Védett növények

  • Cseh tyúktaréj
  • Májvirág
  • Apró nőszirom
  • Epergyöngyike
  • Agárkosbor
  • Sömörös kosbor
  • Ezüstaszott.
  • Békakonty
  • Fekete kökörcsin
  • Halvány sáfrány
  • Gérbics
  • Poloskaszagú kosbor
  • Pókbangó
  • Méhbangó
  • Kis holdruta
  • Nagy pacsirtafű
  • Vetővirág
  • Téltemetők
  • Holuby-bangó
  • Zergeboglár
  • Mocsári kardvirág
  • Tavaszi hérics
  • Kornistárnics
  • Tátorján
  • Kövér daravirág
  • Királyné gyertyája
  • Vitézvirág
  • Sárgaliliom
  • Lisztes kankalin
  • Medvefül kankalin

Néhány jellemző faj a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkból

Agárkosbor (Orchis morio L.)
A kosborfélék (Orchidaceae) családjába tartozó, évelő 20-25 cm-es védett növény. Leggyakoribb kosborfajunk, azonban az Alföld területén élő állománya jelentősen visszaszorult, így leginkább középhegységeinkben és az ország nyugati részén található nagyobb egyedszámban. Májustól júniusig virágzó mediterrán származású közép-európai faj, leginkább száraz gyepekben, legelőkön található. Bíborszínű virágai füzérben fejlődnek, azonban nagyobb állományaiban gyakoriak a halvány virágú példányok és a különböző színárnyalatok is. Erre utal tudományos fajneve is, hiszen „moros” görögül bolondot jelent.

Apró nőszirom (lris pumila L.)
A nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozó kis termetű, mindössze 8-12 cm magas védett növényfaj, mely egyike legszebb tavaszi vadvirágainknak. Az lris (írisz) görög eredetű szó, jelentése szivárvány. Ez különösen illik az apró nősziromra, hiszen virágai valóban a szivárvány csaknem minden színében pompáznak. Leggyakrabban sötét, lilás vagy kékes egyedeivel, találkozhatunk, de a nagyobb állományokban gyakori a sárga, előfordul a fehér, a világoskék, a vöröslő és a barnás virágszín is. E faj - hazai, szintén védett rokonainak felével egyetemben ún. "szakállas" nőszirom, mivel a külső lepellevelek felszínén elálló, szőrszerű képletekből összetevődő sávot láthatunk. Szürkészöld, 1-2 cm széles, kard alakú leveleiről egész évben felismerhető, de a legfeltűnőbb áprilisban, amikor színpompás virágaival már messziről felhívja magára a figyelmet. Kedveli a délies kitettségű, nyílt, száraz gyepeket; így egyaránt találkozhatunk vele hegyvidékeink sziklagyepeiben, valamint domb- és síkvidékeken, lösz- és homoki gyepekben. Pontus-pannóniai elterjedésű flóraelem, szerencsére országunkban ma még nem olyan ritka.

Békakonty (Listera ovata (L.) R. BR.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó 20-70 cm magas évelő védett fajunk. Szerény megjelenésű, sokszor elkerüli a figyelmünket, pedig két jellegzetes, a szár alsó harmadában található átellenes tojásdad vagy elliptikus leveléről már bimbós állapotban is könnyen felismerhető A szár alsó harmadában találhatók a két (ritkán három, négy) széles tojásdad, majdnem átellenes levelei. A május-júniusban megjelenő virágzat nyúlánk, többé-kevésbé tömött fürt. A virágai zöldek, nem feltűnőek. A sisakszerűen összeborult lepellevelek közül nyúlik hosszan előre az ép szélű, széles szálas mézajak.

Bíboros kosbor (Orchis purpurea Huds.)
A kosborfélék (Orchidaceae) családjába tartozó, nemzetségének egyik legtermetesebbre növő (30-60 cm) hazai védett faja, mely a Középhegységekben általánosan elterjedt, de az Alföldön igen ritka. Mészkedvelő, karsztbokorerdőkben, melegkedvelő és száraz tölgyesekben, erdőszéleken, ligeterdőkben ritkábban pusztafüves lejtőkön fordul elő, de a többi kosborfajtól eltérően megtalálható teljesen zárt erdőkben is. Termetes és látványos, tömött 30-100 feletti fürt virágai május-június hónapokban nyílnak, de kitettségtől függően egyes területeken a virágzási időszak eltolódhat.

Buglyos szegfű (Dianthus superbus L.)
A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába tartozó és édeskés illatával virágzását jelző védett növényfaj, mely jellegzetes formájú sallangos virágszirmairól kapta e méltán találó elnevezést. Évelő, 30-60 cm magas, érdekessége, hogy a többi száraz termőhelyeken előforduló fehér virágú hazai szegfűfajoktól eltérően lápi környezetben él. Hazánkban még nem ritka, megtalálható sík és dombvidéken egyaránt. A szárlevelek szálasak, az alsók szálas-lándzsásak. A szár sokvirágú, a virágok finom illatúak, általában augusztusban jelennek meg. Jellegzetessége, hogy a szirom lemeze 15-30 mm hosszú, fehér, rózsaszínes, majdnem a tövéig rojtos, sallangos.

