Részleges növényeltávolítási munkák a veszprémi Séd-patak medréből

  • Ideális mederszakasz a Fenyves utcánál
  • Meanderező Séd-patak a Kiskuti Csárda melletti szakaszon
  • Békakorsóval teljesen benőtt meder a Vidámpark mellett

A Veszprémen keresztül csörgedező Séd-patak medrének szinte a teljes városi szakaszát a XX. század második felében betonlapokkal burkolták, hogy csökkentsék az árvizek kockázatát és gyorsítsák a lefolyást. Azonban még az így kialakított mesterséges mederben is sikerül pár növényfajnak megtelepednie és a vízi élővilág számára élő-, táplálkozó-, szaporodó-, búvóhelyet kialakítani, valamint egy kicsit lassítani a víz áramlását.

Ezen növényfajok közé tartozik az őshonos keskenylevelű békakorsó (Berula erecta) is, aminek állománya évről-évre időszakosan, teljesen benövi a patak medrét a enyhébb esésű szakaszokon. Ez sokakban a várost keresztül szelő patak elhanyagoltságának érzetét kelti, de ha megvizsgáljuk ökológiai szempontból a növényzet szerepét azt láthatjuk, hogy rengeteg élőlény kötődik hozzá. Ez a növény a sekély, tiszta vagy mérsékelten tápanyagban dús, kalciumban gazdag (meszes) vizeket kedveli. Gyökérzete és hajtásrendszere képes kiszűrni és megkötni a vízből a felesleges tápanyagokat, ezzel csökkenti a víz eutrofizációját. A sűrű, víz alatti és vízfelszíni hajtásrendszer árnyékolja a vizet és ideális búvóhelyet biztosít a kisebb testű halfajoknak (pl.: fürge cselle, kövicsík), valamint a kétéltűeknek (pl.: erdei béka, zöld levelibéka, pettyes gőte) és lárváiknak a ragadozók elől. A vízbe merült levelek és a dús gyökérzet felületén mikroszkopikus algabevonat alakul ki. Ez alapvető táplálékforrása a vízi csigáknak, bolharákoknak és kérészlárváknak, akikre a különböző szitakötők (pl.: kisasszony szitakötő, erdei szitakötő) lárvái vadásznak. Bár az ember számára mérgező, egyes vízimadarak (pl.: szárcsák, tőkés récék) fogyasztják a növény részeit vagy magvait. A Vidámparki-tavon fészkelő vízityúkok rendszeresen választják fészkelőhelyül a part menti békakorsó sűrű állományát. A felszínt borító sűrű növényzet között megbújva vadászik a vízisikló és a vízicickány is, míg a virágait számos beporzó rovarfaj egyedei látogatják.

A fentiek alapján látható, hogy természetvédelmi szempontból ugyan nem jelent problémát, sőt kifejezetten hasznos eleme a Séd-patak ökológiai rendszerének a keskenylevelű békakorsó, de mederkezelői szempontból már kockázatot jelenthet egy esetleges villámárvíz levonulása esetén, ha állománya a teljes medret benövi. Ezért a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Veszprémi Szakaszmérnökségének munkatársai, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakembereivel egyeztetett módon, 2026. július 20-tól részleges növényeltávolítási munkákat fognak végezni a Séd-patak veszprémi belterületi szakaszain. Ezen munkálatok során a vízi növényzetet nem a teljes mederszelvényből távolítják el, hanem hol a jobb, hol pedig a bal part mentén tisztítják meg a meder 50-60%-át. Így elérhetővé válik, hogy a patak a rendelkezésre álló területen belül "meanderezzen" és a vízi élővilág számára az élőhelyek megmaradjanak, de egy esetleges villámárvíz levonulása esetén a nagy tömegű, sűrű növényzet ne képezzen számottevő akadályt a víznek.

Sinka Gábor
természetvédelmi őr
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Kelet-Veszprém Tájegység

Ugrás a tetejére