Történeti áttekintés

"Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja
Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég:
Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülötte,
Mellyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog."

Berzsenyi Dániel: A Balaton

 

 

 

A balatoni táj nemcsak értékével, hanem szépségével, romantikájával, és az évszakonként változó színeivel, hangulatával egyaránt megérinti látogatóit. A vidéken lankás és meredek dombok, szelíd és szűk völgyek, magasabb fennsíkok váltakoznak. Természetesen a terület jellegét megadó természeti, környezeti adottság mindig a tó vize volt, amelyben tökéletesen megfér egymás mellett a vízi élővilág és a pihenni vágyó ember.

A Balaton közvetlen parti sávja ma már jórészt teljesen beépült művi környezet, mely a természetvédelem szempontjából kevésbé értékes. A mértéktelen beépítés és idegenforgalmi fejlesztések eredménye az a tény, hogy a vízminőség és a természetvédelem szempontjából egyaránt fontos vízparti nád, sás és gyepterületek egy jelentős része napjainkra eltűnt. A még meglévő, mozaikszerűen elhelyezkedő természetes vegetációjú területek felértékelődtek, további megőrzésük, esetenként helyreállításuk is fontos feladat.

Az Igazgatóság működési területe a 31/1997.  (IX. 23.) KTM rendelet értelmében Veszprém és Zala megyékre, a Kis-balatoni védett természeti terület Somogy megyébe átnyúló néhány részére, valamint 2004 év elejétől a Balatoni Üdülőkörzet Somogy-megyei területeire terjed ki mintegy 1 millió ha összterülettel. Jelenleg ennek mintegy 10 %-a áll országos védelem alatt.

A hazai természetvédelem a fontos kezdő lépéseket a Balaton térségében tette meg.

Annak ellenére, hogy páratlan életközösség alakult ki a Kis-Balatonon, már az 1900-as évek elején eldöntött tény volt, hogy vizét lecsapolják. Schenk Jakab külföldi segítséget vett igénybe a terület megmentésének érdekében: helyszínre hívta a nemzetközi Madárvédelmi Bizottság és a Holland Madárvédő Egyesület elnökeit, de az ő fáradozásaik is kudarcra ítéltettek. A Kisbalaton Vízlecsapoló Társulat ülésén, 1922 tavaszán a társulat elnöke, Kroller Miksa zalavári apát többek között a következőket mondta: "Uraim, Önök az égig ugrálhatnak, a Kisbalatont mi akkor is lecsapoljuk!" A madárvédők a továbbiakban a nemes kócsag védelmére összpontosítottak. Hollandiában gyűjtés kezdődött a kis-balatoni kócsagok megmentése érdekében, és az adomány 68 936 koronát tett ki. Idehaza is gyűjtést szerveztek, amellyel 14 130 korona gyűlt össze. Ebből a pénzből fogadták föl kócsagőrnek Gulyás József kis-balatoni halászmestert, aki jól ismerte a berek minden zegét-zugát. Ő volt a hazai természetvédelem első fizetett őre. Hivatását 1945-ig látta el. 1922-től közel három évtized telt el a madárvilág élőhelyének védetté nyilvánításáig (1946. január 10.).

