Történeti áttekintés

"Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja
Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég:
Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülötte,
Mellyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog."

Berzsenyi Dániel: A Balaton

A balatoni táj nemcsak értékével, hanem szépségével, romantikájával, és az évszakonként változó színeivel, hangulatával egyaránt megérinti látogatóit. A vidéken lankás és meredek dombok, szelíd és szűk völgyek, magasabb fennsíkok váltakoznak. Természetesen a terület jellegét megadó természeti, környezeti adottság mindig a tó vize volt, amelyben tökéletesen megfér egymás mellett a vízi élővilág és a pihenni vágyó ember.

A Balaton közvetlen parti sávja ma már jórészt teljesen beépült művi környezet, mely a természetvédelem szempontjából kevésbé értékes. A mértéktelen beépítés és idegenforgalmi fejlesztések eredménye az a tény, hogy a vízminőség és a természetvédelem szempontjából egyaránt fontos vízparti nád, sás és gyepterületek egy jelentős része napjainkra eltűnt. A még meglévő, mozaikszerűen elhelyezkedő természetes vegetációjú területek felértékelődtek, további megőrzésük, esetenként helyreállításuk is fontos feladat.

Az Igazgatóság működési területe a 31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet értelmében Veszprém és Zala megyékre, a Kis-balatoni védett természeti terület Somogy megyébe átnyúló néhány részére, valamint 2004 év elejétől a Balatoni Üdülőkörzet Somogy-megyei területeire terjed ki mintegy 1 millió ha összterülettel. Jelenleg ennek mintegy 10 %-a áll országos védelem alatt.

A hazai természetvédelem a fontos kezdő lépéseket a Balaton térségében tette meg.

Annak ellenére, hogy páratlan életközösség alakult ki a Kis-Balatonon, már az 1900-as évek elején eldöntött tény volt, hogy vizét lecsapolják. Schenk Jakab külföldi segítséget vett igénybe a terület megmentésének érdekében: helyszínre hívta a nemzetközi Madárvédelmi Bizottság és a Holland Madárvédő Egyesület elnökeit, de az ő fáradozásaik is kudarcra ítéltettek. A Kisbalaton Vízlecsapoló Társulat ülésén, 1922 tavaszán a társulat elnöke, Kroller Miksa zalavári apát többek között a következőket mondta: "Uraim, Önök az égig ugrálhatnak, a Kisbalatont mi akkor is lecsapoljuk!" A madárvédők a továbbiakban a nemes kócsag védelmére összpontosítottak. Hollandiában gyűjtés kezdődött a kis-balatoni kócsagok megmentése érdekében, és az adomány 68 936 koronát tett ki. Idehaza is gyűjtést szerveztek, amellyel 14 130 korona gyűlt össze. Ebből a pénzből fogadták föl kócsagőrnek Gulyás József kis-balatoni halászmestert, aki jól ismerte a berek minden zegét-zugát. Ő volt a hazai természetvédelem első fizetett őre. Hivatását 1945-ig látta el. 1922-től közel három évtized telt el a madárvilág élőhelyének védetté nyilvánításáig (1946. január 10.).

Ezt az időpontot megelőzően lett védett a Tapolcai-tavasbarlang 1942-ben. A barlang különleges értéke miatt ma fokozott védelem alatt áll, és látogatása révén sok százezer ember ismerkedik meg a karsztosodás fogalmával. A mélyből feltörő "langyos vizek" összekeveredve a felszínközeli hideg karsztvizekkel, kisebb-nagyobb járatokat, üregeket oldottak ki a miocén korú mészkő belsejében. Idővel ezek labirintusszerűen összekapcsolódó folyosókká, termekké bővültek a törésvonalak és a réteglapok mentén. A Tapolcai-tavasbarlangon kívül további üregeket is feltártak a kutatók, hiszen a város alatt számos helyen "odvas a kő". A szintén fokozottan védett szomszédos Kórház-barlangot a gyógyászat szolgálatába állították: csíramentes, kalciumionokban gazdag levegője légúti betegségek kezelésére alkalmas.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot a magyarországi nemzeti parkok sorában nyolcadikként hirdették ki, annak ellenére, hogy már az 1940-es években interpelláció hangzott el az országgyűlésben egyik tájegységének - a Tihanyi-félszigetnek - első magyarországi Nemzeti Parkká nyilvánítása érdekében. Cholnoky Jenő földrajztudós álma csak részben valósult meg 1952-ben, amikor is ezen az alig több mint 10 km2 kiterjedésű területen avatták az ország első tájvédelmi körzetét. A félsziget műemlékein túl, elsősorban vulkáni eredetű képződményeiről ismert. Az évmilliós tűzhányóműködés utóhatásaként forró vizek törtek a felszínre, és a meszes-kovás oldatokból kicsapódó kőzetanyag (gejzírit) száznál több hévforráskúpot hozott létre. A környezetükből kimagasló, különös alakú, utóvulkáni eredetű sziklacsoportok mára Tihany világhírű nevezetességeivé váltak. A félsziget leghíresebb gejzírkúpja a Belső-tóhoz közel lévő Aranyház, amely nevét a sziklát beborító sárga zuzmóról kapta. A kedvező klimatikus élőhelyi adottságoknak köszönhetően gazdag a terület növény- és állatvilága. A délies hatásokat itt nemcsak az élővilág egyes fajai jelzik; a kabócák zengésétől hangos, színpompás bokorerdők valóban mediterrán hangulatot árasztanak. Ezt a sokféleséget, és a fél évszázados védettség eredményeit az Európa Tanács 2003. július 1-jén Európa Diplomával ismerte el, Magyarországon harmadikként.

