Virágzik az őszi füzértekercs a zalai temetőkben is

  • Őszi füzértekercs egy zalai temetőben
  • Őszi füzértekercs egy zalai temetőben
  • Őszi füzértekercs egy zalai temetőben
  • A temetők gyakran védett fajok élőhelye.
  • Tájérték egy zalai temetőben. Kőkereszt.
  • Őszi füzértekercs egy zalai szőlőhegyen.
  • Őszi füzértekercs Zala vármegyében.
  • Őszi füzértekercs  Zala vármegyében.
  • Őszi füzértekercs Zala vármegyében.
  • őszi füzértkerecs közelről
  • őszi füzértekercs közelről

Kora ősszel megkezdte virágzását egy apró, különleges szépségű orchideánk, az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis), mely Zala vármegyében gyakorinak mondható, de számos nyári virágzású kosborfaj is kötődik temetők területéhez.

Az utóbbi évek kutatásai bizonyították, hogy a temetők, mint védett és ritka fajok élőhelyei, kiemelt szerepet játszanak az állományok fennmaradásában, az élővilág megőrzésében. A temetők ökológiai értelemben apró „élőhelyszigetek” a falvak, városok területén. Különlegességüket az adja, hogy elhelyezkedésük ellenére csak minimális emberi beavatkozás éri őket akár évtizedek, évszázadok távlatában is. Ha természetközeli állapotban maradt az élőhely, valamint az orchideafajok megjelenéséhez és magjainak csírázásához szükséges bonyolult kapcsolatrendszer fennáll, már csak az aktuális kezelés befolyásolja a fajok hosszú távú megőrzését.
Manapság, amikor a szőlőhegyek felhagyása egyre jellemzőbb, a külterjes legeltetéses állattartás és hagyományos kaszálórét már alig van, a fajok számára fontosak ezek a menedékek. Szerencsére vannak jó példák, hogy a megmaradt, művelt parcellák a kosborfajok, köztük az őszi füzértekercs jelentős állományait őrzik, de gyakran az orchideafajok nagy számban fordulnak elő temetőkben, míg eredeti élőhelyükön csak néhány töves állományaik találhatóak. Ezeket a fajokat a túl gyakori kaszálás ugyanúgy veszélyezteti, mint a kaszálás elmaradása.
Az őszi füzértekercs egyedei mostanában kezdik fejleszteni a talajra szorosan ráfekvő, kiterülő tőlevélrózsáikat, melyeket a fűnyíró megkímél, de a virágzatok gyakran áldozatul esnek, ezáltal a magszórás meghiúsul. A kaszálás későbbi (termésérés utáni) ütemezése vagy „kisebb” kíméleti területek hagyása a faj állományának fennmaradását szolgálja, ezért is fontos, hogy a nemzeti park, mint természetvédelmi kezelő kapcsolatot tartson önkormányzatokkal, civil szervezetekkel vagy akár magánszemélyekkel.

Szöveg: Biró Éva, BfNPI

Képek: Biró Éva, Magyari Máté és Schneidler Viktor; BfNPI

Ajánlott forrás:

Molnár V. Attila (szerk., 2018): Élet a halál után: a temetők élővilága. Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék, Debrecen. ISBN 978-963-490-047-4



Ugrás a tetejére