nézünk, az országban autózva számtalan hasonlót láttunk már. Igen, ilyen lenne a teskándi tájrészlet a kápolna épülete nélkül.
Teskándi tájkép a Szent Ilona kápolna épülete nélkül (szerkesztett kép).
De mindjárt más a helyzet, ha az úton közlekedve már messziről észleljük a kápolnát. Önkéntelenül lassítunk és odafordulunk a megszokottól eltérő, egyedülállóan szép látványhoz, tájképhez, ami kibontakozik az épület és a táji környezet harmóniájából. Ezt láthatjuk a következő, valósághű eredeti fotón:
Teskándi tájrészlet kápolnával (eredeti kép).
Gyönyörű látvány! És milyen tökéletes lenne, ha különböző póznák, tartóoszlopok és légvezetékek nem zavarnák az összhatást.
Ideális összhatás, zavaró művi elemek nélkül (szerkesztett kép).
Ha közelebbről szemléljük a kápolnát és környezetét, láthatjuk, mennyire hozzátartoznak az épülethez a környező fák:
Közelkép elölről (eredeti kép).
Közelkép hátulról (eredeti kép).
Milyen „szegényesen” is mutatna a környező fák társasága nélkül, magányosan álló épület!
A természetes környezetétől „megfosztott” templomépület (szerkesztett kép).
A 13. századból származó román stílusú műemlék templomépületet befogadó táj fotóin keresztül szeretnénk felhívni a figyelmet, milyen fontos az egyedi tájértékek és környezetük összhangja, amit nagy odafigyeléssel, együttes védelmükkel kell fönntartanunk. A kápolna épülete nem hivalkodó, egyszerű épület. A tájban való elhelyezkedése, fekvése révén mégis messziről feltűnik, megragadja a tekintetet. Mint történelmi idők tanúja, a táj szerves részévé vált, együtt él, „együtt lélegzik vele”. A befogadó természeti táj és a művelt szántóföldi táblák kiemelik a méretét tekintve nem nagy épületet, mely városi, épített környezetben talán fel sem tűnne. A természeti táj és az épített objektum szerves egységet képez, egyik sem uralkodik a másik kárára. Igyekezzünk megőrizni - itt és máshol is az ehhez hasonló - páratlan harmóniát!
Szöveg és fotók: Bubics Tamásné – tájvédelem
Képszerkesztés: Bubics Benedek
