Érték a tájban

Egyedi tájérték felmérések a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának területén.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága – az ország többi nemzeti park igazgatóságához hasonlóan – számos más tevékenységköre mellett a természet-és tájvédelmi feladatok ellátásért felelős államigazgatási szerv. A természetvédelem mellett talán kevésbé ismert a tájvédelem fogalma, annak eszközei és jelentősége, így néhány szóban érdemes kitérnünk rá.

Mi is a táj és miért fontos annak védelme?

Amint megpróbáljuk meghatározni – pusztán a magunk számára – a táj fogalmát, könnyen arra juthatunk, hogy nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. A táj fogalmának tisztázására már több meghatározás is született, melyek eligazodásunkat segítik. A természet védelméről szóló (LIII./1996.) törvény megfogalmazása tekintendő egységesen elfogadottnak:

„A táj a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítésű és sajátosságú része, a rá jellemző természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol kölcsönhatásban találhatók a természeti erők és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek.” (6.§ (1))

E meghatározás egyben rávilágít a tájvédelem fontosságára és az abban betöltött felelősségünkre: az ember nem csupán a táj alkotóeleme, hanem egyúttal annak egyre nagyobb mértékben alakító eleme is. A természetben minden mindennel kölcsönhatásban áll, így bármilyen tájalakító tevékenységet végzünk, az előbb vagy utóbb, közvetve vagy közvetlenül, de kihatással van ránk.

Tájértékek és jelentőségük

A tájérték fogalmának tisztázásához ismételten a természet védelméről szóló (LIII./1996.) törvényt hívjuk segítségül:

Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van.” (6.§ (3))

Leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk: a tájérték a természet adta értékek és az ember alkotta környezeti elemek halmazának közös metszete. Ennek mindnyájan haszonélvezői lehetünk, amennyiben készen állunk meglátni a minket körülvevő és felfedezésre váró közös értékeinket. Az értékek a szemünk előtt vannak, mégis megtörténhet, hogy nem tulajdonítunk nekik jelentőséget, különösen akkor, ha mindennapi jelenlétük miatt életünk megszokott elemeivé válnak. Mégis, ami számunkra lassan hétköznapivá fakul, az a világ és az ország más tájairól érkezők számára korántsem számít szokásosnak. Éppen ezért ne felejtsük el, hogy kizárólag az ismert és számon tartott értékek megőrzésére és bemutatására nyílik lehetőségünk. Fontos kiemelnünk azt is, hogy a tájban rejlő értékekre a települési közösségek figyelmét is fel kell hívnunk, ezeknek az értékeket a meglétét, megóvásuk jelentőségét a helyben élőkben is tudatosítani kell, hiszen ezzel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a helyi közösségeknek a tájhoz, a szülőföldhöz való kapcsolata erősödjön.

A természet védelméről szóló (LIII./1996.) törvény értelmében „Az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szerv (igazgatóság) feladata” (6.§ (4)). A nemzeti park által végzett felméréseken fényképes és térképes adatállományok készülnek, melyeket az érintett települési önkormányzat felé továbbítunk.

A tájértékek csoportosítása

A tájértékek világának tipizálásához az alábbi csoportosítás nyújt segítséget*:

1. Kultúrtörténeti értékek

1.1. Településsel kapcsolatos egyedi tájértékek

1.2. Közlekedéssel, szállítással kapcsolatos egyedi tájértékek

1.3. Termeléssel kapcsolatos egyedi tájértékek

1.4. Egyéb emberi tevékenységhez, eseményhez kapcsolódó egyedi tájértékek

2. Természeti egyedi tájérték

2.1. Földtudományi egyedi tájértékek

2.2. Biológiai egyedi tájértékek

3. Tájkép egyedi tájérték

3.1. Kilátópont egyedi vagy jellegzetes látványképpel

3.2. Vonalas jellegű kilátóhely egyedi vagy jellegzetes látványképpel

* jelen felsorolás a tájértékek fő- és altípusainak kivonatát tartalmazza a teljes táblázat további alrészletei az alábbi honlapon tekinthetőek meg: http://www.termeszetvedelem.hu/egyedi_tajertek

Gyakorlati megvalósulás Kányavár tájértékein keresztül

Mit is jelentenek a fent megismertek a gyakorlat nyelvére lefordítva? Kányavár (Zala megye) településének példáján keresztül tekintsünk bele a tájértékek világába az alábbi térképi és fényképes ismertető segítségével. (Képek forrása: Bubics Tamásné és Bubics Benedek)

Írta és összeállította:

Bubics Benedek
tájvédelmi referens

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

2020.04.06.

Ugrás a tetejére