Protected animal species

  • Kormorán
  • Szürke gém
  • Havasi cincér
  • Nagy hőscincér
  • Magyar tarsza
  • Mocsári teknős
  • Zöld gyíkok
  • Kockás sikló és naphal

Néhány jellemző faj a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkból:

Erdei sikló (Zamenis longissimus)
Testhossza akár a két métert is elérheti. Nagy, karcsú, hajlékony testű siklónk. Bozótos erdőszéleken, világos cserjékben gazdag ligetekben gyakori. Kisemlősök, madarak, fiókák és gyíkok jelentik fő táplálékát. A zsákmányát szilárdan megragadja, hajlékony testével rátekeredik, és gyorsan megfojtja.

Gyászcincér (Morimus funereus)
Hazánkban különösen a tölgyesekben előforduló, a cincérek (Cerambycidae) családjába tartozó védett bogárfaj. Nagy méretű, zömök, röpképtelen faj, szárnyfedői a varrat mentén összenőttek, a hártyás szárnyak csökevényesek. Hamvasszürke, szárnyfedőin két-két szabálytalan alakú bársonyos fekete folt van. Középhegységeink tölgy- és bükkerdőiben, valamint irtásokon, a földön fekvő rönkök alatt található, alkonyatkor aktív.

Havasi cincér (Rosalia alpina)
A cincérek (Cerambycidae) családjába tartozó, 1,5-3,8 cm hosszúságú védett bogárfaj. Közép- és Dél-Európa hegyvidékein, hazánkban középhegységek bükkerdeiben él. Európa egyik legszebb bogara. Sűrű, kék vagy kékesszürke szőrzete és a szárnyfedőkön, valamint az előháton látható bársonyfekete rajzolat alapján összetéveszthetetlen. A hím csápja hosszabb, mint a teste. Lárvája idősebb beteg bükkfák törzsében fejlődik több évig. Az utóbbi években a zöld juhar is a tápnövényévé vált, ezen keresztül a síkvidékeken is megjelent. Júniustól szeptemberig, napos időben rajzik Az öreg bükkösök kivágásával fennmaradása aktuálisan veszélyeztetett.

Kockás sikló (Natrix tessellata)
A vizekhez ragaszkodó faj, főként nagyobb tavaink parti zónájában gyakori. Elsősorban kistestű halakkal táplálkozik. Élőhelye, valamint a testét tarkító pepitamintázat teszi felismerhetővé, habár vannak egyszínű példányai is. A nőstények nagyobbak és vaskosabbak a hímeknél. Tojásaikat késő tavasszal, vagy nyár elején rakják nád- vagy rőzsekupacokba, üregekbe. Állományainak egyik veszélyeztető tényezője, ha telelőhelye távol esik a nyári tartózkodási helyétől: vonulása során

Nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo)
Halakban gazdag édes-, brakk- és sós vizes partok jellemző, kiválóan úszó madara. Fákon, telepesen költ, a madarak maró ürüléke néhány év alatt elpusztítja a fát. Mindkét szülő építi a fészket és részt vesz a kotlásban. Fő tápláléka a hal, amelyből naponta 30-40 dekagrammot fogyaszt. Faggyúmirigy hiányában tollazata átázik a víz alatt, ezért gyakran láthatók, amint széttárt szárnyakkal szárítkoznak.

Magyar tarsza (Isophya costata)
Zömmel növényi táplálékon élő, lassú mozgású, csökevényes szárnyú, röpképtelen, endemikus szöcskefaj. Kétszikűekben gazdag, középszáraz sztyeppréteken, illetve nedvesebb magaskórós társulásokban él néhány izolált populációja. A megfelelően időzített kaszálás és legeltetés, a növényvédőszerek körültekintő használata, valamint élőhelyeinek védelme és megfelelő kezelése elősegíti e ritka rovarfajunk fennmaradását. Fokozottan védett!

Mocsári teknős (Emys orbicularis)
Egyetlen őshonos teknősfajunk iszapos fenekű, vízinövényekkel gazdagon benőtt álló- és lassú folyású vizekben található meg. Tojásait laza talajba ásott üregekbe rakja, ezek gyakran válnak az őket kiásó rókák, borzok áldozatává. Ragadozó, a halakon kívül kétéltűeket, vízi rovarokat, csigákat, férgeket, de növényi táplálékot is fogyaszt. A fajt leginkább veszélyeztető tényező az élőhelyvesztés, és a szárazföldi, tojásrakó helyek megszűnése mellett, az idegenhonos teknősfajok, legfőképp a vörösfülű ékszerteknős megjelenése és terjedése.

Nagy hőscincér (Cerambyx cerdo)
Az egyik legnagyobb európai cincérfaj. Karcsú testű, fekete, a szárnyfedők vége vörösesbarna. Lárvája öreg tölgyfák törzsében 3-4 évig fejlődik, általában magányosan álló, vagy erdőszéli fákat részesít előnyben. A lárvák a 8 cm-es nagyságot is elérik. Imágója júniusban és júliusban, alkonyatkor aktív, ilyenkor repül, vagy fatörzseken mászkál. Táplálék gyanánt fák kicsorgó nedvét nyalogatja. Az öreg tölgyfák ritkulásával állománya erősen megcsappant.

Nagy kócsag (Ardea alba)
Optimális élőhelye a nyílt vízfelületekkel tarkított, erősen benádasodott tavak. Sűrű, avas nádasokban fészkel, gyakran más gémfélékkel vegyes telepeket alkotva. Táplálékát halak, vízi rovarok, kisemlősök, madárfiókák alkotják. Áttelelő példányainak száma egyre növekszik; a vonulók a Földközi-tenger térségébe költöznek. Európai állományát csaknem felszámolták a 19. században dívó kócsagtollas viselet miatt, a megmaradt néhány fészkelő pár védelméül nevezték ki a kis-balatoni kócsagőrt, 1922-ben. A magyar természetvédelem címermadara, nap mint nap az ötforintoson láthatjuk. Fokozottan védett!

Szürke gém (Ardea cinerea)
Közép-Európában még gyakorinak tekinthető, nagyobb testű vízimadár. Alkalmazkodóképes, a halakban gazdag vizek mentén, ártéri erdőkben, vagy nádasban fészkel. Hangja rekedtes "krekk", melyet röptében is hallat. A szürke gémek többsége D-DNy-Európában telel, de a Szaharán túlra is eljutnak. Hazánkban egyre több az áttelelő példány. Főleg halakra vadászik, de rovarokat, pockot, egereket és madárfiókát is megfog.

Zöld gyík (Lacerta viridis)
Élőhelyek tekintetében nem válogatós, a legszárazabb területek kivételével ország legnagyobb részén elterjedt. Legnagyobb termetű gyíkfajunk, hossza a 40 cm-t is elérheti. Májusban, a párzási időszakban a smaragdzöld színű hímek torka ragyogó kékké válik. A nőstények júniusban rakják le tojásaikat, a kicsik augusztusban kelnek ki, és azonnal önellátóak. Rovarokkal, lárvákkal táplálkoznak. Októberben védett, fagymentes, földalatti üregekbe, járatokba, vagy farakások alá, pincékbe húzódnak, telelőhelyüket áprilisban hagyják el. A fajt elsősorban az élőhelyeik feldarabolódása és beépítése, a közúti elütések, a kutyák és macskák általi zsákmányolás veszélyezteti.

Scroll to top