Ezt az időpontot megelőzően lett védett a Tapolcai-tavasbarlang 1942-ben. A barlang különleges értéke miatt ma fokozott védelem alatt áll, és látogatása révén sok százezer ember ismerkedik meg a karsztosodás fogalmával. A mélyből feltörő "langyos vizek" összekeveredve a felszínközeli hideg karsztvizekkel, kisebb-nagyobb járatokat, üregeket oldottak ki a miocén korú mészkő belsejében. Idővel ezek labirintusszerűen összekapcsolódó folyosókká, termekké bővültek a törésvonalak és a réteglapok mentén. A Tapolcai-tavasbarlangon kívül további üregeket is feltártak a kutatók, hiszen a város alatt számos helyen "odvas a kő". A szintén fokozottan védett szomszédos Kórház-barlangot a gyógyászat szolgálatába állították: csíramentes, kalciumionokban gazdag levegője légúti betegségek kezelésére alkalmas.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot a magyarországi nemzeti parkok sorában nyolcadikként hirdették ki, annak ellenére, hogy már az 1940-es években interpelláció hangzott el az országgyűlésben egyik tájegységének - a Tihanyi-félszigetnek - első magyarországi Nemzeti Parkká nyilvánítása érdekében. Cholnoky Jenő földrajztudós álma csak részben valósult meg 1952-ben, amikor is ezen az alig több mint 10 km2 kiterjedésű területen avatták az ország első tájvédelmi körzetét. A félsziget műemlékein túl, elsősorban vulkáni eredetű képződményeiről ismert. Az évmilliós tűzhányóműködés utóhatásaként forró vizek törtek a felszínre, és a meszes-kovás oldatokból kicsapódó kőzetanyag (gejzírit) száznál több hévforráskúpot hozott létre. A környezetükből kimagasló, különös alakú, utóvulkáni eredetű sziklacsoportok mára Tihany világhírű nevezetességeivé váltak. A félsziget leghíresebb gejzírkúpja a Belső-tóhoz közel lévő Aranyház, amely nevét a sziklát beborító sárga zuzmóról kapta. A kedvező klimatikus élőhelyi adottságoknak köszönhetően gazdag a terület növény- és állatvilága. A délies hatásokat itt nemcsak az élővilág egyes fajai jelzik; a kabócák zengésétől hangos, színpompás bokorerdők valóban mediterrán hangulatot árasztanak. Ezt a sokféleséget, és a fél évszázados védettség eredményeit az Európa Tanács 2003. július 1-jén Európa Diplomával ismerte el, Magyarországon harmadikként.

A Tihanyi-félsziget után a Badacsony lett a Balaton-felvidék második tájvédelmi körzete, 1968-ban. Amikor az utolsó kőhordó csille is megállt a badacsonytomaji kőfejtőben, és megszűnt a hegy 1902-től megállás nélkül folyó pusztítása, országos védettséget kapott a terület. A Gulács és a Tóti-hegy bányái a II. világháború végén, illetve az 50-es években szűntek meg. A Szent György-hegy és a Csobánc bazaltja szerencsére kevésbé volt alkalmas a felhasználásra, így oldalaikon csak kisebb tájsebeket okozó "bicskabányák" működtek. A magyar természetvédelem egyik legnagyobb fegyverténye volt ezeken az egyedülálló tanúhegyeken a bazaltbányák bezáratása. A felszíni bányászat sebhelyeit az erdőgazdálkodás által végzett áldozatos fásítási tevékenység sem tudta teljesen eltüntetni. A medence hegyei páratlan látképet nyújtanak a régi pincékkel, kis templomaikkal, várromjaikkal és "szoknyájukon" a szőlőkultúrákkal. A bazalthegyek peremének meredek oszlopos jellegű letörései a "bazaltorgonák" messze földön híresek.

A természetvédelem a következő győzelmét a balatonkenesei tátorján élőhelyének védetté nyilvánításával érte el 1971-ben. A Pannon tenger üledékeit feltáró magaspart tetején lévő gyepterületek dekoratív, robosztus növénye már az 1600-as években ismert volt Magyarországon. A tátorján "keresztvirágú kóró, terebélyesen elágazó vastag szárral, húsos, többszörösen szeldelt nagy levelekkel, számtalan, méz illatú virággal és hatalmas, sokszor combvastagságot is elérő, répa formájú, méternél is mélyebbre, a földbe nyúló gyöktörzzsel." Ezt a gyökeret szűkös esztendőben, megpörkölve, kenyér helyett fogyasztották. Feltevések szerint a tatárok tanították a magyarokat a gyökér használatára, ez magyarázza egyben a tátorján latin elnevezését is (Crambe tatarica).

Az 1980-as évektől, az Országos Természetvédelmi Hivatal létrehozását követően, felgyorsult az értékes tájegységek védetté nyilvánítása. A természeti értékek veszélyeztetettsége, az intenzív mezőgazdasági tevékenység, a felszíni bányászat, a Balaton-felvidéken jelentkező tömeges beépítési igény indokolta ezt.

A Káli-medencében 1984-ben 9111 hektárontájvédelmi körzetet sikerült - talán az utolsó pillanatban - létrehozni. A medencében igen változatos földtani viszonyok uralkodnak, leghíresebb képződmények a "kőtengerek". A kőtengerek üledéksorát felépítő kőzettípusokat fehér vagy szürke színű kovás kötésű kavicsos homokkő alkotja. A finom- és durvaszemű üledék szabálytalan vastagságú rétegekben, sávokban váltakozik egymással. A jelenlegi domborzat kialakulásában a szél és víz eróziója játszott szerepet. Az 1900-as évek elején még majdnem az egész medencét körbefogta a kőtengerek lánca, de az ezen a területen is egykor működő bányaművelés miatt, a kőtengerek ma már csak egyes foltokban maradtak meg (a homokkövet malomkőnek is fejtették). A legszebb talán a szentbékkállai kőhát, amelyet közel eredeti állapotában láthatunk.