Cifra (medvefül) kankalin (Primula auricula L.)
A kankalinfélék (Primulaceae) családjába tartozó, fokozottan védett növényfaj. Lágyszárú, évelő, tőlevélrózsás növények, legtöbbjük az északi félteke magashegységeiben fordul elő. Magyarország mai területén először Rédl Rezső veszprémi piarista tanár találta meg 1927-ben. Hazánkban mindössze a Keszthelyi-hegység, a Bakony és a Vértes északias kitettségű dolomit-sziklagyepjeiben és elegyes karszterdeiben található meg, mint hidegkedvelő jégkorszaki maradványnövény (reliktum). Termőhelyeinek egy része áldozatául esett a nem kellően átgondolt feketefenyővel végzett „kopárfásításnak”. Örökzöld, húsos leveleinek alakja alapján nevezik „medvefül” illetve „cifra” kankalinnak is, melyeket a napfénytől fehéres lisztszerű bevonat védi. Illatos aranysárga virágai a tengerszint feletti magasságtól függően áprilistól májusig nyílnak, de az utóbbi évtizedek megfigyelései a virágzási idejének két héttel való előbbre tolódását igazolták.

Cseh tyúktaréj (Orchis purpurea Huds.)
Apró , sárga virágú évelő növény. Zárt sziklagyepek, pusztafüves lejtők, száraz sztyeprétek faja. Rövid vegetációja és kis termete miatt nehezen megtalálható faj.

Cselling (Cheilanthes marantae (L.) Desv.)
A hazánkban fokozottan védett cselling rövid rizómájú haraszt, Eurázsia déli részén, a Himalájától Etiópián át a Pireneusokig fordul elő. Elterjedési területe hatalmas, maga a növény mégis igen
ritka. Európában a mediterrántól eltérő éghajlatú területeken alig tucatnyi állománya ismert. E kicsiny, elszigetelt populációk közül egyet a Kárpát-medencében, a Tapolca melletti Szent György-hegyen találhatunk meg. Hazánk egyik legnagyobb florisztikai ritkasága, s előfordulásának jelentőségét növeli, hogy egy melegebb éghajlatú kor flórájának máig fennmaradt maradványfaja. Növényünk kizárólag bazalt és szerpentin alapkőzeten, igen száraz, meleg mikroklímájú, sekély talajrétegű sziklagyepekben él. A kétszeresen szárnyalt levelei tavasszal és ősszel bőrneműek, élénkzöldek, a nyári aszály idején kiszáradnak, összepöndörödnek. A magasabbrendű növények között ritkák az un. poikilohidratúrás vízháztartású fajok, amelyek sejtjei az esők érkezése után visszanyerik víztartalmukat, a cselling és a vele együtt előforduló pikkelypáfrány (Ceterach) ilyen.

Epergyöngyike (Muscari botryoides (L.) MILL.)
A liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó gyöngyikék (Muscari) nemzetségébe hagymás évelő növényeket sorolnak. Magyarországon négy fajuk él: a fürtös gyöngyike, az üstökös gyöngyike, a karcsú gyöngyike, valamint az epergyöngyike. Ez a 10-25 centiméteres magasságúra megnövő gyöngyikefaj Közép- és Dél-Európában, a Balkánon, valamint Kis-Ázsiában fordul elő. Felálló, kopasz tőlevelei soha sem emelkednek a virág fölé. Fürtvirágzatának hossza körülbelül 3–6 centiméter, maguk a virágok gömbölydedek. Növényünk leginkább a száraz, meszes talajt kedveli, de jól megél a gyengén savanyú agyagtalajokon is. Gyönyörű, kék virágait március végétől májusig nyitja, alighanem ezek miatt nevezik egyes vidékeken csengőjácintnak, másutt gyöngyjácintnak. A vadon élő epergyöngyike hazánkban potenciálisan veszélyeztetett növény: a földművelés módjának változása és a vegyszerek rá sem hatnak kedvezően. Néha mégis meglepő helyen bukkan fel. A Balaton-felvidéken több helyen is előfordul, többek között jelentős számban Balatonszepezd térségében.

Ezüstaszott (Paronychia cephalotes (M. B.) BESS.)
A szikárkafélék (Illecebraceae) családjába tartozó, alacsony termetű, vékony, ezüstös bevonatot alkotó, sarjtelepet képző évelő növényfaj. Jellegzetes dolomitsziklagyep-faj, mely a szegfűféléknek rokona. Kis, nem feltűnő virágait ezüstös levélkék veszik körül. A virágok szárvégi fejecskében állnak, sziromlevelei hiányoznak. A levelek sűrűn állnak a heverő száron, hosszúkás-lándzsásak, keskenyek, rövid pillás élűek. Védett, reliktum faj.

Fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp.. nigricans)
A kökörcsinek a kétszikűek egyik legősibb családjának, a boglárkaféléknek (Ranunculaceae) a képviselői. Kis méretű (8-12 cm), lágyszárú növény. Leveli mélyen hasítottak, osztottak. Virágai bókolóak, fekete-bíbor színű lepellevél borítja a határozatlan számú porzót és termőt. Az egész növényt selymes szőrzet borítja. Az egész növény protoanemonint tartalmaz, ezért frissen és szárazon is mérgező. A növény bolyhos-szőrös hajtása kora tavasszal bújik elő. Szárnyas, szeldelt levelei csak elvirágzás után bontakoznak ki. Május végére a terméses hajtás megnyúlik, és a tetején szőrös aszmagtermések csokra fejlődik ki. A bibeszálak bolyhos repítőkészülékké alakulnak, a nyár elejére ez a szöszös „bóbita” szétesik, s a terméseket a szél széthordja. Az egyes termések felépítése is különleges: a repítőkészülék és a mag közötti rész megérve, kiszáradva spirállá csavarodik. Ha a talajra hullott termést nedvesség éri, a spirál elkezd kiegyenesedni, s az eleven rugótól hajtott mag befúródik a talajba, mintegy „elülteti magát”. Ez teszi lehetővé, hogy még az igen száraz felszínű termőhelyen is csírázásnak induljon. A fekete kökörcsin sokszor kerül a kirándulók kosarába, pedig kár leszedni, mert gyorsan elhervad. Vastag, a talajba mélyen lenyúló gyöktörzsét sem érdemes kiásni, mert az átültetést nem viseli el. A virágszedők buzgalmával dacolva egyelőre hazánk minden táján előfordul, a középhegységek sziklagyepjeiben éppúgy, mint a dombvidék löszgyepjeiben és az Alföld homokgyepjeiben.

Gérbics (Limodorum abortivum (L.) SWARTZ.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó 20-50 (80) cm magas korhadéklakó kosborféle, egyik legtermetesebb képviselőjük is egyben A növény földfeletti részei ibolyáslila-szennyeslila futtatású, zöld színanyagot alig tartalmaz. A szár erőteljes vastag, levelei a szaprofiton életmódnak megfelelően erősen redukálódtak, pikkelyszerűek. A május-június hónapokban megjelenő virágzat nyúlánk, a virágok nagyok, külső lepellevelei tojásdad-lándzsásak, kívül zöldesibolyák, belül világosibolyák, sötét erekkel tarkítottak. A belső lepellevelek kisebbek, szálas-lándzsásak, világosibolya színűek. Mészkedvelő, meleg, száraz tölgyesek, bokorerdők faja, de olykor feketefenyvesek alatt is megtalálható. Nemzeti parkunk területén gyakori.

Halvány sáfrány (Crocus vittatus Schloss & Vukot.)
A nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozó 10-20 cm magas, a közelmúltig kárpáti sáfrányként ismert, de a legújjabb vizsgálatok alapján halvány sáfrányként leírt védett növényfajunk. A hagymagumót borító pikkelylevelek rostosak. A levelek keskenyek, szálasak, tövükön hártyás hüvellyel körül vannak véve. A február-március hónapokban megjelenő virág tölcséres, a lepel sötétlila, a lepelcimpák csúcsán fordított V alakú sötétebb folt van, ritkán fehér színű vagy fehér alapon kéken csíkozottak. A párta töve kopasz, a bibe háromosztatú, fésűsen kiszélesedő függelék található rajta, mely hosszabb a porzóknál. Termése rövidkocsányú tok. Üde gyertyános tölgyesekben fordul elő, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén Kup - Pápasalamon térségében.

Holuby-bangó (Ophrys holubyana Andrasovszky)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó, fokozottan védett 10-30 cm magas hibridogén eredetű, önállósult bangófaj. Korábban poszméhbangóként azonosították, eredetét illetően azonban a poszméhbangó állománnyal hibridizáló szarvas bangó faj beolvadását valószínűsítik. Virágzata nyúlánk, amelyben a virágok lazán állnak, a hasonló bangóktól szarvainak méretével, és mézajkának nagyságával különbözik. Rendkívül ritka, jelenleg két állománya ismert a Dunántúlon, a nemzeti park területén Balatonfüred térségében.

Kaukázusi zergevirág (Doronicum orientale)
Legnagyobb botanikai értéke a Keszthelyi-hegységben található Edericsi-erdőnek a Sipos-torok nevű meredek völgy bükkösében található keleti (vagy kaukázusi) zergevirág előfordulása. Ez a délies, illír fészkesvirágzatú faj itt éri el elterjedése északi határát. Magyarországon máshol csak a Mecsek és a Tolnai dombság néhány pontján él.

Kígyónyelv (Ophioglossum vulgatum L.)
A kígyónyelvfélék (Ophioglossaceae) családjába tartozó, 5-25 cm-es, apró termetű harasztféle. Föld alatti gyöktörzséből hajt ki június-augusztus hónapokban az egyetlen hosszúkás-tojásdad alakú, asszimiláló (meddő) és spóratermő karéjra (sporofillumfüzér) tagolódott levél, amely némileg a kiöltött kígyónyelvre emlékeztet (innen ered a népies elnevezése). Az asszimiláló levélkaréj osztatlan, ép szélű, bőrnemű villás erezetű és világoszöld színű. A termő levélkaréj hosszú nyelű, amelynek csúcsán hosszában kétoldalt ülnek a spóratartók.

Királyné gyertyája (genyőte) (Asphodelus albus VILL.)
Liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó 80-100 cm magas, koloncos gyökerű, levélrózsás évelő védett növényfajunk. A tőlevélrózsa levelei szálasak, -60 cm hosszúak, 1-2.5 cm szélesek, háromszögletűek, sötétzöldek. A kb. 1 m magas tőkocsány levéltelen. A végálló virágzat tömött fürt, A lepellevelek 15-20 mm hosszúak, keskeny- elliptikusak, fehérek, hátukon 2 cm-es barna hosszérrel, tövükön összenőttek. A porzók a lepelből kiállnak, a murvalevelek sötétbarnák. Termése tojásdad tok.