A Tihanyi-félsziget után a Badacsony lett a Balaton-felvidék második tájvédelmi körzete, 1968-ban. Amikor az utolsó kőhordó csille is megállt a badacsonytomaji kőfejtőben, és megszűnt a hegy 1902-től megállás nélkül folyó pusztítása, országos védettséget kapott a terület. A Gulács és a Tóti-hegy bányái a II. világháború végén, illetve az 50-es években szűntek meg. A Szent György-hegy és a Csobánc bazaltja szerencsére kevésbé volt alkalmas a felhasználásra, így oldalaikon csak kisebb tájsebeket okozó "bicskabányák" működtek. A magyar természetvédelem egyik legnagyobb fegyverténye volt ezeken az egyedülálló tanúhegyeken a bazaltbányák bezáratása. A felszíni bányászat sebhelyeit az erdőgazdálkodás által végzett áldozatos fásítási tevékenység sem tudta teljesen eltüntetni. A medence hegyei páratlan látképet nyújtanak a régi pincékkel, kis templomaikkal, várromjaikkal és "szoknyájukon" a szőlőkultúrákkal. A bazalthegyek peremének meredek oszlopos jellegű letörései a "bazaltorgonák" messze földön híresek.

A természetvédelem a következő győzelmét a balatonkenesei tátorján élőhelyének védetté nyilvánításával érte el 1971-ben. A Pannon tenger üledékeit feltáró magaspart tetején lévő gyepterületek dekoratív, robosztus növénye már az 1600-as években ismert volt Magyarországon. A tátorján "keresztvirágú kóró, terebélyesen elágazó vastag szárral, húsos, többszörösen szeldelt nagy levelekkel, számtalan, méz illatú virággal és hatalmas, sokszor combvastagságot is elérő, répa formájú, méternél is mélyebbre, a földbe nyúló gyöktörzzsel." Ezt a gyökeret szűkös esztendőben, megpörkölve, kenyér helyett fogyasztották. Feltevések szerint a tatárok tanították a magyarokat a gyökér használatára, ez magyarázza egyben a tátorján latin elnevezését is (Crambe tatarica).

Az 1980-as évektől, az Országos Természetvédelmi Hivatal létrehozását követően, felgyorsult az értékes tájegységek védetté nyilvánítása. A természeti értékek veszélyeztetettsége, az intenzív mezőgazdasági tevékenység, a felszíni bányászat, a Balaton-felvidéken jelentkező tömeges beépítési igény indokolta ezt.

A Káli-medencében 1984-ben 9111 hektárontájvédelmi körzetet sikerült - talán az utolsó pillanatban - létrehozni. A medencében igen változatos földtani viszonyok uralkodnak, leghíresebb képződmények a "kőtengerek". A kőtengerek üledéksorát felépítő kőzettípusokat fehér vagy szürke színű kovás kötésű kavicsos homokkő alkotja. A finom- és durvaszemű üledék szabálytalan vastagságú rétegekben, sávokban váltakozik egymással. A jelenlegi domborzat kialakulásában a szél és víz eróziója játszott szerepet. Az 1900-as évek elején még majdnem az egész medencét körbefogta a kőtengerek lánca, de az ezen a területen is egykor működő bányaművelés miatt, a kőtengerek ma már csak egyes foltokban maradtak meg (a homokkövet malomkőnek is fejtették). A legszebb talán a szentbékkállai kőhát, amelyet közel eredeti állapotában láthatunk.