A terület kimagasló botanikai értékei a láprétek, amelyek közül a Sásdi-rét őrzi hazánk szinte egyetlen lisztes kankalin populációját. Ez a növény méltán lett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park címernövénye is. A medence falvai, szőlőhegyeinek pincéi sajátos tájképi hangulatot őriznek. Az itt található települések a korábbi faluképeket sokkal jobban megőrizték, mint más tájegységek falvai. A védetté nyilvánítás óta az önkormányzatok a természetvédelem segítségével jobban kézben tudják tartani a táj építészeti értékeinek megőrzését.

A Keszthelyi-hegység két részletben kapott védettséget. A Tátika alsó bazaltkúpján található ősbükkös 200-210 éves gyertyánnal, magas kőrissel, kocsányos tölggyel elegyes állománya korán, 1953-ban, maga a tájvédelmi körzet a Keszthelyi-hegységben 1984-ben alakult meg. A szinte teljesen erdővel borított déli terület jellemző alapkőzete zömmel a dolomit. A geológiai értékek sorában a kőfülkék, sziklaalakzatok és szurdokok mellett a kisebb foltokban mészkő felépítésű K-i területen több kutatás alatt álló barlang is van, közülük a Csodabogyós-barlang cseppkövekkel is büszkélkedhet, és 2006. óta turisták által is látogatható vezetett overallos kalandtúrák keretében, előzetes bejelentkezés alapján. A terület legnagyobb botanikai értéke a keleti zergevirág és a medvefül kankalin, de gyakoriak a különböző orchideafajok is.

A Balaton-felvidék tájegységeinek védetté nyilvánítása sorában a Pécselyi-medence volt az utolsó, 1997. augusztus 1-jén. A medencéhez tartozó Aszófői Téltemetős Természetvédelmi Terület ezt megelőzően, 1987-ben kapott országos védettséget. Lankás hegyoldalak, széles medencék, lapos fennsíkok - némelyiken karsztos formakincs (pl. karrmező) - jellemzik a tájat. A természettel összhangot találó évszázados gazdálkodási formák, szőlők, gyümölcsösök, rétek, legelők váltakoznak az ősi növény- és állatvilágot őrző erdőkkel, száraz gyepekkel, lápokkal, ahol az egyszerű kirándulótól a botanikus-zoológus specialistáig mindenki számtalan szépséget és érdekességet találhat.

A Balaton-felvidék természeti és kultúrtörténeti értékeinek védelmére 1997. szeptember 23-án hozták létre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot,amelyhez a Magas-bakonyi, a Somló Tájvédelmi Körzet, a Mura-menti Tájvédelmi Körzet (2007. óta), valamint a három megyében összesen 27 kisebb természetvédelmi terület is hozzátartozik. Működési területe 2004. január 1-től jelentősen bővült. Így az illetékességi terület kiterjed Veszprém- és Zala megyére, Györ-Moson-Sopron megyében 5 település teljes közigazgatási területére, Somogy megyében a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó településekre, kivéve Marcali teljes közigazgatási területét. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól átkerült mintegy 110 ezer hektár magába foglal több védett (a Nagybereki Fehérvíz, a Látrányi-puszta, a somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi területek), és védelemre tervezett területet is.

Az érdeklődőknek a Nemzeti Park területén és az Igazgatóság működési területéhez tartozó védett területeken emlékezetes kirándulási lehetőséget biztosítanak a turistautak, tanösvények és a természetvédelmi bemutatóhelyek, amelyekhez a Nemzeti Park Igazgatóságán szakvezetés igényelhető. Szeretettel várjuk a látogatókat programjainkon, barlangi kalandtúrákon (Csodabogyós-barlangban és Szentgáli-kőlikban). A Kis-Balatonnál fotósok számára természetfotózási lehetőséget biztosítunk leskunyhóból. Minősített erdei iskoláinkbana gyermekek tartalmas kikapcsolódás keretében bővíthetik természettel kapcsolatos ismereteiket. Kirándulások jó kiindulópontjául szolgálnak Csopakon, Tihanyban és Bakonybélben található szálláshelyeink.