Úszó kagylótutajoktól mentesítették a Kis-Balatont

A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer I-es ütemén jelent meg az “úszó kagylótutaj”. Ez egy idegenhonos és az élővizekben invazívan viselkedő növényfaj, ami károsan hat a területre. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai közös erővel, még időben elkezdték a nagy területet elfoglaló növény eltávolítását.

Igazi őszi, ködös időben, csónakkal indultak a szakemberek a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer Zalavár melletti területére begyűjteni a káros növényt. Arra gyanakodnak, hogy a területtől idegenhonos “úszó kagylótutaj” akvaristák által kerülhetett a tóba. Az ökoszisztéma szerkezetének megóvása miatt kulcsfontosságú a trópusi, meleget kedvelő növényfaj eltávolítása. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ezért elkötelezett a visszaszorítása érdekében. Baranyai Olga monitoring referens elmondta: "Most még idejében vagyunk. Azt szokták mondani, hogy ha kis lokális foltok vannak az inváziós növényeknél és akkor kerül eltávolításra, akkor ezt a robbanásszerű szaporodást meg lehet akadályozni. Itt a kollégák most csónakkal fognak beevezni, megkeresik ezeket a foltokat a területen, és megpróbálják minél teljesebb mértékben eltávolítani. Most még időben vagyunk."

Az “úszó kagylótutaj” azért káros, mert olyan mértékben képes elszaporodni a víz felszínén, hogy lefolyási akadályt tud képezni. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakértői a közös erőfeszítés nyomán azt várják, hogy a vízterület jelentős részét elfoglaló “úszó kagylótutaj” szaporodását sikerül visszaszorítani.

A növény nem csak a nyílt vízen, hanem a parton is területet foglalt magának. Az eltávolítással elejét veszik, hogy a lefolyási akadály következtében megemelkedjen a vízszint. Ez akár a negyven centimétert is elérheti. Továbbá oxigénhiányt is okozhat a tavon. Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre hozzátette: "Beárnyékolja a vizet, így aztán az algák nem tudnak oxigént termelni. Egy oxigénhiányos állapot jöhet létre, ami akár halpusztulást és egyebeket is okoz. Mint inváziós faj, nagyon jellemző rá, hogy mérhetetlen sebességgel tud szaporodni. Magot is hoz, ivarosan is szaporodik, de rengeteg sarjat képes hozni, és ezért ilyen gyors a szaporodása."

Az “úszó kagylótutaj” képes túlélni a telet. Korábban a vizek befagyásával egyszerűen kipusztult, de enyhe tél esetén növekedhet az általa okozott kár. A szakemberek néhány hete vették észre, hogy megjelent itt ez a növény és vélhetően időben elkezdődött a prevenció. Ez azért is fontos, mert a Kis-Balatont átszelő és benne kanyargó Zala a területének minden sarkába el tudja juttatni ezt a növényt vagy a magját.

Forrás: Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió



Scroll to top