A több mint 120 éve védett vakond lett az Év emlőse

A vakondot választotta 2023-ban az Év emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével.

A közismert és közkedvelt, zsebes nadrágos kisvakond rajzfilmfigurát ihlető vakondot (Talpa europaea) nem nagyon kell bemutatnunk. A tömött, koromfekete bundájú, hengeres testű kisemlősünk rövid, három centiméteres farkával együtt is alig hosszabb, mint egy szokványos golyóstoll. Élete jelentős részét a föld alatt tölti, apró szemei, bőrredővel lezárható, fülkagyló nélküli fülnyílásai, hosszú, ormányszerű orra és feltűnő mellső ásólábai mind a speciális életmódhoz való alkalmazkodás jegyei.

A földművelésügyi miniszter 1901. évi 24.655. számú körrendelete a mezőgazdaságra hasznos állatok oltalmazása érdekében több mint száz madárfaj és néhány más emlősfaj mellett, a vakondot is természetvédelmi oltalom alá helyezte, akkor még csak „a virágos, veteményes kertek és csemete ültetvények”-en kívüli területeken. Az azóta teljes védettséget élvező rovarevőnk pénzben kifejezett természetvédelmi értéke ma 25.000,- Ft.

A mozgékony állatkával sokkal ritkábban találkozhatunk, mint jelenlétének közvetett bizonyítékaival, a vakondtúrásokkal, amelyek az akár 100 méternél is hosszabb, elágazó járatrendszeréből összegyűjtött talaj szakaszonként felszínre hozott kupacai. Skandinávia és egyes mediterrán területek kivételével egész Európában elterjedt, hazánkban is, a mocsaras, köves, szikes területek és az intenzíven művelt szántóktól eltekintve szinte minden élőhelyen megtalálható.

A kertekben megjelenő túrások olykor bosszúságot okozhatnak, ez azonban eltörpül, ha a vakond talajlazító, valamint rovarkártevő-gyérítő szolgáltatásait is figyelembe vesszük. Hiszen a rovarevőkre jellemző módon, kizárólag állati táplálékot, elsősorban a föld alatt mozgó férgeket, csigákat, rovarokat és azok lárváit fogyasztja. Meg kell tanulnunk, hogy a természettel való együttélés során a többi élőlénynek, köztük a vakondoknak is hagynunk kell életteret, megosztva kertjeinket ezekkel a hasznos kis buckalakó bundagombócokkal is.

A Vadonleső Programról és az Év emlőse kezdeményezésről

A Vadonleső Program – Magyarország egyik legelső, úgynevezett közösségi adatgyűjtő (Citizen Science) programja – önkéntesek bevonásával, a vakond mellett további 17 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatainak gyűjtését végzi 2009 óta. Az Év emlőse kezdeményezés keretében már a tizedik fajt
vették górcső alá (ezúttal olyan fajt, amely a Vadonleső Programban is szerepel), amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj és környezete fontosságára, jellemzőire.
A Vadonleső Programhoz bárki csatlakozhat, amely egy kalandos, ugyanakkor természetvédelmi szempontból rendkívül hasznos, élményt nyújtó tevékenység a szabadban. A természetmegfigyeléssel, szemléletformálással összekötött adatgyűjtés mindenki számára elérhető, aki okostelefonnal, vagy számítógépes internet eléréssel rendelkezik, vagy ezek valamelyikéhez hozzáfér. A működés 13 éve alatt több, mint 1 800 vakond előfordulást (amely a legtöbb esetben a túrások észlelését jelenti) regisztráltak a programban az önkéntesek, amely így a második legnépszerűbb faja a Vadonleső Programnak!
További szórakoztató és érdekes elfoglaltságot tartogat az Év emlőséhez kapcsolódó, egész éven át tartó rendezvénysorozat is, amelynek keretében az adott fajról, valamint élőhelyéről szóló tudományos és népszerűsítő programokat szerveznek, gyermekeknek és fiataloknak szóló pályázatok hirdetnek meg. Az elmúlt években több mint tízezer pályamunka – vers-illusztráció, plakátterv, ékszer- és érmegrafika, karikatúra, képregény, videóklip, mese, vers – érkezett különböző korosztályokból a Vadonleső Program pályázataira. Országos hírű művészek, köztük a Természetvédelem Nagykövete címet viselő írók, költők, zenészek, előadóművészek kapcsolódtak be saját műveikkel a programsorozatba, és kezdeményezésükre számos, az Év emlőséhez kapcsolódó vers, mese és dal látott napvilágot. Az idei évi eseményeket, programokat a Vadonleső honlapján, közösségi oldalain, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján és közösségi felületein naprakészen követhetik az érdeklődők.

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Fotó:
az Év emlőse, a vakond (Dr. Takács András Attila)

Javasolt interjúalany:
Dr. Váczi Olivér, vezető természetvédelmi szakértő, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. (vaczi.oliver@hoi.hu, +36 30 160 0188)

További információ:
www.vadonleső.hu
www.facebook.com/vadonleso

Ugrás a tetejére