Kis holdruta (Botrychium lunaria (L.) SW.)
Kígyónyelvfélék (Ophioglossaceae) családjába tartozó 3-35 cm magas, évelő holdruta-féle. Föld alatti gyöktörzséből hajt ki a kígyónyelvfélékre jellemző asszimiláló (meddő) és spóratermő karéjra (sporofillumfüzér) tagolódott levele, amelynek karéjai egyaránt 1-2-szeresen szárnyasan összetettek. A meddő levélkaréj 3-9 számú, félhold v. ferde legyező alakú, ülő levélkékből áll, ezek ép szélűek, esetleg helyenként bemetszettek, bőrneműek. A spóratermőrész a meddő karéjhoz hasonlóan tagolt, amelynek ágain
két sorban ülnek az éretten
barnássárga spóratartó tokok.

Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe L.)
A tárnicsok a róluk elnevezett család (Gentianaceae) legnépesebb nemzetsége (kb. 450 faj). Afrikát kivéve a világ minden táján honosak; általában a hegyvidékek lakói. Eurázsiai elterjedésű faj, mediterrán jelleggel. Sík- és dombvidékek kiszáradó láprétjein, hegyvidékek üde kaszálóin találkozhatunk vele. A leggyakoribb kék virágú fajok mellett piros, sárga és fehér virágúak is előfordulnak. Hazánkban - a közeli rokon tárnicskákkal (Gentianella spp.) együtt - 7 fajuk él, valamennyi védett. A latin név alapján a tárnicsokat gyakran enciánnak is mondjuk, legtöbb fajuk sajátos kék virágszínéből származik az enciánkék megnevezés. A kornistárnics /népies nevén kornisfű/ a nyár második felétől az ősz közepéig nyíló, néha comb magasságúra is megnövő, dekoratív faj. Levelei átellenes állásúak; az alsók széles-lándzsásak, a felsők szálasak. Virágai viszonylag nagyok, 3-4 cm hosszúak. Az ötcimpájú párta belül világosan pettyezett. Régebben gyökerét a tüdőbaj (pneumónia) gyógyítására gyűjtötték, de ez ritkasága és védett státusa miatt megszűnt. Napjainkban elsősorban élőhelyeinek az eltűnése, ami a leginkább veszélyezteti.

Kövér daravirág (Draba lasiocarpa ROCH.)
A Kárpátok és a magyar középhegység bennszülött növénye, a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozik. 5-10 cm magas évelő növény, sűrű, félgömbös tőlevélrózsával, mely virágtalan állapotában a kövirózsákéra emlékeztet. A hasonló megjelenés nem rokonság, hanem az azonos környezeti feltételekhez való idomulás eredménye. A szár levéltelen, csaknem fejecskében sűrűsödő, dús, aranysárga fürtöt visel. Levelei világosak, szürkészöldek, szálas-hosszúkásak, 1.5-3.5 mm szélesek, hosszú, merev, pillás élűek, hártyásak. A szirmok 4-6 mm hosszúak, a terméses fürt megnyúlt. Jellegzetes sárga virágait már sokszor február végén nyitja, de a fő virágzási időszak március-április hónapok. A Dunántúli-középhegység dolomitsziklagyepjeiben még eléggé gyakori védett növényfaj.

Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis WENDER.)
Boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó 10-25 cm magas, bozontos szőrös szárú, évelő növény. Levelei tőlevelek, fénylő szőrűek, szárnyasan összetettek, szeleteik hasadtak, a virágzás után jelennek meg, virágzáskor csak az előző évi elszáradt levelek vannak meg. A sűrű szőrzetű virágkocsányon csúcsálló, magányos virágok fejlődnek. A 6 ibolyaszínű lepellevélből álló virágai felállók. Sok termője és sok porzója van. Rovarmegporzású. Termései aszmagtermések, tollasak. Élőhelye: Hegy- és dombvidékeinken, száraz erdők szélében, sztyepplejtőkön fogyatkozóban lévő faj.

Lisztes kankalin (Primula farinosa L.)
A kankalinfélék (Primulaceae) családjába tartozó, 3-25 cm magas, tőlevélrózsás, évelő fokozottan védett növény. Levelei 1-10 cm hosszúak, 0,3-2 cm szélesek, visszás-lándzsásak vagy elliptikusak, fiatalon begöngyölt szélűek, a fonákon - főleg fiatalon – „lisztesek”, a színoldalon zöldek. Gyakran a csésze és a virágkocsány is lisztes bevonatú. Az április és július között megjelenő, 8-16 mm átmérőjű virágok sokvirágú ernyőben nyílnak, színük a ciklámen lilától a vörösesliláig változik, de előfordulnak fehér virágú példányai is. A párta öttagú, cimpái kicsípettek, torka sárga. A csészelevelek zöldek, 3-6 mm hosszúak. Termése 5-9 mm hosszú tok. Mészkedvelő, tőzegjelző, nálunk hidegkedvelő reliktum faj. Üde és kiszáradó láprétek növénye. Hazánkban már csak két biztos előfordulási helye ismert, mindkettő a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, így méltán lett a nemzeti park korábbi címerének növénye. Rendkívül veszélyeztetett!