A terület kimagasló botanikai értékei a láprétek, amelyek közül a Sásdi-rét őrzi hazánk szinte egyetlen lisztes kankalin populációját. Ez a növény méltán lett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park címernövénye is. A medence falvai, szőlőhegyeinek pincéi sajátos tájképi hangulatot őriznek. Az itt található települések a korábbi faluképeket sokkal jobban megőrizték, mint más tájegységek falvai. A védetté nyilvánítás óta az önkormányzatok a természetvédelem segítségével jobban kézben tudják tartani a táj építészeti értékeinek megőrzését.

A Keszthelyi-hegység két részletben kapott védettséget. A Tátika alsó bazaltkúpján található ősbükkös 200-210 éves gyertyánnal, magas kőrissel, kocsányos tölggyel elegyes állománya korán, 1953-ban, maga a tájvédelmi körzet a Keszthelyi-hegységben 1984-ben alakult meg. A szinte teljesen erdővel borított déli terület jellemző alapkőzete zömmel a dolomit. A geológiai értékek sorában a kőfülkék, sziklaalakzatok és szurdokok mellett a kisebb foltokban mészkő felépítésű K-i területen több kutatás alatt álló barlang is van, közülük a Csodabogyós-barlang cseppkövekkel is büszkélkedhet, és 2006. óta turisták által is látogatható vezetett overallos kalandtúrák keretében, előzetes bejelentkezés alapján. A terület legnagyobb botanikai értéke a keleti zergevirág és a medvefül kankalin, de gyakoriak a különböző orchideafajok is.

A Balaton-felvidék tájegységeinek védetté nyilvánítása sorában a Pécselyi-medence volt az utolsó, 1997. augusztus 1-jén. A medencéhez tartozó Aszófői Téltemetős Természetvédelmi Terület ezt megelőzően, 1987-ben kapott országos védettséget. Lankás hegyoldalak, széles medencék, lapos fennsíkok - némelyiken karsztos formakincs (pl. karrmező) - jellemzik a tájat. A természettel összhangot találó évszázados gazdálkodási formák, szőlők, gyümölcsösök, rétek, legelők váltakoznak az ősi növény- és állatvilágot őrző erdőkkel, száraz gyepekkel, lápokkal, ahol az egyszerű kirándulótól a botanikus-zoológus specialistáig mindenki számtalan szépséget és érdekességet találhat.

A Balaton-felvidék természeti és kultúrtörténeti értékeinek védelmére 1997. szeptember 23-án hozták létre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot,amelyhez a Magas-bakonyi, a Somló Tájvédelmi Körzet, a Mura-menti Tájvédelmi Körzet (2007. óta), valamint a három megyében összesen 27 kisebb természetvédelmi terület is hozzátartozik. Működési területe 2004. január 1-től jelentősen bővült. Így az illetékességi terület kiterjed Veszprém- és Zala megyére, Györ-Moson-Sopron megyében 5 település teljes közigazgatási területére, Somogy megyében a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó településekre, kivéve Marcali teljes közigazgatási területét. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól átkerült mintegy 110 ezer hektár magába foglal több védett (a Nagybereki Fehérvíz, a Látrányi-puszta, a somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi területek), és védelemre tervezett területet is.

Az érdeklődőknek a Nemzeti Park területén és az Igazgatóság működési területéhez tartozó védett területeken emlékezetes kirándulási lehetőséget biztosítanak a turistautak, tanösvények és a természetvédelmi bemutatóhelyek, amelyekhez a Nemzeti Park Igazgatóságán szakvezetés igényelhető. Szeretettel várjuk a látogatókat programjainkon, barlangi kalandtúrákon (Csodabogyós-barlangban és Szentgáli-kőlikban). A Kis-Balatonnál fotósok számára természetfotózási lehetőséget biztosítunk leskunyhóból. Minősített erdei iskoláinkbana gyermekek tartalmas kikapcsolódás keretében bővíthetik természettel kapcsolatos ismereteiket. Kirándulások jó kiindulópontjául szolgálnak Csopakon, Tihanyban és Bakonybélben található szálláshelyeink.

Scroll to top