Nádi énekes-madarak monitoringja során madárgyűrűzési bemutatót tartunk, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk június 19-én, 26-án, július 10-én.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság egy korábbi KEHOP pályázati forrás keretében az Ordacsehi-berek területén lévő értékes vizesélőhelyek megőrzését, területének növelését, illetve azok fenntarthatóságát biztosító beavatkozásokat valósított meg.
A vízmegtartási munkálatok eredményességének nyomonkövetése céljából igazgatóságunk munkatársai a nádi énekes-madarak állományait a költési időszakban madárgyűrűzéssel monitorozza, amely a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által koordinált nemzetközi CES (állandó ráfordítású gyűrűzés) program része.
A monitoring során madárgyűrűzési bemutatót tartunk, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
A hálónyitás időpontja reggel 6:00 óra, a zárása délelőtt 11:00 óra.
A programon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött!
Kérjük, hogy részvételi szándékát a program előtt legalább 24 órával jelezze.
Szükséges felszerelés: az időjárásnak megfelelő ruházat, lehetőleg vízálló bakancs vagy gumicsizma.
A program erős szél vagy eső esetén elmarad!
Gyűrűzési helyszín: GPS: 46,7513666, 17,6066608
Meghirdetett időpontok 2026-ban:
május 22. péntek
május 28. csütörtök
június 5. péntek ld. Nádi madarak nyomában
június 19. péntek
június 26. péntek
július 10. péntek
Információ:
E-mail: berekvilagalatogatokozpont (@) bfnp (.) hu
(szóközök és zárójelek nélkül)












