Veszprém szikláin, a Benedek-hegytől a Sintér-dombon, a völgyhidat szegélyező gyepeken és az út miatt keresztülvágott sziklafalakon át a Betekints-völgyig most jól láthatók a néhol tömegesen virágzó, tömött ernyőcskéjű magyar gurgolya (Seseli leucospermum W. & K.) magas növésű, virágzó példányai.
Az egyébként különösebben nem feltűnő növény kizárólag hazánkban fordul elő, a Magyar Középhegység dolomithoz kötődő, bennszülött faja. Kizárólag a Dunántúli-középhegységben, a Pilistől a Keszthelyi-hegységig, azonban egy helyen a Dunát is „átlépi”, és a Vác fölötti Naszályon is előfordul. Tudományos leírása Kitaibel Páltól származik 1801-ből. A faj dolomit sziklagyepeken él, rendkívül jól bírja a meleget és a szárazságot, karógyökerével mélyre hatol a sziklarepedésekben. Levelei szinte szálakká redukálódtak, így kevesebb felületen párologtat. Pamacsszerű élénkzöld kis tőlevélcsomóiról már kora tavasztól felismerhető, olyan látványt nyújt, mintha valaki kis kaporcsomókat dugdosott volna a sziklák repedései közé.
A legtöbben nem gondolnák, hogy városaink közül nincs még egy, ahol belterületen ennyi és ilyen nagy természetvédelmi értékkel bíró, fokozottan védett természeti érték található. A tízezres egyedszámra becsült állománynagyságú magyar gurgolya mellett ugyan lényegesen kisebb egyedszámban – de szép számmal megtalálható az ugyancsak fokozottan védett Lumnitzer-szegfű is, amely ilyenkor szürkéskék párnáiról ismerhető fel a gurgolyáéhoz hasonló élőhelyeken.
Szerencsére a magyar gurgolya extrémnek mondható élőhelyei egyelőre nincsenek veszélyben, azonban a frekventáltabban látogatott kilátópontok közelében a bolygatás hatására megváltozó fajösszetételnek (gyomosodás) van leginkább negatív hatása a fajra is.
Vigyázzunk rájuk!
Fotók és szöveg: Cservenka Judit
