Gólyák védelmében

  • Fészek oszlopon
  • Fészekkezdemény
  • Túlméretes fészek
  • Fészek kikönnyítés
  • Fészek kikönnyítés
  • Fészek kikönnyítés
  • Fészekmagasító kihelyezés
  • Leszakadt fészek / Fészekmagasító és új oszlop kihelyezés

Igazgatóságunk a tavalyi évben is figyelemmel kísérte a működési területén élő fehér gólyák sorsát. Zala vármegyében 132 fehér gólyapárról és 318 fióka kikeléséről volt tudomásunk.

Az E.ON és saját kollégáink elhivatott munkájának köszönhetően a gólyák megérkezéséig 55 db gólyafészek esetében történt gallynyesés, kikönnyítés, illetve fészektartó kihelyezése mindössze 4 hónap alatt.

Több fészek rongálódott meg a tél folyamán, sok esetben gallyakat kellett oszlopokról eltávolítani, több helyszínen az oszlopokra épített fészkek helyére kellett fészekmagasítót kihelyezni, valahol szükséges volt az oszlop cseréje is, a túlméretes fészkek kikönnyítésre kerültek, pár esetben pedig üzemzavari vészhelyzet miatt az eltávolított fészkek helyére került fel fonott fészekalap. A lehulló fészekanyag elszállításában a helyi önkormányzatok segítették munkákat.

Írta: Gerencsér Beáta (BfNPI)

Fotók: Gerencsér Beáta (BfNPI), Kovács Angéla (Alsópáhok)

Ugrás a tetejére