Magas borsó (Pisum elatius STEV.)
A pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó védett Dél-európai eredetű, egyéves növény. A levelek kacsban végződők, rendszerint 4 levélkéjűek. A virágzati kocsány sokkal hosszabb, mint a pálha, mely nagyobb a levéllemeznél. A virágzat 1-3 virágú, a vitorla rendszerint lilás vagy vöröses, az evezők feketés-bíborszínűek. A bibe csatornás, a csúcsa alatt szőrös. A magvak gömbösek, szemcsések.

Magyar pikkelypáfrány (Ceterach javorkaeanum (VIDA) SOÓ)
A fodorkafélék (Aspleniaceae) családjába tartozó védett növényfajunk. Levelei szárnyasan szeldeltek, a fonákukon lévő szóruszokat pelyvaszőrök fedik. A levél fonákján a főér sötét színű. Melegkedvelő, szárazságtűrő faj. Száraz időben levelei fonákjukkal kifelé, csőszerűen összegöngyölődnek, ezzel is csökkentve a párolgási felületet. A spóratartókban a spórák május és július között érnek meg. Főleg bazalt- és mészkőfelszíneken, sziklarepedésekben, sziklagyepekben él, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a Szent-György-hegyen található jelentősebb állománya.

Májvirág (Anemone hepatica L.)
A boglárkaféléknek (Ranunculaceae) családjába tartozó védett növényfajunk. Kék, ritkábban rózsaszínű v. fehér virága levéltelen nyélen, még lombfejlődés előtt március - áprilisban virágzik. Virága alatt a háromlevelű gallér csaknem a kehely helyén van, azért tévesen kehelynek is vélhető, de igazi kehelylevele kék és sziromnak gondolható. Levele hosszúnyelű, háromkaréjú, kitelelő. Virága a lombfakadást kora tavasszal lombos erdőkben megelőzi. Régente a levele herba hepaticae nobilis néven májfájásra orvosság volt. Üde tölgyes és bükkös erdőkben él, főleg a Dunántúlon.

Méhbangó (Ophrys apifera HUDS.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó 20-45 cm magas fokozottan védett bangóféle. A tőlevelei tojásdad-lándzsásak. A virágzata nyúlánk, amelyben az egyes virágok lazán állnak. A külső lepellevelei rózsaszínűek vagy ritkán fehérek. A belső lepellevélei rövidebbek a külsőknél, szőrösek, zöldes-rózsaszínűek. A mézajak erősen domború, vörösbarna papillákkal fedett, közepén szabálytalan sárgás színű rajzolattal. Pusztafüves lejtőkön, lápréteken virít május június hónapokban.

Mocsári kardvirág (Gladiolus palustris GAUD.)
A nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozó 30-50 (-90) cm magas hagymagumós évelő fokozottan védett növényfaj. Szára mereven felálló. Levelei 0.8-1.5 cm szélesek, szálasak, hosszan hegyesedő csúcsban végződnek, számuk 4-5. Június-július hónapokban megjelenő virágzata 10-15 cm hosszú, laza egyoldalra néző füzér. Virágai 3-4 cm-es nagyságúak, lilás bíborpirosak. A tölcsérhez hasonló állású leplek eltérő alakúak és nagyságúak, az alsók hosszanti fehér sávval tarkítottak. Termése lekerekített végű, tompa visszás-tojásdad alakú tok. A veszélyeztetett alpin-illír elterjedésű fajnak hazánkban mindössze négy állománya maradt fenn, melyek közül a Tapolcai-medencei és a Bakonyaljai állomány Igazgatóságunk működési területén található. Nevével ellentétben kiszáradó láprétek üde sztyepprétek, cseres tölgyesek növénye.

Nagy pacsirtafű (Polygala major JACQ.)
A pacsirtafűfélék (Polygalaceae) családjába tartozó 20-30 cm magas, felálló szárú, szálas vagy szálas-lándzsás levelű védett növény. A virág 1.2-1.5 cm hosszú, élénk rózsaszínű. A virágban a fiatal magház nyele 3-4-szer hosszabb a magháznál, az érett tok nyele viszont kissé rövidebb, mint maga a tok. Szárat füves lejtőkön, sziklagyepeken, irtásréteken májustól szeptemberig virágzik.

Pókbangó (Ophrys sphegodes MILL.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó, legkorábban (május) virágzó és viszonylag a leggyakoribb hazai fokozottan védett bangófaj. Levelei hosszúkás-lándzsásak, fényes világoszöld felületűek. Vörösesbarna alapszínű szőrzetszerű képlettel borított és tarka rajzolatú virágaik bizonyos távolságról nézve ülő rovarra emlékeztet. A domború, erősen hátrahajló élű és ennek köszönhetően egy pók potrohra emlékeztető mézajkán legtöbbször egy H v. X alakú kopasz, világos folt található. A külső lepellevelei sárgászöldek, míg a belsők barnásak és kopaszak. Csak közelről mutatós, viszont élőhelyein a szárazabb gyepekben nehezen észrevehető növény, ezért könnyű kitaposni. Mészkedvelő, elsősorban nedves és száraz élőhelyek átmeneti zónájában fordul elő.

Poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora L.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó 10-35 cm magas kosborféle. A tőlevelei szálas-lándzsásak, a szárlevelei szálasak, legfeljebb 1 cm szélesek. A virágzata nyúlánk, tömött, többé-kevésbé hengeres fürt. A virágok aprók (0.8-1 cm), színük nagyon változékony, legtöbbször szennyes vörös-barnák, de előfordulnak sárgásbarna és olykor zöldesfehér egyedek is. Tudományos nevét a poloskaszagra emlékeztető kellemetlen illatanyagokat termelő virágairól kapta, melyek általában valóban kellemetlen szagúak, de vannak szagtalan példányai is. Jellemző előfordulási helyei láp-, mocsár-, homok- és löszpusztarétek, szikesek, valamint homoki tölgyesek tisztásai. Nemzeti parkunk területén a Balaton-felvidéken, a Tapolcai-medencében találhatók nagyobb állományai.

Sárga koronafürt (Coronilla coronata L.)
Pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó 25-50 cm magas, felemelkedő szárú évelő növényfaj. A levelek páratlanul szárnyaltak, 4-6 levélpárúak. A levélkék rövid nyelűek, elliptikusak, szálkás csúcsúak, rendszerint fonákuk kékeszöld. A virágok levélhónalji ernyőben állnak, hosszú kocsányúak, egy virágzatban 15-25 virággal. A szirmok sárgák, a csónak felfelé domborodik. A termés 2.5-4 cm hosszú, befűzött hüvely. Karszt és bokorerdők jellemző védett növényfaja.

Sárgaliliom (Hemerocallis lilio-asphodelus L. em. Scorp.)
A liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó alpin-balkáni védett faj. Szép sárga virágait korábban nagy számban gyűjtötték, ennek következtében megritkult, csak legeldugottabb állományai maradtak fenn, hűvösebb klimatikus adottságú patakmenti ligetekben, lápréteken, gyakran együtt a hasonló termőhelyi környezetet kedvelő zergeboglárral. Degen Árpád már 1905-ben javasolta védelemre. Sáshoz hasonló levelei miatt kapta a „sásliliom” találó népi elnevezését.

Szennyes ínfű (Ajuga laxmannii (L.) Benth.)
Az ajakosok (Lamiaceae) családjába tartozó védett növényfajunk. A nemzetségnek közel 50 faja ismert, Eurázsiában élnek, legtöbbjük a Földközi-tenger medencéjében honos. Hazánkban négy fajuk fordul elő. Két faj virágai kékek, kettőé pedig sárgás színűek. A nemzetség legritkább hazai faja a szennyes ínfű. Legtöbb előfordulása löszpusztarétekről, pusztafüves lejtőkről ismert, de olykor megjelenik lösztölgyesek és karsztbokorerdők tisztásain is, például a Balaton-felvidék keleti peremein. Legnagyobb magyarországi populációi itt és a Mezőföldön élnek. Egykori alföldi állományainak túlnyomó többsége mára áldozatul esett termőhelyei felszántásának. Áprilistól júniusig nyíló, a levelek hónaljában fejlődő virágainak alapszíne piszkosfehér vagy halványsárga, rajta rendszerint bíboros vagy barnás rajzolattal. Néhány deciméter magasságúra növő sarjtelepes évelő növény.

Szibériai nőszirom (Iris sibirica L.)
A nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozó magas (80-100 cm) karcsú, védett növényfaj. Mészkedvelő, láp és mocsárrétek, nedves kaszálók, magassásos társulások, láperdők faja. Ibolyáskék színű - a kertészeti változattal gyakran összetévesztett – virágai május-június hónapokban nyílnak. A láprétek, vizes élőhelyek visszaszorulásával állománya veszélyeztetett, jelentősebb előfordulásai a Dunántúlon találhatók.

Sziklai ternye (Alyssum saxatile L.)
Sziklafalak, nyílt sziklagyepek, várromok sárgán virító védett növénye, a „bazaltorgonák” jellegzetes faja. A keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozó mediterrán-közép-európai elterjedésű 30-40 cm-es fásodó tövű, évelő növény. Levelei hosszúkásak, szürke molyhosak. Középhegységeinkben áprilistól májusig virágzik, élénk sárga apró fürtvirágzatai messziről is jól látszanak.

Szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea (L.) R. BR.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó 20-60-(80) cm magas évelő védett kosborfaj. Lápréteken, sziklagyepek, pusztafüves lejtőkön található. A szár vastag, leveles és a többi résszel együtt kopasz. Levelei szálas-lándzsásak, 10-20 cm hosszúak és 8-15 mm szélesek, a felsők rövidebbek, szálas-ár alakúak. A május-július hónapokban nyíló virágzat laza v. tömött, rövid v. megnyúlt, sokvirágú fürt. A virágok kicsik, illatosak és színük a halvány bíborvöröstől a rózsaszínen át egészen a fehérig változhat. A mézajak háromkaréjú, a középső karéja az oldalsókkal azonos méretű. A sarkantyú fonalszerű, ívesen lefelé görbül, kihegyezett csúcsú.

