A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) egyik kiemelt feladata az őshonos magyar állatfajták genetikai megőrzése és fenntartása. Míg a magyar szürke szarvasmarha vagy a magyar házi bivaly látványa már összefonódott a magyar tájjal, egyre fontosabb szerepet kap egy kisebb termetű, de annál szívósabb szövetségesünk is: a magyar parlagi kecske. Ez az ősi fajta nem csupán kulturális örökségünk része, hanem a modern élőhelykezelés nélkülözhetetlen eszköze is.
A fajta egyik legszembetűnőbb jellegzetessége a hosszú, úgynevezett „tincses” szőrzet. Ez a természetes takaró nem csupán esztétikai értékkel bír: rendkívüli védelmet nyújt az állatnak a környezeti hatásokkal szemben. A rövid szőrű fajtákkal ellentétben a parlagi kecske a sűrű, tövises bozótosokban is sérülés nélkül mozog, ami alapvető feltétele a természetvédelmi célú legeltetésnek. Kecsketartás előnyei, hogy tartása kis területen is lehetséges, igénytelenebb, mint a szarvasmarha, jól legel, könnyen szaporodik, termékei (tej, hús, gyapjú) értékesek. A kecskék ivarérettsége 6-8 hónapos korban kezdődik, de fedeztetni csak 10-12 hónapos korban ajánlott. Az ellési időszak általában télen, kora tavasszal van. A kecske vemhessége kb. 150 nap. Egy kecske általában 1-3 gidát ellik.
A parlagi kecske akár az év 10 hónapját is képes a legelőn tölteni. Nem válogatós: előszeretettel fogyasztja az utak menti, elhagyott, másra nem hasznosítható területek növényzetét is. Legnagyobb erénye azonban a cserjeirtó képessége. Míg a juhok vagy marhák elsősorban a lágyszárúakat kedvelik, a kecske szívesen rágja a fás szárú hajtásokat, ezzel természetes úton akadályozza meg a gyepek beerdősülését, és segít visszaszorítani az inváziós növényfajokat.
A BfNPI területén a magyar parlagi kecskék tartása kettős célt szolgál: a génmegőrzést és az aktív területkezelést. Jelenleg is születnek a gyönyörű kisgidák, a nyáj a tavalyi évtől a Kis-Balaton Látogatóközpont melletti területeken „dolgozik”. Elsődleges feladata az agresszíven terjedő, tájidegen cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa) visszaszorítása. A gyalogakác sűrű telepei elfojtják az őshonos növényzetet, a kecskék azonban hatékonyan gyérítik a hajtásokat, utat engedve a biodiverzitás növekedésének.
Ha szeretne közelebbről is megismerkedni ezzel az őshonos ritkasággal, és saját szemével látni, hogyan segíti a legeltetés a természet megújulását, látogasson el hozzánk! A Kis-Balaton Látogatóközpontnál nemcsak a kecskéket láthatják munka közben, hanem megismerhetik a térség egyedülálló ökoszisztémáját is.
Szöveg:
Rózsás Richárd
agronómus
BfNPI, Területkezelési Osztály
Fotók:
parlagi kecskék - Kovács Hanna
gyalogakác - Magyari Máté, BfNPI
