Egy fasor tájképformáló hatása
A települési és a természeti táj meghatározó elemei a fasorok, legyen szó akár vízfolyás mentén sorakozó, akár útvonalat kísérő, mesterségesen kialakított facsoportokról. A fasorok lineáris irányultságukból fakadóan nem csupán funkcionális (árnyékolás, szélfogás) és ökológiai szerepet (fotoszintetizálás, élőhelyteremtés) töltenek be a tájban, hanem esztétikai szerepkörrel is rendelkeznek. Patakparton futó galérianövényzetként, takaró hatásukkal ellensúlyozhatják a vonalas elemek vizuális megjelenését, míg egy kultúrtájban futó útvonal esetében ritmikus ismétlődésükkel inkább kiemelik azt a mezőgazdasági táblák közül. Tagolják, változatossá teszik a táj szerkezetét, segítik a tájékozódást, vezetik a szemlélődő tekintetét, irányt fejeznek ki, melyet az egyes kerttörténeti korszakok során létrehozott kertegyüttesekben – a Széchenyi-hársfasor Nagycenken vagy a Festetics-feketefenyő fasor Keszthelyen – is előszeretettel alkalmaztak.
Bár a fasorok hagyományosan egy fajból kerülnek kialakításra, napjainkban a fajspecifikus kártevőkkel szembeni védekezés érdekében egyre gyakrabban találkozhatunk több fajból kialakított fasorokkal is. A fák, és ennél fogva a fasorok jellegzetessége is a változásra való képesség, melynek köszönhetően mindig más-más karakterükkel gazdagítják, színesítik és teszik egyedivé az általuk kísért, változatlan elemek környezetét. A nyári lombkoronák formagazdagságában, az őszi lombok színkavalkádjában, a téli ágrendszerek örökzöld vagy éppen letisztult szépségében és a tavaszi virágszirmok életvidám kibomlásában mi magunk is szemtanúi lehetünk ennek a véget nem érő folyamatnak.
Írta és a fotókat készítette: Bubics Benedek tájvédelem, BfNPI
