Énekesmadár monitoring a Külső-tónál

  • Énekesmadár monitoring a tihanyi Külső-tónál
  • Énekesmadár monitoring a tihanyi Külső-tónál

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság két munkatársa 11 éve folytat fészkelő énekesmadár-populáció monitorozást egy nemzetközi program (CES - Constant Effort Sites Scheme) részeként a tihanyi Külső-tónál.

Idén a csapat (az utánpótlás-nevelést szem előtt tartva időnként egyetemi hallgatókkal kiegészülve) hálóiba főként cserregő- és foltos nádiposzáta, fülemülesitke, nádi rigó, nádi tücsökmadár, nádi sármány és legnagyobb számban barkós cinege került. A madarak gyűrűt kaptak, megállapították ivarukat, megmérték evezőtollaik hosszát, feljegyezték kondíciójukat és tömegüket. Sok volt a fiatal madár, de néhány idősebb, a korábbi években gyűrűzött példány is előkerült. Az ilyen jellegű, hosszú távon azonos módszertannal véghez vitt programok teszik lehetővé, hogy a szakemberek nyomon kövessék egy adott terület, és az ott található élőlények közösségeinek állapotváltozásait. Ez utóbbi pedig elengedhetetlen például a megfelelő védelmi intézkedések tervezéséhez és kivitelezéséhez.

Forrás: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

Az eredeti cikk elérhető IDE katintva

Scroll to top