Sömörös kosbor (Orchis ustulata L.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó alacsony, mindössze 10-35 cm termetű növény. Tőlevelei fényesek, tojásdad-lándzsásak. Hosszúkás-hengeres virágzatában a virágok mindössze 3-6 mm-esek, ez Európa legkisebb virágú kosbora. Hosszú ideig, júniustól augusztusig virágzik. A bimbós felső virágok és a már kinyíltak külső lepellevelei feketés bíborpiros színűek. A mézajak közepén túl osztott és a középső cimpa elöl ismét két szétálló cimpára hasadt. Fehér alapon bíborpettyes színű mézajak sömörre emlékeztető mintázatából ered népies elnevezése. A sarkantyúja 1-2 mm-es, lefelé irányul. Nagyon érzékeny a környezeti változásokra, ezért hazánk alföldi területein már nagyon megritkult. Homoki rétek, pusztafüves lejtők, hegyi rétek növénye, a Balaton-felvidék több pontján (Káli-medence, Tapolcai-medence) még jelentős számban megtalálható.

Tarka sáfrány (Crocus reticulatus STEV.)
A nősziromfélék családjába (Iridaceae) tartozó „krókusz” növénynemzetség neve a görög "kroké", azaz fonal szóból származik, mely a virágok fonalszerű, 3 ágú bibéjére utal. Sárgát jelentő "sáfrány" szavunk pedig arab eredetű, s ez szintén a bibére, ill. ennek sárga (sokszor vöröses narancssárga) színére vonatkozik. A nemzetség zöme a Mediterráneumban él és hegyvidéki növény. Hazánkban vadon 4 faj fordul elő, s ezek mindegyike védett. A tarka sáfrány kis termetű, mindössze 5-10 cm-es, hagymagumós évelő növény. Virágai hosszúkás-harang alakúak, fehér v. halványibolya színűek, a külső lepelcimpáikon 3-3 hosszanti lefutású ibolyás csík található. E bélyeg jól elkülöníti vadon termő és kerti kultúrába vett rokonaitól is. A lepellevelek közül kiálló bibe vékony, bunkóalakú, narancssárga. Porzói sárgák. Termése háromrekeszű tok, hengeres vagy orsó alakú, csúcsán rövid csőrben végződik. Tőállású levelei csak néhány mm szélesek és-a nemzetségre jellemzően - fehéres középerűek. Laza, humuszos, homokos-löszös altalajú tölgyesekben, gyepekben, sztyepplejtőkön valamint az ide telepített akácosokban él. Hazánkban éri el elterjedésének ÉNy-i határát. Előfordulásait a Mezőföld és a Duna-Tisza köze déli részének néhány pontjáról, valamint Debrecen környékéről ismerjük. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén Siófok közelében található kisebb állománya.

Tátorján (Crambe tataria Sebeők)
A tátorján a pontusi sztyeppek maradványa a Kárpát-medencében. Már a XVI. század végén felkeltette a Carolus Clusius, németalföldi természetkutató figyelmét, aki beszámol arról, hogy a magyarok szűkös esztendőkben kenyérnek eszik a gyökerét, amit bizonyára a tatároktól tanultak. A XX. század elejére úgy tűnt kipusztult hazánkból ez a feltűnő növény, megfogyatkozását, eltűnését elsősorban élőhelyeinek mezőgazdasági művelésbe vonása okozta. Kisebb mértékben azonban az is hozzájárult, hogy a pásztorkodó, földművelő nép szívesen fogyasztotta a feltűnő "tatárkenyér" káposztára emlékeztető ízű karógyökerét, hajtásait és levélzetét. Ez nem meglepő, mert a tátorján is a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozik. A tátorján eredeti termőhelyei meredek, erodálódó partoldalak, löszvölgyek; zárt gyepekben nem él meg. Több lelőhelyén másodlagos termőhelyeken, gyümölcsösök, szőlők bolygatott gyepszintjében található. Az alföldön a tátorján szó jelentése: szélvész, orkán, fergeteg. A szélnek egyébként nagyon fontos szerepe van a növény terjedésében, fennmaradásában. Több más sztyeppei növényhez hasonlóan a tátorján gömb alakú kórója - miután megértek termései - leválik tövéről és így a szél ördögszekér módjára görgeti, miközben becőketerméseit nagy területen szórja szét. Magyarországon legnagyobb állományai a Mezőföldön élnek.

