Európai Madármegfigyelő Nap – Miklósfai Mórichelyi-halastavak

Az Európai Madármegfigyelő Napok programot 1993-ban indította útjára a madártani szervezetek világszövetsége (BirdLife International). A program egyik célja, hogy a madárvonulás megfigyelésével, bemutatásával felhívja a figyelmet a madár- és természetvédelem fontosságára. Másfelől az esemény kiváló apropót szolgáltat a kiránduló csapatoknak, családoknak a természettel való kapcsolódásra, ismeretszerzésre. Így várunk az eseményre október 3-án mindenkit, aki madármegfigyelő és természetismereti élményekre vágyik.

A madármegfigyelő túra helyszíne, a Miklósfai-halastavak Natura 2000 terület, Zala vármegye jelentős vizes élőhelye. Fontos költő- és vonulóhelye a vízimadaraknak, annak ellenére, hogy elsődleges funkciója halastó. Megfigyelhetők a gyakoribb vízimadarak, mint a tőkés réce, szürke gém, bütykös hattyú, de a ritkábbak (rétisas, halászsas, vörös gém, cigányréce stb.) is szem elé kerülhetnek.
A túra útvonalára River’scool Mobil Természetiskolánk is kitelepül, így megismerkedünk a halastóban élő gerinctelen szervezetekkel is (szitakötő-, kérész- és tegzeslárvák, rákok, csigák, kagylók), amik számos vízimadár táplálékául szolgálnak.
Szükséges felszerelés: az időjárásnak és egyéni szükségleteknek megfelelő ruházat, ivóvíz, élelem. Távcsövet, teleszkópot, madárhatározót, amennyiben van, érdemes hozni, gyerektávcsöveket tudunk biztosítani.
A programon mindenki saját felelősségére vesz részt! A programon való részvétel ingyenes.

Találkozó helye, GPS koordináta: 46.391839, 16.969438
https://maps.app.goo.gl/fgXckEjRNi7pWdgH7

Információ: Major Ferenc természetvédelmi őr
Elérhetőség: +36704004055
Közreműködik: Schneidler Viktor, Cozma Nastasia


Ugrás a tetejére