Különleges vendég a Kis-Balatonon

Igazgatóságunk szakemberei az utóbbi években rendszeresen végeznek madárgyűrűzést a Kis-Balatonon szeptember-október fordulóján. A célfaj a fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon), a kiterjedt aratatlan nádasaink fogyatkozó énekesmadara.

2017 óta több mint 3 000 példányt jelöltünk a fajból, sok külföldi gyűrűs madár is megkerült, valamint az általunk gyűrűzött példányokból is sokat visszafogtak.

A Kis-Balatonon gyűrűzött fülemülesitkék megkerülési helyszínei.


A Kis-Balatonon visszafogott fülemülesitkék.

A fülemülesitke megkerülési rátája, annak ellenére, hogy egy 10-13 g súlyú apró énekesmadárról beszélünk, meglehetősen magas, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy vonulása és telelése során is ragaszkodik a – természetvédelmi szempontból – jó minőségű (viszonylag nagy kiterjedésű, több éve nem bolygatott) nádas élőhelyekhez. Egy hasonló méretű „átlagos” énekesmadár megkerülési rátája néhány ezrelék, ugyanez a fülemülesitkénél egy nagyságrenddel több, százalékban mérhető. Ennek ellenére rendkívüli meglepetésként ért a 2023.09.27-én fogott gyűrűs madár, mely egy katalán (Barcelona) jelölőgyűrűt viselt. A madarat Deltebre település közelében tavaly novemberben jelölték az Ebro folyó torkolatának nádasaiban a katalán kollégák. Ez a faj első spanyolországi vonatkozású, egyben legtávolabbi (1472 km) megkerülése!

Szöveg: Szinai Péter (Természetmegőrzési Osztály), Szász Benedek (Természetvédelmi Őrszolgálat); BfNPI


Ugrás a tetejére