Tavaszi hérics (Adonis vernalis L.)
A tavaszi hérics a magyar flóra egyik legszebb vadvirága. Nagy méretű (3-6 cm átmérőjű) magánosan fejlődő, fénylő, aranysárga virágai március elejétől május közepéig már messziről felhívják magukra a figyelmet. Rendszerint bokrosodó, 30 cm magasra is megnövő évelő növény, feketésbarna, rövid, erős, ferdén álló gyöktörzzsel, amelyből nagyszámú gyökér ered. A szár sűrűn leveles, összetett levelei, finom sallangokra szeldeltek. Változó számú (10-30) sziromlevelet, számos porzót és termőt fejleszt. A külső szirmok és a csészék fonák oldala ibolyás színnel csíkozott. A virágból fejlődő aszmag terméscsoport gömbölyű vagy hosszúkás, éréskor sok részterméskére hull szét. A nemzetség a nevét a görög-latin mitológiából ismert Adoniszról, Vénusz kedveséről, a férfiszépség félistenéről kapta. A boglárkafélék (Ranunculaceae) ősi családjának tagja. Eurázsia kontinentális területein elterjedt sztyeppnövény. Különféle száraz gyepekben, irtásréteken és legelőkön, karszt-bokorerdőkben, ligetes, melegkedvelő tölgyesekben találkozhatunk vele. Gyöktörzsét - vizelethajtó, szívnyugtató hatóanyagai miatt - valaha nagy mennyiségben gyűjtötték. Közeli rokona, az erdélyi hérics (A. transsylvanicus), élőhelyeinek megszűnése, ill. az egykori mértéktelen droggyűjtés miatt mára végveszélybe került. A tavaszi hérics hazánkban ma még sokfelé előfordul, de hiányzik a Nyugat-Dunántúlról és kipusztult az Alföld jelentős részéről. Igen erősen mérgező hatású növény mind zölden, mint szárítva. Hatóanyaga a gyűszűvirágéhoz hasonló hatású glikozida, amely érzéstelenséget idéz elő. Az állatok legelés közben rendszerint otthagyják, és szárát a széna közül is kiválogatják.

Téltemető (Eranthis hyemalis L.)
A téltemető a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó gumós, bokros tövű 8-18 cm magas évelő növény. A hóvirággal együtt virágzó, de annál korábban nyíló védett geofiton növény. A csésze alakú, világító sárga virágai alatt a gallérozó murvalevelek körben állnak. A virág magános, csúcsálló, a virágtakaró külső levelei hosszúkásak, a belsők keskenyebbek, aranysárgák, a mézfejtők zsákszerűek.

Tőlevelei virágzás után jelennek meg, a tavasz folyamán azonban ezek is visszahúzódnak. Tüszőtermésének apró magvait a hangyák hurcolják szét. Élénkzöld, tenyeresen osztott tőlevelei virágzás után jelennek meg, a tavasz folyamán azonban ezek is visszahúzódnak. Tüszőtermésének apró magvait a hangyák hurcolják szét. Hazánkban nem őshonos, mediterrán származású dél-európai faj, de jól beilleszkedett a hazai flórába, nem vált gyomnövénnyé, és ma már számos helyen megtalálható a nedves talajú gyertyános-tölgyesekben és ligeterdőkben. Nyáron mint a hóvirág visszahúzódik a talajba. Legszebb és legnagyobb vadon élő állománya Aszófő község közelében él.

Vetővirág (Sternbergia colchiciflora W. ET K.)
Az amariliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozó, megjelenésében inkább a kikericsekre hasonlító hagymás, tőlevélrózsás védett növényfaj. A vetővirág, vagy más nevén kikericsvirágú sárika a Dunántúli-középhegység sztyepplejtőin és a Tiszántúl déli részének löszgyepjein az őszi esők után, rendszerint szeptemberben nyílik, mely időben egybeesik az őszi gabonák vetésidejével. Innét ered a „vetővirág” elnevezés. Csak csapadékos nyárvégeken és őszeleji időszakban tapasztalható hogy viszonylag gyakori, de ritkán és rövid ideig virágzó növényke. Kevéssé feltűnő, de jellegzetes lapos felcsavarodó leveleit március-április hónapokban találhatjuk meg. A természetes záródott gyepekben csak szálanként, de a bolygatott, felszakadozott gyepekben nagyobb egyedszámban fordul elő.

Vitézkosbor (Orchis militaris L.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó, legjellemzőbb pionír kosborfaj, főleg kiszáradó láprétek védett növényfaja, de megtelepedhet bolygatott termőhelyeken, felhagyott homokbányákban, útbevágásokban egyaránt. Nevét a vitézsisak-szerűen összehajló lepellevelei miatt kapta.

Vitézvirág (Anacamptis pyramidalis (L.) RICH.)
Az Orchideafélék (Orchidaceae) családjába tartozó, 15-50 cm magas, gracilis megjelenésű évelő védett kosborfajunk.
Levelei keskeny-lándzsásak, a felső szárlevelek szálasak. Június-júliusban megjelenő virágzata kezdetben rövid, hegyesen kúpos, tömött fürt, amely a virágzás előrehaladtával megnyúlik. Virágai sötét-bíborvörösek, ritkán rózsaszínűek, aprók. A mézajak mélyen háromkaréjú, a karéjok hosszúkás-tojásdadok, ép szélűek. Az oldalsó karéjok tövénél két púpszerű függelék található. A sarkantyú fonálszerű, hosszabb a magháznál.

Zergeboglár (Trollius europaeus L.)
A hunyorfélék (Helleboraceae) családjába tartozó termetes növényfaj, mely az európai magashegységi rétek gyakori faja, hazánkban viszont tipikus jégkorszaki védett maradványnövény. Legelterjedtebb és legnagyobb állományai a Dunántúlon, a Bakonyalján találhatók, üde és kiszáradó lápréteken, égerligetekben, de az észak-keleti országrészben is megtalálható állományai, igaz egyes vidékek populációi az elkülönülés miatt más-más alfajokhoz tartoznak. Viszonylag nagy termetű, bokrosodó növény, virágzása idején a méteres nagyságot is eléri. Élénksárga virágai magányosak, de sziromlevelek helyett (melyek hiányoznak) színes csészelevelekből áll.

Ugrás a tetejére